II.3.- To love, and be loved

Köszöntök mindenkit! :) Elsőnek is leszögezném: A blog teljes mértékben kitaláció, nagyon minimális mértékben köthető a valósághoz. A karakterek viselkedése is eltérhet a valóságtól! Az egész történet kitaláció, azon kívül, hogy a One Direction létezik! Ez nagyon fontos, mert nem vállalok felelősséget:P Szóval a blogban elhangzott történések 99 százaléka valótlan. Minden eseményt magam találtam ki! És elnézést kérek, ha egy-egy résznél durvábban fogalmazok (értsd.: obszcén szavakat használok) de olyan esetben a helyzet megköveteli illetve ők is emberből vannak, nem lehet mindent szép szavakkal pótolni. Legalábbis egy párbeszédben nem. Remélem megértitek.:) Azt hiszem más hozzá fűzni valóm nincs, talán még annyi, hogy amilyen rövid a rész, olyan tartalmas is.:) Komikat és feliratkozókat szeretettel várom ;) 

♥Good Reading! ♥

Délután 3 fele járt. Egész eddig Zaynnel voltam. Szerencsére nem keresett senki. A srácok, ha jól hallottam a zajokból, elmentek. Így csak a miénk volt az egész ház. Azt csináltunk, amit csak akartunk. De mivel kicsit fáradtak voltunk még a bulitól, ezért úgy döntöttünk csak berakunk egy filmet és végig nézzük. Választásunk egy jó kis horrorra esett. Nem, majd szerelmes filmet nézünk. Hogy is ne… Elég nekem a saját szerelmi életem, nem vagyok kíváncsi a sok csöpögős tizenévesre, akik azért sírnak, mert otthagyták a barátjukat, csak úgy a semmiért, vagy valami jelentéktelen apróság miatt, és „teljesen összetörtek” meg sosem fogják túl tenni magukat a történteken, de azért az már sok lenne, hogy bocsánatot kérjenek egymástól, vagy megpróbálják megbeszélni. A végén pedig úgy is minden happy end lenne, kivéve mikor nem, de még akkor is. Fújj. Ilyenekkel engem kíméljetek, kérlek.
Mivel még arra is lusták voltunk, hogy felkeljünk ezért Zayn szobájában néztük. Kéz a kézben ültünk, vállunk összeért.
Vicces volt, hogy egy-egy ijesztő jelenetnél Zayn megszorította a kezem úgy hirtelenjében, majd kínosan elmosolyodott és lehajtotta a fejét. Istenem, de cuki volt… Én is megijedtem, nem azt mondom. Csak én már meg tanultam leplezni az ilyen hirtelenjében jött hatások okozta jeleket. Mindenesetre élveztem a helyzetet. Emlékszem kezdetben még tartottam ettől a kapcsolattól, egészen addig, míg össze nem jöttünk. Azóta nem is tudok másra gondolni. Érzem, hogy szeret. És ennél jobb érzés nincs a világon. Szeretni, és szeretve lenni. Zayn csodálatos ember. Nem is érdemlem meg, még is akarom Őt. Ez általában így szokott lenni. De úgy érzem Ő lesz az a személy, aki megváltoztathatja az életem. Jobb útra terelheti, és segíthet a nehéz pillanatokban. Minden szívdobbanásom neki szánom, ha már az övé éltet engem. Annyira szerettem ezeket a pillanatokat. Mikor csak úgy csendben egymás mellett állunk, ülünk, fekszünk, s mintha egymás gondolataiba mélyednénk, holott ez lehetetlen. És tudtam, hogy Ő is. Miután véget ért a film, kimentünk az erkélyre, elszívtunk egy cigarettát. Én maradtam a szokásos mentolosnál Zayn pedig a simánál. E közben végig csend honolt körülöttünk. Élveztük a csöndet. Valamilyen oknál fogva teljesen kihalt volt a környék. Folyamatosan dübörgő szívem kezdett lenyugodni, visszaállt egyenletes tempójába. Megnyugodtam. És gondolataim akarva akaratlanul is elkalandoztak. A küszöbön álló jövőről ábrándoztam. Elterveztem mindent. Mindent. Hogy boldog leszek. Hogy Vele leszek boldog. Hogy többé nem fáj semmi. Hogy csak mi létezünk. És hogy sohasem választ el minket semmi. És senki. Soha, senki, soha, senki. Ismételgettem magamban. Ezen elgondolkodva, talán a legnagyobb hibám, hogy nehezen engedek közel magamhoz embereket, de akkor nehezen is engedem el őket... És ennek bizony megvan az átka...

