19. Confused

Aloha! :) végre rész! :) Mint ahogy azt már mondtam, elkezdődnek a zavaros, bonyolult, érzelmekkel teli részek! :) De ahhoz, hogy haladjunk előre, kommentek kellenek! :) 3 komment és +1 feliratkozó(azaz ha meglessz a 7.) után hozom az új részt! ;)
♥Good Reading! ♥

- Hogy Harry? Hogy?! – kérdeztem idegesen. Hogy lehet Harry ilyen felelőtlen?
- Zayn. Én nem tehetek semmiről!! Hidd el! Amint megláttam elvettem tőle! – hadarta a göndör.
- De haver, … - kezdtem volna bele.
- Oda megyek!

- Már eljöttem. – morogtam bele a telefonba, majd leraktam.
Idegesen fújtam ki a levegőt. Jó kezekben van, szerencsére, de ez… hát ez hihetetlen. Hogy lenyugodjak elővettem egy cigarettát. Meggyújtottam majd beleszívtam, és kifújtam. Így telt ez egészen addig, míg el nem fogyott. Addigra már teljesen kitisztult az agyam. Kicsit lehiggadtam. Így már tudom kezelni a helyzetet. –gondoltam magamban, és elindultam hazafelé. Kicsit fáztam mivel Ősz van és én csak egy pulcsiban vagyok. A szél alig fújt. Viszonylag szép idő volt mikor a nap előbújt a felhők alól. Az elsárgult levelek beszínezték az utakat, ugyanakkor a szürke ég és a csupasz fák egy bizonyos zord hangulatot ébresztettek bennem. De mindezekkel együtt szeretem az Őszt. Szerintem szép évszak, akárcsak a többi. Ennek is megvan a saját szépsége. És ez így jó.
Mikor haza értem, csak kopogás nélkül benyitottam. Végül is ez az én házam is. A nappaliba érve azt láttam, hogy Harry fel-alá járkál, míg a többiek a kanapén ülnek és döbbenten bámulnak rá. Majd mikor észrevettek engem, egyből letámadtak. Egymás szavába vágva kérdezgettek.
- Héj héj héj! Srácok! – Csitítottam Őket.
Tőlem vártak magyarázatot. Ezek szerint Harry nem számolt be nekik mindenről. Oda mentem hozzájuk és leültem a kanapéra. Kezeimet a combom közé szorítottam, míg összeszedtem a gondolataimat. Nagy levegőt vettem, és belekezdtem. Tátott szájjal hallgattak végig, majd döbbenten próbálták megemészteni a hallottakat. 
- Szóval... Most ott maradt. De mégis meddig? - rázta a fejét Lou.
- Mondom, hogy azt nem mondták! - akadtam ki.
- Akkor menjünk be! 
- Nem lehet. - Szólt közbe Liam. - Indulnunk kell. Ezt nem mondhatjuk le. 
- Mert mért nem? - kérdeztem
- Mert számítanak ránk! - nézett a szemembe komolyan. - Ha vége majd bemegyünk Valancyhoz is. 
Igaza van Liamnak. Ezt nem mondhatjuk le. Hiszen számítanak ránk. Szóval későbbre halasztottuk a Valancy-s ügyet. 
Mindenki felment a saját szobájába, hogy kicsit összeszedje magát.
Előtúrtam a szekrényemből egy szürke egyszínű rövid ujjú pólót, és egy fekete farmert. 
Majd beálltam a tükör elé. A hajamat kezdtem birizgálni. Kicsit össze-visszaállt, ezért megfésültem és belakkoztam. Majd egy bő fél óra után lebaktattam a lépcsőn. A többiek is pont ekkor jöttek le. Ezt követően együtt indultunk el a koncert helyszínére. Persze kocsival.

Még mindig megdöbbenéssel, és kissé hitetlenkedve néztem, azt a több száz rajongót, főként lányokat, akik mind miattunk jöttek el. Ez egyszerűen hihetetlen. Számomra felfoghatatlan, hogy ennyien szeretnek minket. Felfoghatatlan, de jó érzés. Nagyon jó érzés. Melegséggel tölt el, ha rájuk nézek. És nem csak melegséggel, de büszkeséggel is. Mert sikerült! Megcsináltam azt, amiről sokan csak álmodnak! És ez… felfoghatatlan érzés. Ezt át kell élni. Komolyan.
Egy fékezés, és négy ajtó nyílása zökkentett ki mélázásomból. Kipattantam az autóból. Az aréna mögé érkeztünk, ahol már vártak minket a testőreink. Gyorsan mellénk is álltak, és egészen az öltözőkig kísértek minket. Mi bementünk és elkezdtünk készülődni. Szerencsére a stylestunk már elő készítette a ruháink, így csak gyorsan bele kellett ugranunk, aztán jöhet a fogmosás, és a smink. Ez kicsit furán hangozhat, smink fiuknak, de, hát tudjátok, evvel jár a sztárság. Nem állhatsz egy minimális smink nélkül kamerák elé. Nekem se a szívem csücske ez az egész, de hát nincs mit tenni. Valamit, valamiért.

