22. Ante Meridiem

Hello! :) Először is nagyon köszönöm a 11(!!!) feliratkozót! El sem tudjátok képzelni mennyire boldog vagyok most. Viszont... Ez egy elég rövid, kissé unalmas (bár ezt azért nem szabadna így leírnom ehhj) rész lett, de remélem azért elolvassátok. És ne gondoljátok azt, hogy annyiban hagyom ezt a kapcsolatot, mivel Ők lesznek a fő szál. (Evvel most sokmindent elárultam... hupsz..) :o ;) A következő részt extra hosszúra terveztem, ezért nem biztos, hogy ha meglesz a 3 komment és a +1 (12.) feliratkozó akkor azonnal ki tudom tenni. (és igen, még mindig ragaszkodom ezekhez a kikötéseimhez) :P :) ♥ Na de akkor:
♥ Good Reading!♥

 Szememre nagyon nehezen jött álom. A gondolatok csak úgy cikáztak elmémben. Ha nem gondoltam is rá, zaklattak engem. Kiverhetetlennek bizonyultak. Ám az álmok országában sem leltem meg keresett nyugalmam. A szokásos rémálomból riadtam fel hajnalban. Kapkodva vettem a levegőt, és az üvöltés már a torkomban volt. Ideges voltam. Mégis visszafojtottam. Hónapok óta ez az álom gyötör, és egyszerűen képtelen vagyok megszabadulni tőle. Akárhányszor újra álmodom, megrémülök, vagy nem is tudom, hogy tudnám jellemezni ezt az érzést. De gondolom, mindenki tudja milyen, mikor rémálma van. És ha ettől a jelenségtől nem képes szabadulni az megőrjíti az embert. Egyszerűen felemészti. És ez ellen nem lehet küzdeni. 
Rá néztem az órára, ami 5:24-et mutatott. Szemeim majd leragadtak az álmosságtól, mégsem tudtam már visszaaludni.
Felálltam hát, és úgy ahogy voltam, pizsamában lecsoszogtam a konyhába. Levettem a polcról a gabona pelyhet és kiöntöttem egy tálba. A hűtőből kivett tejet ráöntöttem, majd a reggelimnek szánt valamivel kimentem a nappaliba. 
Lehuppantam a kanapéra, és egy pokróccal betakaróztam. Hátam mögé tettem a tegnap összesírt párnát-melyen még fekete festék nyomai éktelenkedtek - és bekapcsoltam a TV-t. 
Valami bugyuta rajzfilmet kezdtem el nézni, de elég jól lekötött.

***
Lassan felkelt mindegyik éjjeli bagoly. Mind úgy jött ki a szobájából mintha a halálán lenne. Nem szokásom nevetni másokon, de akaratlanul is eszembe jutottak azok a mondatok, amik akkor hangzottak el mikor késő este megjöttek. Hangosan beszéltek így majdnem minden szót hallottam. Valami olyasmi volt a lényege hogy versenyezni akarnak, ki bírja tovább gyógyszer nélkül a másnaposságot.
Ennek ellenére első mondatuk: Hol egy fájdalomcsillapító? 
Mivel úgy gondolom, ez vicces lenne utánuk mentem a konyhába és emlékeztettem őket a kis versenyükre, amit természetesen már elfelejtettek, de a kihívást elfogadták. Letették a pultra a kezükben lévő fájdalmat enyhítő gyógyszereket, és a gyógyszerhez szánt vizet csak simán megitták. Mind az öten kimentünk a nappaliba és leltünk egymással szemben. A fiúk elkezdték mesélni az éjjelüket. Legalábbis azon részét, amire emlékeztek. A mondatok többségétől az "öööö...uhm...mégse...várjunk csak....és a de lehet hogy nem" szavak alkották. Kicsit homály volt az eszükben, de legalább az éjjel jól érezték magukat. Jut eszembe. Zayn még nem is kelt föl? 
- Akkor jó estétek volt. - mosolyogtam. - Zayn még alszik?
- Passz. Nézd meg. - válaszolt Louis. Nem kellett kétszer mondania. Felálltam ültemből, és feltrappoltam a lépcsőn. Zayn szobájához érve bekukucskáltam. Mikor láttam, hogy ébren van kicsit kitártam az ajtót és beljebb léptem.
- Bejöhettek? - kérdeztem.
- Persze gyere csak. - mosolygott rám édesen. Hát akkor... Itt az idő. Több mint valószínű, hogy rákérdez mit döntöttem. Az igazság az, hogy még én magam sem tudtam eldönteni mit szeretnék. 
Csak azt tudtam, mit nem. 
Beljebb mentem a szobába. Zayn kíváncsian fürkészett, ami meglehetősen zavart. 
- Mióta vagy fent? - kérdeztem rá valamire, ami eszembe jutott.
- Umm. Félórája? - gondolkodott el.
- Ehh ok. Jó sokáig aludtál. - mosolyogtam rá, majd beállt egy kínos csönd közöttünk. Egyikőnk sem tudta mit mondjon, csak vártuk, hogy valaki megszólaljon.  Ez megint olyan mint tegnap. Mikor megkérdeztem tőle mi baja csak felállt és elment. Akkor is ilyesfajta csend volt közöttünk... Csak most nem ment el. Ott álltam előtte, várva, hogy valamit mondjon, esetleg megkérdezze, hogy aludtam, vagy, hogy vagyok, vagy legvégső esetben kérdezze meg hogy döntöttem - ha még mindig úgy érez... - Csak beszéljen. 
Még álltam ott vagy fél percet, mikor rá jöttem, hogy ez nem fog így menni. Sarkon fordultam és megindultam az ajtó felé. Másodpercek se teltek el mikor Zayn utánam szólt. 
- Val. Maradj még. 
Megfordultam, hogy a szemébe tudjak nézni. 
- Maradok, ha nem csak némán ülsz ott. - Mondtam majd közelebb mentem hozzá és leültem az ágyára.

