17. Harry...

Sziasztok! Itt az új rész! Amint mondtam, 3 komment után. DE!! Nagyon lassan jöttek a kommentek, hiába kértem egy csomószor, mikor megosztottam. Nem értem. Miért van az, hogy bárki bármit kér, én megteszem, de ha én kérek azt senki nem teszi meg? Mindegy. Magatokkal szúrtok ki. Én tudom mi lesz a vége. Nem a magam szórakoztatására írom! Aki meg szeretné ha lenne folytatás, az kommenteljen!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 3 komment és +1 feliratkozó (azaz ha meglesz az 5) után, rakom az új részt! Ezt most lehet venni lecseszésnek, de ne rám haragudjatok meg! :| #bocsihogyennyitjártatomaszám
♥Good Reading! ♥

Elindultunk a kocsival. Harry egész végig az utat figyelte. Legalábbis remélem. Bent sötét volt, és csak a műszerfalon lévő kis gombok világítottak. Nem szeretek sötétben autózni. Hosszú percekig bámultam az előttem lévő útra, és a mellettünk elhaladó autókra, miközben halkan szólt a zene. De Harry megunta a „semmit tevést”
- Mondj valamit! – Szólalt meg rekedtes hangján.
- De mégis mit?
- Nem tudom. Mond el milyen napod volt.
- Hát… Olyan… Hát olyan tudod. – kezdtem el mutogatni a kezemmel.
- Ha tudnám, nem kérdezném- nevetett fel kicsit.
- Na! Hát ilyen fárasztó. Na! És neked? – tettem fel a kérdést illedelemből, holott különösebb képen nem érdekelt.
- Stúdióztunk. Fárasztó ám az is.
- Azt elhiszem.
Ekkor Harry bekanyarodott egy kivilágítatlan utcába. Döcögve mentünk beljebb pár métert. Szerintem ez nem a jó út. Mért erre jöttünk? Szaporábban kezdett verni a szívem, de nem mutattam idegességem, Harry felé, aki most épp megállt. Felkapcsolta a világítást a kocsiba és felém fordult.
- Harry… - suttogtam halkan. Van egy olyan érzésem, tudom, mire készül, és ez a gondolat nem tetszik. Nagyon nem tetszik.
- Shhh. – mutató ujját a szája elé helyezte – Nem kell félni. Óvatos leszek. – pimasz fény csillant szemében. Na, nekem ennyi kellett. Jól pofon vágtam, ami váratlanul érte Őt. Kihasználva ledermedtségét, gyorsan kicsatoltam a biztonsági övem, de még mielőtt kinyithattam volna a  kocsi ajtót, elkapta a kezem, így megakadályozva „szökésem”.