„Még 5 perc a kezdésig” szólt be az öltözőbe a producer. Ránk már épp a füleseket szerelték.
- Izgultok srácok? – kérdezte a fickó, aki már az utolsó kis apróságokat igazgatta a felszerelésünkön.
- Mm… Nem. Nem nagyon. – válaszoltam.
- És ti? – kérdezte a többiektől
- Nem, mi sem izgulunk. – válaszolták a többiek. Persze látszott rajtuk, hogy kicsit paráznak, de ez természetes. Hiszen ki nem? Abban a maradék pár percben megpróbáltuk oldani a hangulatot, ezért elkezdtük popcornal dobálni Pault. Vicces reakciókat váltott ki belőle…Haha.
- Fiúk, készüljetek! Mindjárt ti jöttök. – kiabált a producer.
Gyorsan felpattantunk a helyünkről, és felsorakoztunk indulásra.
- És 5. 4. 3. 2. 1. és ti jöttök! – adta ki az utasítást, mi pedig minden idegességet félre téve felrohantunk a színpadra, ahol azonnal sikítani kezdtek a rajongóink.
- Hello srácok! – kiáltotta Harry. – Naa ki van felpörögve? – erre mindenki nagy sikítozásba kezdett, ezt lehet igennek venni.
- Akkor kezdhetjük? – kiáltottam el magam, mire újfent sikítozni kezdtek, mi pedig rá kezdtünk a What makes you Beautiful-ra, azt követően pedig a Live While We’re young-ot énekeltük el.
- Héj mindenki! Tudjátok min gondolkodtam, mikor jöttünk hozzátok? – szóltam bele a mikrofonba két szám között– Azon, hogy én vagyok a legszerencsésebb rajongónk! Hiszen én minden koncertünkön ott lehetek! – nevettem bele a mikrofonba. Persze mint minden szavunkat, ezt is sikítozás követte.
- Én pedig azon, - szólt bele Louis a mikrofonjába. – hogy, milyen szerencsés is vagyok, hogy ilyen emberek vesznek körül, mint ti – mutatott a közönségre – és Ők –mutatott itt ránk és a zenekarra.
Erre mind a 4-en oda mentünk és egy nagy ölelést adtunk neki, amit a Directionerek egy nagy oooh-zásal fogadták.
aztán folytattuk a Rock Me-vel, és a Heart Attackal.
És aztán elkezdődött az, ami tényleg jellemzi egy koncertünket. Bulizás, és hülyülés. Csak úgy, neki álltunk ugró iskolázni. De gondolhatjátok milyen ugró iskola volt az… Majd Harry, elkezdett banánnal dobálózni. Hogy honnan szedett banánt az egy nagyon, nagyon jó kérdés…. Niall erre tejszínhabbal támadt vissza. Azért, jól elvagyunk. Jó hangulatban telnek a koncertek az fix. Aztán újra énekelni kezdtünk. Elénekeltük a I Would-ot, az Over Againt, és az összes többi számot, plusz az Up All Night albumról is énekeltünk, majd elköszöntünk, és fájó szívvel bár, de lementünk a színpadról. Nagyon szeretem, amit csinálok, és remélem, ezt mások is látják rajtam. 
- Húhh - szusszantunk fel mind.
- Ez jó koncert volt! – pacsiztam le a többiekkel.
- Az biztos. Elmehetnénk valahova. Bulizni, vagy kajálni. Nem t’om. – szólt közbe Louis. 
- Ááh, én eléggé elfáradtam. Inkább ugorjunk be a Nando’s-ba kajáljunk valamit! – vetette fel az ötletet Niall.
- Én benne vagyok! – szóltam.
- Én is! – csatlakozott Harry.
- Nem lehet.. – szólt közbe Liam is. Mire mind meglepve fordultunk felé. – Úgy volt, hogy bemegyünk a kórházba Val.hez.
-Hhh, tényleg! – kaptunk a fejünkhöz mind.
Ráérősen átöltöztünk, megbeszéltük a továbbiakat a menedzsmenttel, majd ki mentünk az autóhoz a testőrök kíséretében. Mielőtt beszálltunk volna kiosztottunk pár autogramot és készítettünk egy-két fotót a rajongóinkkal.
- Becsatolkozni. – fordult hátra Harry, aki vezetett. 
Szép lassan kitolatott a fanok között, majd ki kanyarodott a főútra. Onnan pedig egyenest a kórházba mentünk. Leparkoltunk, majd kiszálltunk az autóból, és a lemenő nap fényében „berontottunk” az épületbe.
- Vesd be magad haver- lökte meg hátulról Niall Hazzt. Elindult a recepció felé, de mielőtt oda ért volna, megfordult, és meghúzogatta a szemöldökét.