- Zayn. - nem néztem rá, de ő felém fordult. - Mit szeretsz bennem?

- Uhm Kicsim ne kezdjed ezt megint, kérlek - sóhajtott fáradtan.

- Nem. Én most komolyan gondoltam - felé fordultam, hogy szemébe nézve nyomatékosítsam szándékom.

Ezúttal tényleg azt szeretném tudni, mit szeret bennem. Puszta kíváncsiságból. Nem csak kibeszélni akarom magamból a problémákat. Most nincs problémám, és amúgy sem vagyok az a fajta lány, aki folyton a saját gondjairól beszél. Nem. Azt hiszem, most teljesen rendben vagyok.

- Most azt kéred, hogy mondjam el, mi az, amiért szeretlek? - nézett rám kíváncsian, mire bólintottam. – Mmm. Szeretem, hogy ennyire kitartó vagy, és erős. Nem adod fel könnyen, és nem vagy tömeggyártmány. És szeretem a titokzatos, kifürkészhetetlen, magával ragadó természetedet. Veled még csöndben lenni is jó! – nézett rám szeretetteljesen. – És szeretem, hogy mindig önmagadat adod, és nem félsz másoktól, és hogy lehet veled komoly dolgokról is beszélni. Mert te egy nagyon értékes lány vagy, Valancy.

Ujjai finoman érintették meg bőröm, végig futott rajtam a hideg. Lassan fonódtak csuklóim köré, lazán közelebb húzott magához. Lehunytam a szemem. Szívem megint hevesebben dobogott. Akárhányszor hozzám ér, velem beszél, én újra érezni vélem azt a bizonyos érzést. A szerelmet. Orrunk „összeütközött” puha ajkai finoman enyéimre tapadtak. A lehető legromantikusabban csókolt meg. Úgy, ahogy még soha. A mennyekben jártam méz édes ajkaitól, melyek oly’ csábítóan hívogattak. Kezével még mindig a csuklómat fogta, mikor eltávolodtunk egymástól.
- És én, azért szeretlek, mert te vagy a legjobb ember, akit ismerek. Kedves vagy és megértő. Imádok csak úgy veled lenni, ilyenkor pedig a fellegekben járok. Boldoggá teszel, és én is azzá szeretnélek tenni Téged – mondtam.
- Már boldog vagyok, mert itt vagy velem. – suttogta Zayn.

- Megbízok benned, és veled bármiről lehet beszélni. Mert te jó ember vagy. És én, szeretlek Zayn. Minden tulajdonságoddal együtt elfogadlak, és nem tudlak kiverni a fejemből. Milyen furcsa is ez…
- Nem furcsa. Ez egyszerűen a szerelem. –mondatát gyengéd csókkal zárta, melyben még lehetett érezni a cigaretta jellegzetes illatát, ami furcsamód engem nem zavart. Sőt, így még magamébbá éreztem Őt.