- Ez mi volt? Hogy merészelsz te engem megütni? – szorította meg a csuklóm, és rángatni kezdett. – Hogy gondoltad mégis, hogy nekem ellentmondasz?! Nem vagy te itt senki!  - Üvöltötte a képembe. Nyáltócsát hagyva az arcomon. Hevesebben vert a szívem, és kezdtem félni Tőle. Én hülye mégis ellent mondtam neki újból. Mert én, én nem vagyok képes befogni a szám.
- És te mi jogon tartasz itt? Ha jól tudom ez egy szabad ország, és nekem itt ugyanannyi jogom van, mint neked. Te sem vagy különb nálam. Mert lehet, én egy drogos senki vagyok, de a magadfajtánál nincs rosszabb! Te egy beképzelt, elkényeztetett erőszakos sztár vagy! - flegmáztam vissza.
- Ó tényleg? – szorította meg a csuklóm – Azon az estén nem ellenkeztél! Hát most se tedd! – szemei besötétedtek, így sötétzölden villogtak a dühtől.
Elfordítottam a fejem. Igaza van, azon az estén nem ellenkeztem, de akkor atom részeg voltam. De most nem vagyok az! Akkor még nem ismertem elég jól. De most már ismerem, de bár ne kéne. Így is épp’ elég nehéz az életem. Nem kell, hogy még Ő is megnehezítse.
Puha ujjaival megfogta az arcom, és finoman maga felé fordította. Jól láttam, hogy egy kicsi bűntudat volt a szemében? Csak nem? Kicsit elvesztem meglágyult szemeiben. Annyira, csodaszépek. De… Jézusom miket hordok én itt össze?! Teljesen összezavarodtam. Láttam, ahogy lassan közelít felém rózsaszín ajkaival, és hirtelen nem tudtam mit tegyek. A szívem vadabbul kezdett kalapálni. Már-már attól féltem meghalja. Nem tettem semmit. Hagytam, hogy megcsókoljon. Édes ajkait az enyémekre nyomta, nyelvével bebocsátást kért számba, amit én meg is adtam neki, egy kis habozás után. Nyelve először lassú táncba kezdett az enyémmel. Nem tudtam mit csinálok, de élveztem, azt hiszem. Majd egyre gyorsabb tempóban gabalyodtunk egymásba. Kezeim akaratlanul is a nyaka köré fontam. Majd levegő hiányában elválltunk.
Ajkai elégedett mosolyra húzódtak. Csak ekkor döbbentem rá: te jó ég, mit tettem!  Egyből eluralkodott rajtam a félelem és az idegesség. Nem is hiába. Harry már hajolt, közel volt. Fogaival megcsipkedte a nyakam. Behunytam a szemem, és megpróbáltam rendezni szapora légzésem. Ezt nem hagyhatom. Én nem akarok semmit Harrytől. Lassan eltoltam magamtól, de ekkor már egy halványabb lila foltot hagyott a nyakamon, szívásával.
Harry kérdően rám nézett, de én nem mertem a szemébe nézni. Elfordítottam a fejem. Így voltunk, néma csendben. Azt hiszem mindketten eléggé összezavarodtunk, ahhoz, hogy megszólaljunk. De a legváratlanabb pillanatban, megéreztem a combomon Harry meleg kezét. Megugrottam érintésére, és megborsózott a bőröm. A lámpa alig ért valamit a körülöttünk levő sötétségben. Éppen annyira volt elég, hogy lássam Harry arcát. Zavartan nézett rám. Nem mutattam semmi érzelmet. Nem reagáltam tetteire. De egy ponton elég volt. És ez a pont akkor jött el mikor egyik kezét a combomon csúsztatta felfelé, a másikkal pedig a derem fogta meg, és húzta magához erőteljesen. Elbizonytalanodtam. Újra érezni akartam Harry-s illatát, édes ajkait, érintését. De ugyanakkor mégse. Tudom, hogy ha ebbe bele megyek, annak nem lesz jó vége, és különben is. Harry olyan ellenszenves. És… És, nem akarok újra csalódni, összetörni, már pedig, ha itt maradok, fent áll ennek az esélye.
Harry felém fordulva, és én felé fordulva ültünk, így egy kicsit kényelmetlenül. A combomat simogatta, majd hirtelen hátra nyúlt, és könnyedén hátra döntötte az ülését, aztán visszafordult felém. Közelebb húzott magához, így csak pár centire voltunk egymástól. Tudtam, éreztem, ennek nem lesz jó vége.
- Harry, én… - néztem bele zöld szemeibe, amitől elakadt a lélegzetem. A pillanatnyi figyelmetlenségem kihasználva ledöntött a hátra hajtott ülésen.
- Harry! Ne már! Engedj el! – rángatóztam. De ő csak a fejét rázta. Egy csapásra elmúlt a bizonytalanságom. Most már csak egyet akartam: kijutni innen.
Harry két térdén tartotta magát, hogy ne legyen túl nehéz számomra, mivel ő maga a hasamon ült. Felém hajolt, és kezeivel lefogta az enyéimet, míg szájával szívni kezdte a nyakam. Erősen, kíméletlenül, ami hatására összeszorítottam a szemem. Majd mikor végzett, kinyitottam szemeim, így láttam, hogy elégedett mosoly terül szét arcán. Egyik kezével benyúlt a pólóm alá, és ujjaival simogatni kezdte a hasam, míg el nem rét egy bizonyos magasságig, ahol útját állta egy ruhaanyag… a hátam alá nyúlt, hogy kicsatolhassa a melltartóm. Úgy érezem tennem kell valamit, de nem tudok. Egy rutinos mozdulattal kikapcsolta az anyagot, majd meleg ujjait visszavezette, az immáron szabaddá tett részhez. Ám mielőtt bármit is csinált volna lehúzta rólam a pólóm.