*Harry*
Egy igen csinos nő állt a recepciós pult mögött, így nem ellenkeztem, mikor a többiek engem küldtek beszélni. Nem értem miért nem Ők „vetik be” magukat, de nem bánom.
- Hello szépség. –kacsintottam, s közben rá támaszkodtam a pultra.
- Jó napot Uram. – köszönt illedelmesen, de nem nézett fel papírjai mögül.
- Egy barátunkhoz jöttünk. – mutattam hátra a többiekre akik izgatottan sustorogtak valamiről.
- Sajnálom, lejárt a látogatási idő. – nézett fel rám. Egy pillanattal tovább időzött a tekintete arcomon. Nem tudom ez azért van-e mert megismert mint Harry Styles-t a One Directionből, vagy mert bejövök neki.
- Naa. Csak pár percről lenne szó.
- Nem. Jöjjenek vissza holnap. – valamiért nem nézett a szemembe.
- De ez fontos lenne. És nem maradnánk sokáig. – néztem rá kiskutya szemekkel. Elfordította a fejét és vett egy nagy levegőt, majd rám nézett.
- Na, jó. De tényleg csak pár perc! – nézett rám szigorúan. – Kihez jöttek.
- A neve; Valancy Embring. Reggel óta van bent.
- Egy pillanat. – A számítógép felé fordult, és keresni kezdett. – Meg is van. 222-es kórterem.
- Köszi. Akkor már csak két kérdésem lenne. Egy; hogy hívnak? Kettő; Mikor végzel? Megismerhetnénk egymást. – húzogattam a szemöldököm.  
- Talán majd ha megtanulsz olvasni, megtudod. –mutatott a névjegytáblájára. – És… Hamarosan. De, nem hinném, hogy meg szeretnélek ismerni. – mosolygott. De fel tud idegesíteni, mikor egy nő így viselkedik, és még mosolyog is…
- Tudod, ki vagyok? – kérdeztem.
- Persze. Liam Payne a One Directionből. – én meg csak álltam, mint a hülye gyerek és döbbenten bámultam. Egy világ omlott össze bennem. Összekevert Liammel… Ezt nem hiszem el. Nyeltem egy nagyot, majd szó nélkül távoztam. Intettem a fiuknak, hogy jöjjenek és elindultam a lépcső felé.

- Na, mi van, kikosarazott? – nevetett a képembe Zayn.
- Nem. Annál sokkal rosszabb. – néztem rá.
- Mi lehet annál rosszabb? – ütögette meg a vállam Niall.
- Összekevert… Összekevert…. Liammel. – akadtam ki.
A többiek egy pillanatra megtorpantak, majd kitört belőlük a röhögés.
- Ne! Ne nevessetek! Ez nem vicces. – tártam szét a karom.

- Hát haver, ne haragudj, de én inkább maradnék én. – fogta meg a vállam Liam, miközben komolyan nézett a szemembe. Kidugtam rá a nyelvem, és abban a pillanatban szertefoszlott az összes komolysága, és prüszkölve a képembe röhögött.
- Áhj de kis szemetek vagytok. – húztam mosolyra a szám. Ekkor már a 195-ös szobánál jártunk.
- Hova is megyünk? – kérdezte Zayn, a szoba számokat nézve.
- A 222-esbe. – mutattam a folyosó végére, mert meg találtam a megfelelő számot, és a hozzá tartozó kórtermet.
Kopogtattam az ajtón, majd be is nyitottam, és mind az öten betódultunk a kicsinyke szobába.
- Szia. –köszönt Zayn, majd közelebb ment.
A kékség lassan fordította felénk a fejét, és kicsit zavartan nézett ránk egy ideig.
- Hát ti mit kerestek itt?
- Hozzád jöttünk. Kíváncsiak voltunk mi van veled. – mosolygott rá Liam.