*Harry*

Dörmögve ültem fel az ágyban, megdörzsöltem szemeimet. Pislogtam párat, visszaadva szememnek azt a lehetőséget, hogy felmérje a terepet, esetünkben a szobát. Mellettem a telefonom villogott, le voltam némítva, így hang nem társult csak a nevet tudtam elolvasni. „Halo? Ed? … Bocs. Le voltam némítva… hogy most?... Ok. Persze. Pár perc és ott vagyok.” –raktam le a telefont.
Ki ugrottam az ágyból, tűrhető állapotba hoztam magam. Valami baj van vele… a hangjából ítélve rá fér egy baráti beszélgetés. A tegnapi buliban mintha említette volna, hogy problémái vannak a magán életébe. Erre gyanakszom, nagyon le volt lombozódva. Ki léptem a szobámból, telefonom belecsúsztattam a zsebembe. „Nincs itthon senki?”  - tettem fel magamban a kérdést a túl nagy csendet furcsállva. Mindenesetre a házat bezártam rendesen, ahogy szokás, majd beültem a Range Roverembe és kitoltattam a kapun. Rá fordulva az útra egyenest barátom háza felé vettem az irányt, de megzavart egy telefonhívás. Elkezdtem kutatni a zsebemben, de a csörgő tárgy igen nehezen akart kijutni farmerem zsebéből. Rá pillantottam a kijelzőre. „Emma” neve villogott rajt. Szívem nagyot dobbant, nem tudtam levenni tekintetem a telefonom képernyőjéről. Lassan elhúztam a felvevő panelt, és szemem újra az útra szegeztem… Teljesen meg is feledkeztem arról, hogy vezetek. Megijedtem, mikor egy autó egyenesen felém közeledett. Fél kezemmel még mindig a telefonom szorongattam, míg másikkal a kormányt. „Halló! Szia, Harry!”A hirtelen sokk után, agyam gyors megfontoltság üzem módba kapcsolt. Fék vagy gáz? Ez a két lehetőség volt. Lábammal gyorsan a gázpedálra tapostam, azon az elgondoláson, talán elkerülhető az ütközés. „Halló! Harry! Harry ott vagy?” Láttam a félelmet a körülöttünk lévők arcán, a saját félelmemet pedig mindennél jobban éreztem. „Huhú, Harry?!” De amitől rettegtem bekövetkezett. Elkerülhetetlen volt. Az iphonom kiesett a kezemből, rémülten meredtem magam elé. Hiába fékezett, hiába próbált kanyarodni, eltalálta az autóm hátulját, mire minden forogni kezdett velem. Vagy inkább én forogtam mindennel…? Végül az árokban kötöttem ki, oldalra fordulva. A sokk után, elért az agyamig a felfogás, a fájdalom érzet kínzó gyorsasággal terjedt szét testemben. Torkomat nyöszörgések hagyták el, szemeimet összeszorítottam, a lábam. A lábam fáj ennyire… Nem tudtam másra koncentrálni.
Mi lesz? Senki nem fog segíteni?! Hahó, itt vagyok! Gyötört a pánik…

Ui.: Ha tetszik a blogom, vagy érdekel a folytatás, netalántán értesülni szeretnél az új részekről (hogy áll, mikor lesz fent stb.) Akkor csatlakozz a blog fb. csoportjához DWBH- A Blog  ♥ vagy  kattints a lap szélén található feliratkozás a webhelyre gombra. De bloglovin' on is követhetsz. Ezt a lap szélén találod meg fent a blog archívum felett. És bal oldalt van kint egy szavazás. Örülnék az ottani visszajelzéseknek is. Ne feledjétek. Kommentelni és feliratkozni is lehet! :) ♥ 

Díj.-3

A 3. díjam eme kedves leányzónak köszönhetem: Vivien Vitkó Kicsit késve teszem ki, ugyanis kb. 2-3 résszel ezelőtt kaptam...na mindegy :)

Szabályok:
-Mondj magadról 11 dolgot!
-Válaszolj 11 kérdésre!
-Tegyél fel 11 kérdést!
- Küld tovább 11 blognak!
11 dolog rólam: 

1. 5 férjem van de mind az 5 a turnén van :(  /értsd szingli vagyok :d /
2. Nem tudom tetszik-e az, akiről nem tudom, hogy tetszik-e vagy sem... :( xd
3. A 2. ponton agyalok már hetek óta...
4. Szerelőhöz kell vinni a telefonom :/
5. Most épp egy nagyon jó könyvet olvasok: Charline Harris-Inni és élni hagyni
6. Imádok aludni :')
7. Én meg a matek az két külön fogalom :d
8. Lassan a plafonra kell ragasztanom a One Direction posztereim annyi van :o :D :)
9. Éppen Lil Wayne és Bruno Mars- Mirror című számát hallgatom  (megjelenése óta imádom) *--*
10. Van egy Bianka nevű teknősöm. :) de mindig "bedzsankának" hívom :'D
11.Jó hogy eszembe jutott, enni kell adnom neki :oo xd 

Válaszaim:
1. Van kedvenc blogod? Ha igen, melyik az? - Van, de már befejezett.:) 