- Harry állj le! – üvöltöttem rá. De nem hallgatott rám. Meleg tenyerét a még rajtam lévő melltartó alá helyezte, és meg markolta a mellem. Ennek hatására hirtelen beugrott valami. Ha egyik kezével nem fogja le az enyém… Akkor lényegében van egy szabad kezem!! Ujjaim ökölbe szorítottam.
- Harry! Figyelj csak… - Harry felém fordította fejét, amit én kihasználva behúztam neki egyet, amiért persze bedühödött, de jobb ötletem nem volt. Izmai megfeszültek, és ujjait ökölbe szorította. Felkészültem rá, hogy meg fog ütni, nem is csalódtam. Bár nem ököllel ütött meg. Ujjai erősen csattantak az arcomon. A fájdalomtól könnyek szöktek a szemembe. De én erős vagyok! Most azt hiszi megbénított. De ez nem így van. Térdemmel ágyékon rúgtam, minek hatására mindkét kezével oda kapott, és összeszorította szemeit. Gyorsan kimásztam alóla, és kinyitottam a mellettem lévő ajtót. Megpróbáltam gyorsan kimászni. Már majdnem sikerült, mikor Harry a bokámnál húzva visszarántott, emiatt elestem, és bevágtam az orrom. Meleg folyadékot éreztem meg folyni lefelé. Tudtam ez nem lehet más, csak a vérem. Kirángattam a lábam Harry fogásából, és futni kezdtem.
- Állj meg, te ribanc! – hallottam még a távolból Harry dühös kiáltását. Futottam egyenesen, míg meg nem láttam az első kis biztató fényt, ugyanis ahonnan jöttem korom sötét volt. Csak itt jutott eszembe, hogy én kikapcsolt melltartóban állok itt valahol az utcán. Gyorsan bekapcsoltam, majd mit sem törődve az emberek bámulásával elindultam arra, amerre a legtöbben voltak. Ott majd kérek egy kis elutasítást, hol is vagyok pontosan és merre kell mennem, hogy haza jussak.
Idegesen trappoltam a hideg éjszakában a lámpák fénykörében, miközben majdnem minden kocsi és kamion dudált egyet, utalva öltözékemre. Nem beszélve arról, hogy pár tizenéves fütyülni kezdett, mikor elhaladtam melltettük. Volt, akinek bemutattam egyet.
Végül aztán beértem egy forgalmasabb helyre. Úgy értem, ahol több ember volt. Na, ja. Egyre jobb. Holnap ezen fognak csámcsogni… hehe. Biztosshogynem. Bementem az első boltba, amit láttam. Ahogy beléptem a boltos srácnak leesett az álla, de megpróbáltam úgy tenni, mintha ezt nem vettem volna észre. Levettem a polcról egy üveg whiskyt, majd kifizettem.
Kiléptem az utcára. Nem mondom, hogy melegem volt, mert nem igaz. Majdnem megfagytam. Ezért húztam egyet a piából, ami kicsit felmelegített. Egy kicsit tovább menve, megláttam egy nőt. Elhatároztam hát magam, hogy megérdeklődöm hol is vagyok most pontosan, és merre is kell mennem.
- Elnézést! – szólítottam le.
- Tessék? – először jól végig mért.
- Meg tudná nekem mondani, hogy most pontosan hol vagyok? – kérdeztem reménykedve
- Húha. Nem… Nem tudom, sajnálom. Nem ide valósi vagyok, de a telefonomon van GPS megnézhetem.
- Jaj, nem kell. De azért köszönöm. Viszlát.
Hát tényleg! A telefonon van GPS! Hogy ez nekem eddig miért nem jutott eszembe.
Elővettem a telefonom, és bekapcsoltam a mobilnetet rajta. Beléptem a térképbe, ami azonnal ki is hozta, hol vagyok most. A belváros közelében. Beírtam a keresőbe az általam keresett utcát. Basszus. Ez messze van. Húztam még egyet a whiskyből, majd hívtam egy taxit. Ennél jobb ötletem nincs, és valahogy haza kell jutnom. Leültem egy padra, és vártam, hogy jöjjön a taxi. Míg vártam, megittam a pia felét, így elég mámoros hangulatba kerültem.