*Valancy*

Először kicsit meglepődtem, hogy itt vannak, majd megörültem, de tekintetemmel észrevettem Harry-t is, aki miatt összeszorult a szívem, és bár tudtam, itt nem tud „bántani” engem mégis félelem töltött el.
- Hát ti mit kerestek itt? – kérdeztem halkan, de mégis hallhatón.
- Hozzád jöttünk. Kíváncsiak voltunk mi van veled. – mosolygott rám Liam.
- Hát, mint látjátok élek. – görbült felfelé a szám sarka.
- Megijesztettél. – hallottam Zayn különleges hangját. Fejem egyből felé fordítottam.
- Sajnálom. – feleltem őszintén, hiszen valóban így gondoltam. Nem akartam rá ijeszteni, és nem is gondoltam volna, hogy ez fog történni.
- Ne sajnáld, nem a te hibád. – ez elgondolkodtató. Végül is igaza van, de még mindig nem emlékszem rá mi történt pontosan tegnap. Kíváncsi vagyok rá. DE ezt csak egy ember tudja, és ha meg is kérdezném, nem biztos, hogy elmondaná az igazat. De… ártani nem árthat.
- Beszélhetnék Harry-vel? Négyszemközt? – Harry a neve hallatán azonnal felkapta a fejét, és közelebb jött, miközben a többiek elhagyták a termet.
- Harry. Én… Én szeretném tudni mi történt tegnap. Tudod. Ittam. És… Kiesett pár részlet. Mint például hogy jutottam haza. Kérlek, mond el. – néztem rá, kérlelőn.
Leült egy székre az ágyam mellé, és mélyen a szemembe nézett. Zavart, de álltam a tekintetét.
- Mondd! – szóltam rá.
- Oké. Szóval, az még megvan, hogy elszaladtál, ugye? – elgondolkodtam egy pillanatig, és felidéztem az emlékeket, amik persze azonnal be is ugrottak. Bólintottam. – Ok. Aztán, én kidühöngtem magam, és elindultam, hogy megkeresselek. Azt nem tudom, hogy mit csináltál közben, de mikor megtaláltalak egy padon ültél, kezedben egy üveg Whisky-vel. Ez gondolom már nincs meg. – Rá néztem egy olyan „folytasd” tekintettel. – Amint megláttalak kiszálltam az autóból. Te megkérdezted, hogy a taxis vagyok-e. Persze, hogy igent mondtam. Alig tudtál menni ezért segítettem eljutni a kocsihoz, és beültettelek a hátsó ülésre. Elvettem tőled a piát, és hazavittelek. A kocsiban elaludtál, ezért felvittelek a szobádba. Nem akartalak felébreszteni, remélem nem baj. A fiúknak azt mondtam, elfáradtál.
- Aha. Szóval féltél bevallani nekik, hogy micsoda egy undorító alak vagy.  – vágtam a képébe az igazságot. Arc izmai megfeszültek, de itt nem rendezhet jelenetet, ezt ő is tudja. És ez idegesíti a legjobban.
- Tartod a szád! – nézett rám sötéten. – Különben…
- Különben mi?
Egy mordulással felelt, majd témát váltott.
- Akkor most te mond el, mi van veled.
- Semmi. Mint mondtam, még élek. –feleltem flegmán.

- Bejöhetünk? – dugta be a fejét Zayn az ajtón. – Mindent megbeszéltetek?
- Persze. – mosolyogtam. Harry felállt és kiment, míg a többiek újra bejöttek.
- Azon agyaltunk, hogy megpróbálhatnánk rá venni az orvosod, hogy engedjen haza téged. – szólalt meg Liam.
Ijedten rezzentem össze. Vissza? Oda? Nem-nem! Jó nekem itt. Itt biztonságban érzem magam. Harry itt nem bánthat, és így legalább nem is kell olyan korán kelnem, hogy bejöjjek. És végül is szinte az egész napom itt töltöm, most ez így… jó.
- Én. Őhh. Szerintem ez nem jó ötlet. – mondtam ki.
- De. De miért? Nem akarsz haza jönni? Valami baj van? – kérdezte Niall zavartan.
- Nem, dehogy! Csak… Csak az – mondatomat nem tudtam befejezni, mert ebben a pillanatban jött be az ajtón egy nővér kezében gyógyszerekkel.
- Maguk mit keresnek itt? Ha jól tudom lejárt a látogatási idő. Kérem, távozzanak. –szólt rájuk szigorúan.
A fiúk bólintottak egyet, elköszöntek, megígérték, hogy holnap is bejönnek, majd ki mentek a szobából.

*

Végre vége ennek a napnak is. A kórtermet csak a hold halvány fénye világította be, a folyosóról pedig már csak egy-két nővér lépteit lehetett hallani. Eléggé elfáradtam, a reggeli incidens, a kezelés, ez a beszélgetés… Azt hittem végre, újra rendbe jön az életem, erre az ég rám küldi Harry-t aki teljesen össze kavar mindent. Én nem vágyom másra, csak egy kis nyugalomra, szabadságra. Nem akarok kötődni senkihez sem. Semmilyen módón. Nem akarok szerelmes lenni. Csak boldog. Végre, egyszer az életben, boldog akarok lenni. Ennyi nekem is kijár. A gondolataim ringattak álomba. Az álmok édes rengetegébe.