2. Mi miatt kezdtél el írni? - egy barátnőmmel (konkrétabban ~D vel) olvastunk egy blogot, és ~D-nek az az ötlete támadt, hogy írjunk egy blogot ketten. Naahm, és én utána kezdtem saját blogot is mert nagyon megszerettem az írást...:) ♥ (legalábbis úgy rémlik így kezdődött xd) 
3. Mi ihlet meg még ma is? - a saját, és mások érzelmei. 
4. Mi az életcélod? - Lenni valaki. Valaki, akit mindenki ismer, felnéz rá. Konkrétabban énekes :$  de ebbe nem megyünk bele jóó?!:D
5. Melyik hírességgel találkoznál a legszívesebben? - One Direction, vagy a Fun. énekesével Nate-el. *-* :) ♥  
6. Ki a kedvenc színészed+színésznőd? - Adam Sandler,Ashton Kutcher színésznő  nincs:) 

7. Szeretsz írni? Ha igen, miért? - Nem. Valószínűleg utálok írni, ha egyszer blogolok :'d A kérdésre válaszolva azért szeretek írni, mert  szeretném megosztani másokkal az agyszüleményeim, és azáltal, hogy leírom őket, egyfajta súlytól, tehertől szabadulok meg. Ez által adom le a bennem lévő feszültséget.... 
8. Blogokat vagy könyveket olvasol gyakrabban? - Könyvet. :)
9. Mi a kedvenc sorozatod? - Két pasi meg egy kicsi , Zöld Íjász, Jim szerint a világ ^^ 
10. Olvastál már a blogomból? - természetesen ♥ 
11. Mit becsülsz nagyra? - ha össze veszek valakivel, akkor nem beszél ki, sőt nem mond rólam semmit, egyszerűen figyelmen kívül hagy, vagy megpróbálja tisztázni a helyzetet. /ha nem én vagyok a hibás/ 

Kérdéseim:
1.Melyik a kedvenc évszakod?
2. Milyen zenét hallgattál utoljára?
3. Mi a kedvenc idézeted?
4.Milyen filmeket szeretsz nézni?
5. Milyen nyelvet tanulsz?
6. Hány blogod volt eddig?
7. Mi ihlet meg?
8. Milyen illatú a samponod? :$
9. Megfordult már a fejedben, hogy bántod magad, öngyilkos leszel ?
10. Mit utálsz a legjobban?
11. Fiú vagy lány barátod van több?

Akiknek tovább küldöm:
1. Love in the air
2. Strong

II.2 - Sedation

Hey Ho! :) Elnézést a késésért...:/ Nincs rá mentségem. De! az ez előtti rész lett a 2. legtöbbet megtekintett rész! :D Ez egyszerűen csodálatos:D Köszönöm nektek:) Én magam pedig arra a döntésre jutottam, hogy nem fogom megszabni a komment határt! Ez nem azt jelenti, hogy nem kell kommentelni! :P Mert az az elvem marad, hogy ameddig nincs komment addig nincs rész :P örülnék ha lenne minnél több feliratkozó, de mindenkinek szíve joga, hogy feliratkozik-e vagy sem. De ha tényleg rendszeresen olvasod a blogom, akkor örülnék, ha ezzel támogatnál engem! :)  A kinézetről pedig még annyit, hogy nem tudni mikor lesz kész a fejléc...>< De addig is türelmesen várunk... Esetleg ha valaki aki olvassa a blogom, és tényleg tud szép fejlécet készíteni az írhatna egy komit, és megbeszélhetnénk :s Előre is köszii:) Azt hiszem épp eleget beszéltem, talán túl sokat is:D #bocsi Talán mindent leírtam amit szerettem volna:s 