*Zayn* 
Nem akartam, hogy elmenjen. Utána szóltam ő pedig visszajött. Most itt ül velem szemben. Valamit mondanom kell. De mit? Nem jut eszembe semmi értelmes. 
- Hideg idő van ma - néztem ki az ablakon. 
- Az. - mondta unott fejjel. 
- Uhmm Valancy? 
- Hmm? - nézett rám kíváncsian gyönyörű kék szemeivel. 
- Döntöttél? - kérdeztem rá arra, aminek válaszától annyira féltem miközben nyeltem egy nagyot. 
- Háát... - húzta el a száját. Egy kis ideig még várt. Elgondolkodott. - Húha. Zayn, te egy nagyon kedves és szimpatikus srác vagy. És nagyon bírlak. És nem mondom, hiszen nem mondhatom, hogy nem érzek irántad semmit, mert több vagy nekem, mint barát. De én még nem állok készen egy kapcsolatra. Nem miattad. Miattam. Nem vagyok felkészülve arra, hogy esetleg újra csalódjak. - fejezte be. Szemei megteltek könnyekkel, de nem engedte el őket. 
Persze. De akkor is. Oké, tudom erre a megfelelő válasz a "persze, megértem" lenne, de nem értem meg. Nem is érthetem, nem mentem keresztül azon, amin Ő. És mellettem nem kellene félnie. Én nem okoznék neki csalódást. Boldoggá tenném Őt és támogatnám. Most oké, hogy nem erőltethetem rá a szerelmem, de küzdhetek az övéért. Nem? 
- Értem. De nem adom fel. Várni fogok rád. És megteszek mindent, hogy elmúljon összes kétséged. - Próbáltam mindezt úgy elmondani, hogy a szemeibe nézek, de vagy Ő nem nézett Rám, vagy Én nem néztem Rá.

Elfordította fejét, de ahogy észrevettem tekintete megakadt az ablakon, ezért én is oda néztem. Még mielőtt felfoghattam volna: 
- Nézd Zayn! Esik a hó! - fordult felém csillogó szemekkel. 
És valóban esett. De még hogy. Mintha dézsából öntötték volna. Valancy azonnal felpattant és az ablakhoz rohant. Úgy ugrándozott és tapsikolt előtte, mint egy kisgyerek. Boldognak tűnt, s boldogsága rám is átragadt. Közelebb mentem hozzá és én is kinéztem. Az udvart már kábé 1mm-nyi hó borította. Hazz, Niall, Louis és Liam már kint szórakoztak. 
- Menjünk le hozzájuk. - ajánlottam és megpróbáltam nem kínosan viselkedni az iméntiek miatt. 
- Ez egy remek ötlet. Menjünk. - lelkendezett Val. - De... - komolyodott el. 
- Igeen? - hosszítottam meg az e-t. 
- Akkor mi most... Csak barátok. Ugye? 
- Öhmm... Persze? 
- De ugye nem fogsz ezért utálni, vagy kerülni? Azt nem szeretném. - szomorodott el. 
- Nem foglak utálni se kerülni te kis butus. - húztam magamhoz és megöleltem. - Csak... Barátok. - súgtam a fülébe a fájdalmas szavakat. 
De mint mondtam nem adom fel. Küzdeni fogok érte, és a végén az enyém lesz. 
- De most menjünk. - toltam el magamtól, bár az igazat megvallva öleltem volna még. Annyira jó illatú a haja... 
Val. gyorsan elment öltözni meg én is majd egymást megvárva indultunk el az udvar felé.

*Valancy* 
Elég kínos volt ez az egész, és most ürességet érzek. Attól félek rosszul döntöttem. De a hó láttán teljesen bezsongtam. Elhatároztam, hogy ma senki nem állhat a boldogságom útjába. Még Harry sem.

Ui.: Ha tetszik a blogom, vagy érdekel a folytatás, netalántán értesülni szeretnél az új részekről (hogy áll, mikor lesz fent stb.) Akkor csatlakozz a blog fb. csoportjához DWBH- A Blog :'D  ♥ vagy  kattints a lap szélén található feliratkozás a webhelyre gombra. De bloglovin' on is követhetsz. Ezt a lap szélén találod meg fent a blog archívum felett. És bal oldalt van kint egy szavazás. Örülnék az ottani visszajelzéseknek is. Ne feledjétek. 3 KOMMENT! és +1 FELIRATKOZÓ!  ;) ♥