Ui.: Ha tetszik a blogom, vagy érdekel a folytatás, netalántán értesülni szeretnél az új részekről (hogy áll, mikor lesz fent stb.) Akkor csatlakozz a blog fb. csoportjához DWBH- A Blog :'D  ♥ vagy  kattints a lap szélén található feliratkozás a webhelyre gombra. De bloglovin' on is követhetsz. Ezt a lap szélén találod meg fent a blog archívum felett. És bal oldalt van kint egy szavazás. Örülnék az ottani visszajelzéseknek is. Ne feledjétek. 3 KOMMENT! és +1 FELIRATKOZÓ!  ;) ♥

#Közérdekű

Halii! Mint látjátok egy közérdekűvel jelentkezem nem egy új résszel. Sajnos. 
Szóval, azért is írtam most egy ilyen bejegyzést, hogy megértsétek a helyzetemet, és hogy miért nincs még új rész.
Restellem magam, de nincs időm írni... Általában 3 kor érek haza a suliból, és másnapra meg rengeteget kell tanulnom, és emellett még szakköreim is vannak délután... :/ Átlagosan fél 12 - éjfél körül fekszek le aludni minden nap, és fél 7 kor kelek. Eddig nem volt nagy gond suli mellett írnom, de tavaly rájöttem, hogy ha azt szeretném hogy felvegyenek oda ahova szeretnék menni tanulnom kell. Szóval ez a helyzet... :S Telefonról szoktam írni, de ott elég lassan haladok. Már a fele kész van az új résznek, a hétvégére szeretném feltenni. (!!)
Azt szeretném ezzel kérni, hogy várjatok türelemmel, és ne hagyjatok el olvasócskáim! :3
Nem mellesleg van hogy rám jön az önbizalom hiányosság, és most pont egy ilyen korszakban vagyok... Már fontolgattam hogy befejezem az írást, mert nem írok elég jól (ma is kaptam 2db 3-ast fogalmazásra nyelvtanból. Kicsit kiakadtam.hehe) De barátnőm, meggyőzött hogy folytassam, így újult erővel vágok neki az új részek írásának. :)

És a végére még annyit elárulok, hogy most egy kicsit uncsibb rész jön, viszont ezzel elkezdődik a bonyodalom. :) Jönnek az izgis, bonyodalmas, romantikus részek!! :') Szóval még egy kicsit bírjátok ki! ;) Én meg addig is megpróbálom túlélni az iskolát... #bleeutálomasuliit

Ui.: Hallgassátok a MM-t! *---*
Pusszancs: ~N

18. Result

Na szóval, ez a rész hiány egy kicsit hosszúra sikerült... Én is hibás vagyok, de ti se kommenteltek! Nagyon nehezen jönnek, pedig aztán... De ezt most hagyjuk. 3 komment és +1 (azaz ha meglessz a 6) feliratkozó után jön az új rész! :) ♥Good Reading! ♥