♥Good Reading! ♥

Louis konkrétan szóhoz sem jutott. Értetlen arccal állt a dolgok előtt. Idő közben rájöttem, jobb lenne, ha leszállnék Zaynről, így gyorsan le is ugrottam róla. Gondoltam, valamit mondanom kéne, de nem tudom, ilyenkor mi a leghelyesebb.
- Uhm. Haver. – „vakarta” meg fejét Zayn. – Ezt… Ne most beszéljük meg.
Louis állt még egy darabig, majd zavartan hebegett valamit és összeráncolta a homlokát. Aztán hirtelen elnevette magát.
- Srácok, siessetek le. – intett maga után miközben próbálta visszafojtani nevetését.
Ezzel kiment a szobából, becsukva maga után az ajtót. Ekkor rá néztem Zaynre, aki épp úgy, mint én eléggé kínosan érezte magát. Egy percig néztük egymást, majd szinte egyszerre kezdtünk el mi is úgymond „prüszkölni” a röhögéstől. Ezzel el is intézve az egészet.
Gyorsan felkaptam magamra a felsőm, és megvártam míg Zayn is rendesen felöltözik.
- Mehetünk? –néztem rá.
Közelebb lépett, és egy csókot lehelt ajkaimra. Elég rendesen lehetett érezni az alkoholt, de én nem bántam.
- Most már mehetünk. – emelte rám tekintetét.
Egy mozdulattal ki nyitotta előttem az ajtót, és előre engedett. Lassan lépkedtem le a lépcsőn, megtartva egyensúlyom. Attól féltem, hogy majd mindenki minket fog nézni, de szerencsére ez nem következett be. Mihamarabb elvegyültem a tömegben, el is vesztettem Zaynt a szemem elől. Legalább nem fognak gyanút. A zene még mindig hangosan dübörgött, szinte saját gondolataimat sem hallottam. Vagy egyszerűen csak nem tudtam rájuk koncentrálni. De éppen ez az, ami most nem érdekelt. Ahogy néztem körbe-körbe megakadt a tekintetem az órán. 23:58 volt. Mindjárt éjfél.
- Kék krumpli! – fogta meg a vállam Niall, minek hatására ugrottam egyet. – Csak nem ijedtél meg?! – nevetett rám.
- Nem. – öltöttem ki rá a nyelvem. – mindjárt éjfél.
- Igen… - szemével megkereste az órát, hogy megbizonyosodjon róla. – Gyere, hívjuk fel rá a tömeg figyelmét!
Ezzel megfogta a kezem és maga után húzva átvágtunk a tömegen, így nagyjából a szoba közepére értünk.
- Hey srácok! Figyeljetek! – ütötte össze a tenyerét. Mire mindenki felénk fordult.
Én meg csak álltam ott, mint a jó gyerek. Kicsit zavarba is voltam. Nem szoktam hozzá, hogy egyszerre ennyien néznek. Bár most se engem, annál inkább Niallt nézték. Bár közbe-közbe vetettek rám is egy-egy pillantást.
- Mint látjátok – mutatott az órára – mindjárt vége az évnek!
Erre mindenki ujjongani kezdett. Jó közönség. Hah.
- Szóval, arra szeretnék kérni mindenkit, hogy menjünk ki a kertbe! – mutogatott az üvegajtó felé.
A tömeg egyszerre kezdett mozgolódni, és szinte majdnem fellökték egymást. Mindenki ki akart jutni. Mi is ki furakodtunk Niallel, át az embereken egészen legelőre. Az utolsó 10 másodpercben egyszerre mordult fel a „nép” és kezdett vissza fele számolni.
- És 10…9…8…7…6…5…4…3…2…1… - és mindenki hatalmas ujjongásba kezdett. Természetesen mindenfelől felröppentek a tűzijátékok, petárdák és mindenféle hangulatfokozó találmányok.
- Az újévre! – kiáltotta el magát valaki.
Minden kéz a magasba lendült, mindenki boldog volt.

*

Miután mindenki haza ment, úgy 5-6 óra fele, mindenki felment a maga szobájába, és hullafáradtan bedőlt az ágyba. Engem személy szerint hamar elnyomott az álom. Rettentően álmos voltam.