*Harry*
Büdös kis ribanc. Mérgelődtem magamban. Ez se normális. Elszalad egy szál melltartóban, vaksötétben, egy idegen városban. Kicsit kidühöngtem magam a sötétben, majd rendbe szedtem a kocsit, és elindultam hazafelé. Direkt a város felé mentem, hátha meglátom valahol. Mégsem hagyhatom, hogy ősszel így mászkáljon. Meg, ha nem talál haza? Komolyan mondom, ezekkel a nőkkel csak a baj van. Pedig én csak egy kicsit szórakozni akartam. Lassan gurultam az úton, miközben szemeimet meresztgettem kifelé. Valahol a belváros felé megláttam egy kékhajú lányt egy padon ülni. Ez csak is Ő lehet! Közelebb hajtottam. Láttam, hogy valami van nála. Na, nem? Csak nem iszik? Jesszus, belesem merek gondolni, mi mindenbe menne bele, ha részeg. Így is elég vagány csaj, feltűnő egyéniség, főleg egy szál melltartóban. Biztos akadna olyan, aki kihasználná, hogy nem józan. Bár, ha jobban bele gondolok… Mi? Dehogy! Én nem vagyok olyan. Felveszem és haza viszem. Nem fogom így kihasználni. Lehet, nem vagyok egy szent, de szívem nekem is van. Elé hajtottam. Kiszálltam az autóból, és közelebb mentem.
- Te a taxis vagy ugye? – kérdezte kicsit nevetgélve.
- Ömm. Persze. Jöjjön, üljön be. – gyors átgondolás után, így láttam a legésszerűbbnek
Kicsit botladozva járt, így segítettem neki eljutni a járműhez, ahol beültettem a hátsó ülésre. Én magam beszálltam a vezető ülésbe, és hátra pillantottam, a tolatás miatt, ám láttam, hogy Val. meghúzza az üveget.
- Nem, nem. – vettem el tőle. – Épp’ eleget ittál már.
Kicsit morcos arcot vágott, majd elfordította a fejét. Elindultam hazafelé.

*

Végre! Megérkeztünk! Kinyitottam a kaput és bejártam a kocsival. Láttam, hogy a fiúk még ébren vannak, ami nem is olyan meglepő, hiszen fél 9 van még csak. Kiszálltam és kinyitottam a hátsó ajtót, hogy Valancy is kiszállhasson. Ám a kékség már aludt. Kicsit elmosolyodtam. Olyan… aranyos. És… Olyan szexi így melltartóban. De így nem vihetem fel. Gondoltam, ezért megkerestem a fölsőjét, ami valahol a földön volt. Rá adtam, bár nem szívesen, de hát mit szólnának hozzá, ha így vinném be? Valahogy kiszedtem a kocsiból, és az ölembe vettem, hogy be tudjam vinni.
Nagyon könnyű. – állapítottam meg, míg el nem értem a bejáratig. Fél kézzel kinyitottam az ajtót, és bementem. A többiek a nappaliban voltak és meccset néztek.
- Sziasztok! – köszöntem halkan, mire ők felém fordultak, és lehalkították a tévét. – Kicsit elfáradt. Elaludt a kocsiban. – mosolyogtam miközben magyarázkodtam. Utálok nekik hazudni, de vannak helyzetek, ahol muszáj egy kicsit elferdíteni az igazságot. És ez egy pont ilyen helyzet.
Bólintottak, én pedig lerúgtam magamról a cipőm és kezemben Valancyval, felmásztam a lépcsőn. Leraktam az ágyra, betakartam, majd át mentem a saját szobámba. Lezuhanyoztam, majd lefeküdtem. Ám sokáig nem jött álom a szememre. 

Ui.: Ha tetszik a blogom, vagy érdekel a folytatás, netalántán értesülni szeretnél az új részekről (hogy áll, mikor lesz fent stb.) Akkor csatlakozz a blog fb. csoportjához DWBH- A Blog :'D (ha meglesz a 10 ember, akkor rakok csak oda értesítést...) ♥ vagy  kattints a lap szélén található feliratkozás a webhelyre gombra. De bloglovin' on is követhetsz. Ezt a lap szélén találod meg fent a blog archívum felett. És bal oldalt van kint egy szavazás. Örülnék az ottani visszajelzéseknek is. Ne feledjétek. 3 KOMMENT! és +1 FELIRATKOZÓ!  ;) ♥