Kicsit rosszul aludtam. Éjjel többször is felkeltem, inni egy pohár vizet. Nagyjából emlékszem rá mi történt tegnap, de van egy kis rész, ami teljesen kiesett. Mégpedig a haza jutás… Hajnali 6 volt. Semmi erőm nem volt ahhoz, hogy egy kicsit rendbe szedjem magam. Az ágyamon feküdtem, és próbáltam nem a kínzó fejfájásra gondolni. Próbáltam nem gondolni semmire, miközben az ablakon tekintgettem kifelé. Még sötét volt az ég, így a szoba sem volt világos. Félhomály volt a beszűrődő utca lámpák és csillagok fényétől. Elővettem a telefonom, ami a zsebembe volt. Igen, már rájöttem, hogy rendes ruhában vagyok és nem pizsamában. Annak örülök, hogy „valaki” ilyen figyelmes volt, és nem élt vissza a helyzettel. Annak viszont már kevésbé, hogy ilyeneket, mint például kulcs és telefon nem vett ki a zsebemből. Tudjátok így elég kellemetlen aludni….
Feloldottam a zárat a telefonomon. 7 óra. Milyen gyorsan száll az idő… fel kéne kelni.
Elég gyengének éreztem magam, de tudtam fel kell kelnem, ezért nagy nehezen feltápászkodtam a kényelmes, melegágyból. Még bírtam volna bent feküdni…. De amint felálltam, vissza is ültem. Kicsit megszédültem. Kezemmel takartam égő szemeim, és vártam, hogy elmúljon az a bizonyos bizsergető érzés a fejemben. Amint elmúlt lassan felálltam és kimentem a fürdőszobába. Rá támaszkodtam a csap szélére és megpróbáltam felidézni a tegnap estét. Beugrott néhány kép. Harry… Ahogy alatta fekszem. És ahogy utánam kiállt. Utca lámpák, bámuló szemek… De többre nem emlékszem. Mi történt? Miért nem tudom? Hogy jutottam haza? – ilyen és hasonló gondolatok jártak a fejemben.
Kicsit megráztam a fejem, hogy elkergessem a gondolataim tegnapról. Úgy döntöttem lezuhanyozom, mivel tegnap az elmaradt. Legalábbis remélem… Levetettem a ruháim, felkötöttem a hajam, és bemásztam a zuhanyzóba. Elkezdtem folyatni magamon a forró vizet, ami eszméletlenül jól esett. Kicsit megnyugtatta az idegeim. Bár nem voltam ideges. De ellazultam tőle.… Miután végeztem, egy törölközőt csavartam magam köré, mivel tiszta ruhát nem hoztam be…
Kihúztam a fiókot, és elővettem belőle a fésűm. Lassan kezdtem fésülni, és néztem a tükörben ahogy nedves hajamon megcsillan a fény.  Majd miután meguntam megmostam a fogam.
Ki botorkáltam a fürdőből, de ahogy megcsapott a langyos, friss levegő, a fürdő szoba meleg, párása után, kicsit megszédültem. Meg kellett kapaszkodnom az ajtóba, hogy ne essek el. De mint szokott, ez is hamar elmúlt.  Kicsit fáradtan, álmosan, kerestem magamnak valami ruhát, amit aztán felvehetek mára.
Ránéztem az órámra. 7:30. Olyan érzésem van, mintha valamit elfelejtettem volna... De mit?
Lecsámborogtam a lépcsőn, ami a nappaliba vezetett. Zayn és Liam már fent volt. Beszélgettek, s közben nevetgéltek. Amint közelebb értem, mindketten rám kapták a tekintetük, és elmosolyodtak.
- Jó reggelt! 
Álmosan kezdtem mutogatni, és valami "ja-ja nektek is" féle köszönést hümmögtem. Az asztalnál leültem Zayn mellé. Rá könyököltem az asztallapra és megtámasztottam a fejem.
- Csak nem fáradt vagy? - hallottam mellőlem Zayn hangját. De én már csak a kezeimen feküdve mormogtam vissza.
- Pedig lassan indulnunk kéne.
- Tessék? Hova?- kaptam fel a fejem hirtelen, amit meg is bántam, mert belehasított a fájdalom. Emiatt összeszorítottam a szemeim.
Válasz helyett azonban csak egy csésze, forró kávét kaptam, ami perpillanat nagyon jól esett. Liam már a konyhában tevékenykedett, így csak Zayn és én maradtunk a nappaliban.
- Ezek szerint ma is elkísérsz? - törtem meg az időközben beálló csöndet. 
- Persze. Úgyis csak később lesz dolgom. - villantotta meg hófehér fogsorát.
- Kész a reggeli! - kiáltott ki a konyhából Liam.
Zayn felpattant a helyéről, ellenben velem. Én szép lassan álltam föl, de Ő így is megvárt. Tettem egy lépést előre, de kicsit meginogtam, így gyorsan elkaptam valamit, ami ennek hatására felborult. Csörömpölés hallatszott a hátam mögül. Hoppá...Félve fordultam meg. Az egész padlót föld és törött cserép borította.
- Zayn! Azt hiszem...Megöltem egy virágot. - Néztem hátra. 
- Igen. Megölted a kedvenc virágomat...- húzta el a száját idétlenül. De látszott rajta, hogy csak bohóckodik.
- Na jól van, na. Nem szándékos volt. - néztem rá kiskutya szemekkel.
Sóhajtott egyet, felém nyújtotta kezét és a törött cserepeket otthagyva bevonszolt a konyhába. Liam kérdőn tekintett ránk, ezzel jelezve, tudni akarja mi történt kint. Már épp nyitottam volna a szám, hogy elmondjam, mikor Niall toppant be a konyhába.
- Feldőlt egy virág. - mutatott a háta mögé. - Ezek szerint ennek a csörömpölése ébresztett fel. - nevetett.
Lehajtottam a fejem. Ez a helyzet kezd egyre nevetségesebbé válni.
- De ki volt az? Te, Kék krumpli? 
- Kék krumpli? Komolyan? - néztem rá evvel a tipikus flegma fejjel. - Amúgy, nem én voltam! Talán… Na jól van csak ne nézzetek így! - a mondat végét már csak nevetve tudtam befejezni. A jó társaságom persze nem hagyta, hogy egyedül nevessek, így csatlakoztak hozzám. 
Leültünk az asztalhoz reggelizni, nem ettem túl sokat, inkább csak hallgattam a többiek beszélgetését. Azt azért nem mondanám, hogy fel is fogtam, amit mondtak...
Mikor már meguntam felálltam az asztaltól.
- Hol van az izé... Őőő a seprű?- kérdeztem még mindig álmosan.
- Hagyd csak! Majd megcsinálom! - mosolygott kedvesen Liam. - De nektek mennetek kéne. Nem? - nézett itt rám, majd Zaynre.
- De. Mindjárt indulunk. - felelte erre Zayn.
Kimentem a konyhából, megkerültem a virágföldet, és felmásztam a lépcsőn. Beérve a szobámba azonnal lerogytam az ágyra és csak feküdtem. Eskü el tudnák most aludni. De hogy miért...? 
- Jössz? - dugta be a fejét Zayn.
- Ja...- feltápászkodtam az ágyról, de olyan féle rosszullét jött rám... Remegett a lábam, hányingerem volt és szorított a fejem. Mi ez? Mi van velem?
- Jól vagy? - jött közelebb.
- P-persze. Mehetünk. - indultam meg az ajtó felé. - Na? Nem jössz?
- De. Persze. - dobott egy mosolyt, majd elindultunk lefelé a lépcsőn. Meg kellett, hogy kapaszkodjak a korlátba, hogy ne essek le. Nem tudom, mi van velem. Mi ez, vagy, hogy miért van. 
Elköszöntünk a többiektől, majd elindultunk. Kicsit késésben vagyunk, de látszólag ez nem érdekelte Zaynt. 
Közepes már-már lassú tempóban haladtunk. Megpróbáltam nem észrevetetni magam, hogy nem vagyok jól. Mély levegőket vettem, mondván, ez talán segít az émelygésemen. Nem nagyon beszéltem, ellentétben Zaynel, aki folyamatban lökte a dumát. Többnyire kérdezgetett, amire a válaszaim egy-egy szó vagy nyögés volt.
- Olyan sápadt vagy. Nincs semmi bajod?
- Tessék? Ja, nem-nem. Nincs semmi bajom. Csak...Kicsit rosszul vagyok. - feleltem remegő végtagokkal. 
Kicsit lassabb tempóban fojtattuk utunkat. 
- Z-zayn! Megállhatnánk egy kicsit? - fogtam meg a vállát mikor már csak negyedórára voltunk az úti céltól.
- Persze. Biztos, hogy jól vagy? – nézett rám aggodalommal teli szemekkel.
Az igazság az, hogy már csak egy hajszál tartja bennem az erőt. Egy hajszál mely oly' könnyedén elszakadhat. Érzem, hogy hevesen dobog a szívem és vadul remegnek lábaim. Az egész felsőtestemen át fut a bizsergés. Összeszűkül a tüdőm és eltompulnak az idegsejtjeim. Egy szóval a 'biztos, hogy jól vagy?' kérdésre a válasz:
- Nem. - mondtam ki, még mielőtt lábaim felmondták volna a szolgálatot, és kezeim le nem csúsztak támaszom válláról.