*Harry*
Egek, de fárasztó volt ez a mai nap. Lehuppantam az ágyamra, lerúgtam magamról a cipőm, majd hanyatt dőltem. Pihenni akartam, de persze a gondolataim nem hagytak. Próbáltam küzdeni ellene, de nem ment. Előtörtek és nem hagytak nyugodni. Egyre csak Valancyn agyaltam. Egyszerűen nem tudom elfelejteni. Nem szeretem. Legalábbis nem érzem azt. Tudjátok. A pillangókat. Egyszerűen csak Vele szeretnék lenni. Mi ez? Nem szeretem, még csak nem is tetszik. De bírom őt. Vagyis… Vagy nem? Ööh megbolondultam?
A gyomromban görcs keletkezett, megint nehezebben vettem a levegőt. Mostanában mindig rám tör ez az érzés. Olyan, mint mikor pánikol az ember.
Behunytam a szemem, az oldalamra fordultam, és megpróbáltam aludni…. …. …. … A francba is! Nem tudok! Nem megy…! – ültem fel idegesen az ágyon úgy fél óra forgolódás után.
Jobbnak láttam, ha inkább felkelek, csinálok valamit. Le is mentem a konyhába. Ki vettem a hűtőből egy banánt, és körbe jártam a házat, jobb elfoglaltságot ugyanis nem találtam… Megálltam minden egyes kép előtt, és úgy csináltam, mintha érdekelne, mi van rajt. Többségük absztrakt kép volt, melyet egy haverunk csinált. Nagyon tehetséges. De most valahogy nem kötöttek le. Igazából csak bámultam ki a fejemből. És lassan, ahogy kezdett elmúlni az alkohol hatása úgy jött helyére a másnaposság. Melynek súlya kínzóan el nehezítette a gondolkodásom. Ami egy részről jó is. A fejem lüktetni kezdett, először csak tompán, majd egyre erősebben. Végül is úgy döntöttem vissza fekszem, ha nem is alszok, legalább pihenek egy kicsit…

*

*Valancy*
Reggel, jobban mondva dél volt, mire felébredtem. Éreztem, ahogy rá nehezedik a fejemre az összes ital, amit tegnap ittam. Megdörzsöltem a szemem, eltűrtem a hajam, majd felhúztam a papucsom és leballagtam a konyhába. Nem voltam egyedül, Niall és Louis már ott ültek, kezükben egy-egy kávéval. Louis látván lehajtottam a fejem. Eszembe jutottak a tegnap történtek. Pillantása beleégett bőrömbe, nem hagyott szabadulni. Vajon elmondta Niallnek? Félve felpillantottam, megbizonyosodtam róla, nem néznek-e azzal a „mindent tudok” nézéssel. És nem. Nem úgy tűnt mintha…
- Kérsz kávét? – kérdezte Niall ezzel félbe szakítva gondolatmenetemet.
- Öhm. Igen. Köszi. – ültem le velük szembe, egy bárszékre. Kezemmel a pulton támaszkodtam, szemben ültem velük.
Csendben iszogattuk mindannyian a magunk italát. Lassan a többiek is csatlakoztak hozzánk. Mindenki a fejét fogta, nem is csodálom, amennyit ittak. Legalábbis gondolom, hogy sokat ittak… Persze még ezek után is volt erejük viccelődni. Ezek mindig viccelődnek… Jobb ötletem nem lévén beszálltam a beszélgetésükbe, ahol szóba hozták, hogy micsoda jó csajok lettek egypáran, akiket régen láttak. Meg persze, hogy ki mit csinált. Ennél a résznél csak reméltem, hogy Louis nem szólja el magát. Jó is hogy eszembe jutott, bár hogy felejthetném el. Beszélnem kell vele. Megvártam, míg mindenki végez. Mikor indultak fel a srácok, utánunk mentem és feltűnés nélkül visszahúztam Louit és Zaynt.
- Azt hiszem, beszélnünk kell. – álltam meg előttük. Kicsit furcsa volt a helyzet, hiszen mind ketten magasabbak voltak nálam, pedig nem vagyok az a tipikusan alacsony csaj.
- Uhm. Igaz. – vakarta meg tarkóját barátom.
- Miről? – értetlenkedett Tommo.
- Hát… Tudod. – nézett rá Zayn.
Louis kicsit elgondolkodott, kutatott az emlékezetében, majd hirtelen megvilágosodott.
- Óh.
- Hát… Igen. Óh. –húztam el a szám.
- Ez esetben, beszéljünk róla. – intett a kanapé felé.
Lehuppantunk rá. Én Zayn mellé Ő pedig velünk szembe.
- Szóóval - húztam el az ó-t.
- Azt mondjátok el, hogy mi volt az a tegnapi.
Egymásra néztünk Zaynnel. Most még is mit mondjunk?! Elég kellemetlen volt a helyzet. De én kértem, hogy beszéljük meg… Bátorság Valancy. Bátorság.
 - Ezt nem mondhatod el senkinek. Érted? Senkinek! – néztem rá szigorúan.
Nem tehetek mást, el kell mondani. Ez nem könnyű, de meg kell tennem. A szívem a torkomban dobogott. Nem tudtam, mit fog rá reagálni. Féltem, hogy ezek után más szemmel fog rám vagy éppen Zaynre nézni. Ez az, amit nem akartam.
- Nem mondom el senkinek.
- Ígéred? – erősködtem.
- Ígérem. – húzta mosolyra a száját.
- Haver ez komoly. Ezt nem mondhatod el senkinek! – állt mellém Zayn. – Mi… Szóval mi együtt vagyunk.
Mondta ki helyettem, amiért nagyon hálás voltam neki.
Louist nem érintette meg annyira. Vagy legalábbis nem látszott rajta. Olyan semleges arcot vágott. Meredten nézett egy pontot mögöttünk, szerintem gondolkodott.
- És ezt… Ezt miért nem mondjátok el a többieknek is? És mióta tart ez az egész?
- Nem szeretnénk, ha tudnának róla. – szögeztem le.
- És körülbelül egy hete. – mosolygott rám édesen az én boyfriendem.
- Haver, nem esik jól, hogy nem mondtad el már rögtön az elején – vetett ránk megrovó pillantást. – De tartom a szám.
- Köszönjük Louis! – öleltük meg mindketten, majd kettesben hagyott minket. Úgy döntöttünk, hogy felmegyünk a szobámba. Jó lenne kicsit kettesben lenni.
Lassan felballagtunk a lépcsőn, magunk után hagyva mindent. Be a szobámba. Becsuktam az ajtót, és leültem Zayn mellé az ágyra. Ő megfogta a kezem és így ültünk pár percig. Imádtam, érezni jelenlétét. Olyan nyugodt, és kellemes. Belőle árad a jó. Nem a sötétség, mely egész életemben végig kísért. Ő olyan különleges. „Meg sem érdemellek” suttogtam halkan. Ezt csak magamnak szántam, de Ő is hallotta. Közelebb húzott magához, egyik karjával átölelt, másikkal pedig tovább fogta kezem. „Szeretlek” suttogta a fülembe. Lehunytam a szemem, és mellkasára hajtottam a fejem. Ujjaival hátamat simogatta, míg én hallgattam szívdobbanásait, lélegzet vételeit. Annyira megnyugtató volt. Így. Így akartam maradni örökre.

* Harry *
Felmentem a szobámba. Kezembe vettem a laptompom és felnéztem twitterre. Szokásosan rengeteg értesítés üzenet stb. Meg nyitottam az üziket, kiválogattam azt, ami számomra fontos, és akkor feltűnt egy név. Emma. És eszembe jutott minden. Az a nap Párizsban. Hogy milyen jó volt vele beszélgetni.
Gyorsan meg is néztem mit írt.
„Szia Harry. Csak boldog újévet szerettem volna kívánni. :) Emm.Xx”
Nem tudom. A szívem gyorsabban vert. Örültem, hogy írt. Gyorsan bepötyögtem egy választ.
„ Szia Emma. Köszönöm. Neked is :) Mi van veled? Hogy vagy? :) Hazz.Xx” – majd rányomtam a küldés gombra.
Elküldve. Oké. Nézegettem a kezdő lapot, ki mit írt ki. Sok rajongó írja, hogy kövessük meg minden. De ha mindet bekövetnénk, akkor éjjel nappal küldözgetnék nekünk az üzeneteket meg minden. Óh, új üzenet. Jelezte a kis ikon. Megnéztem reménykedve, hátha Emma írt vissza. De sajnos nem. Csak Katy Perry írt egy „Boldog újévet” üzenetet. Reflexszerűen visszaírtam neki egy „köszi, neked is” üzit, majd leléptem twitterről és felmentem skypera hátha fent van Ed barátom. És igen. Ez az. Írtam neki, majd hívtam is, és végül is vele beszéltem kábé egy órát. Ez után elaludtam…

Ui.: Ha tetszik a blogom, vagy érdekel a folytatás, netalántán értesülni szeretnél az új részekről (hogy áll, mikor lesz fent stb.) Akkor csatlakozz a blog fb. csoportjához DWBH- A Blog  ♥ vagy  kattints a lap szélén található feliratkozás a webhelyre gombra. De bloglovin' on is követhetsz. Ezt a lap szélén találod meg fent a blog archívum felett. És bal oldalt van kint egy szavazás. Örülnék az ottani visszajelzéseknek is. Ne feledjétek. Kommentelni és feliratkozni is lehet! :) ♥