*Zayn*
Aggodalmasan fürkésztem hófehér arcát. Attól féltem, ezúttal sem ismeri be a nyilvánvalót; hogy nincs jól.
De tévedtem...
- Nem - felelte a ' jól vagy?' kérdésemre, majd becsukta szemeit. Apró kezei lecsúsztak a vállamról ő maga pedig erőtlenül a földre rogyott. 
Egy pillanatra megbénultam az ijedtségtől, de sikerült minél hamarabb észbe kapnom. Gyorsan felmértem a helyzetet. Negyedórára voltunk a kórháztól. Leguggoltam mellé. Kicsit pofozgattam, szólongattam hátha magához tér, de ez nem történt meg. Felkaptam hát a kezembe és a negyedórás utat 5 percre csökkentettem. Az emberek sorra megbámultak az utcán, amitől kezdtem még idegesebb lenni. 
Zihálva estem be a nagy fehér épület ajtaján. Sietve oda mentem a portához, ahol a nő csak annyit mondott, legcélszerűbb, ha felviszem a kezelő orvosához... Át fontoltam a dolgot és ésszerűbbnek találtam lifttel menni. Oda rohantam a lifthez és vagy 5x megnyomtam a rajta lévő gombot mire az kinyílt. Beszálltam kezemben a még mindig ájult Valancyval és megnyomtam a 2. Emeletet jelző gombot. Egy örökké valóságnak tűnt, mire becsukódott, elindult, majd újra kinyitódott a lift. Át vágtam a folyosón bámészkodó betegek között és kopogás nélkül benyitottam a 13. vizsgálóba. 
- Na de kérem! - csattant fel az orvos, majd mikor meglátta Val.-t azonnal oda sietett és elvette tőlem. Rá fektette a vizsgálóra és elővett egy sztetoszkópot.
- Mi történt? - kérdezte fel se nézve rám.
- Nem tudom. Jöttünk és láttam rajta, hogy nincs jól. Aztán elájult. - próbáltam értelmes összefüggő mondatokat alkotni. 
- De nem mondta mi baja? - nézett fel rám. 
- Nem. Nem tudom. Nem mondta. Fáradt volt. Mondta, hogy álmos. De mást nem.
- Álmos... Érdekes. Meg kéne vizsgálnom. Kimenne, kérem? 
- P-persze. - vetettem még egy utolsó pillantást Valancyra meg a dokira, aztán kimentem. Leültem egy fehér műanyag székre és vártam.
A kezembe vettem a telefont és csak forgattam ujjaim között. Fel kéne hívni a többieket, de... Inkább később. Ha már tudok valami biztosat. 
Addig is csak vártam, vártam és vártam.
Óráknak tűnő fél óra volt az, amit ki kellett várnom. Aggódtam érte. Az ember nem esik össze, csak mert álmos. Esetleg ha nem alszik az este. De Ő aludt. Ma még csak fel sem riadt az éjjel. Nem értem...
- Jöjjön! – szólt ki a köpenyes fickó. Felálltam és bementem.

- Na? – kérdeztem, mikor már bent ültem a vizsgálóban. A mögöttem lévő ágyon ott feküdt a kékhajú lány. Mozdulatlanul, és egy kis cső lógott ki a jobb kezéből, mely egy infúzióra volt kapcsolva.
- Semmi komoly. Nem kell aggódni. Pár nap alatt helyre jön, viszont ezután az incidens után, mindenképp bent kell tartanunk. Nem kockáztathatunk többször.
- Elnézést! Nem értem. Milyen incidens? – zavarodtam össze. Mi? Mégis mi történt? Miről beszél?
- Ohh. Elnézést. – mosolygott zavartan. – A vérében alkoholt találtam. Itt nálunk nyugtatót kapott. És nem akármien nyugtatót. Ezek komoly nyugtatók, és remélem, azt tudja, hogy nyugtató és alkohol nem jó barátok. Komoly nyugtató nagy mennyiségű szesszel… Látja, ez lett az eredménye. De tulajdonképpen ez mindenkinél más. Nem mindenkinél ugyan az a hatás. Van aki hány, van aki agresszív lesz, és van aki sír. És persze olyan is van aki, rosszul lesz, és elájul. Súlyosabb esetben kóma is lehet. De nyugodjon meg, ez a veszély a kisasszonyt nem fenyegeti. – nyugtatott meg ijedt arcomat látva.
- Alkohol? De hisz… Mikor? Egyből haza jött. Harry hozta. Nem értem. – motyogtam alig halhatóan. – És akkor most, most mi lesz?
- Megvárjuk, míg felébred. Utána elbeszélgetek vele. Ez komoly dolog, és tisztáznunk is kéne pár dolgot. Délután jöjjön vissza, legyen szíves. És ha nem haragszik… Én folytatnám az adminisztrációt.
- Persze. Rendben. Akkor, viszlát. – csuktam be magam mögött az ajtót. Ez nekem túl sok. Felhívom Harryt. Ha valaki tud erről valamit, akkor az Ő. Ő hozta haza. Vele volt egész végig. Mondjuk… Kicsit sokáig tartott az a hazafele út. Kocsival 10 perc. Nem egy óra. Csak volt benn annyi felelősség, hogy nem itatja le. De mért tette volna? – ilyen és még hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben. Elővettem a telefonom, és kikerestem belőle Harry számát. Kicsöng….
- Zayn!
- Haver! Had kérdezzek valamit! – szóltam bele a telefonba
- Mond csak.
- Ez fontos. Tegnap… Valancyval… ittatok?
- Ez most hogy jött?
- Valancy rosszul lett. A doki szerint nyugtatóra ivott…
- Mi van? – hallottam Hazz döbbent hangját a vonal másik feléről. – Basszus. Igen! Igen ivott! De… De az úgy volt, hogy…
- Hogy? Harry hogy? – kérdeztem idegesen. Hogy lehetett Harry ilyen felelőtlen?!

Ui.: Ha tetszik a blogom, vagy érdekel a folytatás, netalántán értesülni szeretnél az új részekről (hogy áll, mikor lesz fent stb.) Akkor csatlakozz a blog fb. csoportjához DWBH- A Blog :'D (ha meglesz a 10 ember, akkor rakok csak oda értesítést...) ♥ vagy  kattints a lap szélén található feliratkozás a webhelyre gombra. De bloglovin' on is követhetsz. Ezt a lap szélén találod meg fent a blog archívum felett. És bal oldalt van kint egy szavazás. Örülnék az ottani visszajelzéseknek is. Ne feledjétek. 3 KOMMENT! és +1 FELIRATKOZÓ!  ;) ♥