Hey Ho! :) Elnézést a késésért...:/ Nincs rá mentségem. De! az ez előtti rész lett a 2. legtöbbet megtekintett rész! :D Ez egyszerűen csodálatos:D Köszönöm nektek:) Én magam pedig arra a döntésre jutottam, hogy nem fogom megszabni a komment határt! Ez nem azt jelenti, hogy nem kell kommentelni! :P Mert az az elvem marad, hogy ameddig nincs komment addig nincs rész :P örülnék ha lenne minnél több feliratkozó, de mindenkinek szíve joga, hogy feliratkozik-e vagy sem. De ha tényleg rendszeresen olvasod a blogom, akkor örülnék, ha ezzel támogatnál engem! :) A kinézetről pedig még annyit, hogy nem tudni mikor lesz kész a fejléc...>< De addig is türelmesen várunk... Esetleg ha valaki aki olvassa a blogom, és tényleg tud szép fejlécet készíteni az írhatna egy komit, és megbeszélhetnénk :s Előre is köszii:) Azt hiszem épp eleget beszéltem, talán túl sokat is:D #bocsi Talán mindent leírtam amit szerettem volna:s
♥Good Reading! ♥
Louis konkrétan szóhoz sem jutott. Értetlen arccal állt a
dolgok előtt. Idő közben rájöttem, jobb lenne, ha leszállnék Zaynről, így
gyorsan le is ugrottam róla. Gondoltam, valamit mondanom kéne, de nem tudom,
ilyenkor mi a leghelyesebb.
- Uhm. Haver. – „vakarta” meg fejét Zayn. – Ezt… Ne most beszéljük meg.
Louis állt még egy darabig, majd zavartan hebegett valamit és összeráncolta a homlokát. Aztán hirtelen elnevette magát.
- Srácok, siessetek le. – intett maga után miközben próbálta visszafojtani nevetését.
Ezzel kiment a szobából, becsukva maga után az ajtót. Ekkor rá néztem Zaynre, aki épp úgy, mint én eléggé kínosan érezte magát. Egy percig néztük egymást, majd szinte egyszerre kezdtünk el mi is úgymond „prüszkölni” a röhögéstől. Ezzel el is intézve az egészet.
Gyorsan felkaptam magamra a felsőm, és megvártam míg Zayn is rendesen felöltözik.
- Mehetünk? –néztem rá.
Közelebb lépett, és egy csókot lehelt ajkaimra. Elég rendesen lehetett érezni az alkoholt, de én nem bántam.
- Most már mehetünk. – emelte rám tekintetét.
Egy mozdulattal ki nyitotta előttem az ajtót, és előre engedett. Lassan lépkedtem le a lépcsőn, megtartva egyensúlyom. Attól féltem, hogy majd mindenki minket fog nézni, de szerencsére ez nem következett be. Mihamarabb elvegyültem a tömegben, el is vesztettem Zaynt a szemem elől. Legalább nem fognak gyanút. A zene még mindig hangosan dübörgött, szinte saját gondolataimat sem hallottam. Vagy egyszerűen csak nem tudtam rájuk koncentrálni. De éppen ez az, ami most nem érdekelt. Ahogy néztem körbe-körbe megakadt a tekintetem az órán. 23:58 volt. Mindjárt éjfél.
- Kék krumpli! – fogta meg a vállam Niall, minek hatására ugrottam egyet. – Csak nem ijedtél meg?! – nevetett rám.
- Nem. – öltöttem ki rá a nyelvem. – mindjárt éjfél.
- Igen… - szemével megkereste az órát, hogy megbizonyosodjon róla. – Gyere, hívjuk fel rá a tömeg figyelmét!
Ezzel megfogta a kezem és maga után húzva átvágtunk a tömegen, így nagyjából a szoba közepére értünk.
- Hey srácok! Figyeljetek! – ütötte össze a tenyerét. Mire mindenki felénk fordult.
Én meg csak álltam ott, mint a jó gyerek. Kicsit zavarba is voltam. Nem szoktam hozzá, hogy egyszerre ennyien néznek. Bár most se engem, annál inkább Niallt nézték. Bár közbe-közbe vetettek rám is egy-egy pillantást.
- Mint látjátok – mutatott az órára – mindjárt vége az évnek!
Erre mindenki ujjongani kezdett. Jó közönség. Hah.
- Szóval, arra szeretnék kérni mindenkit, hogy menjünk ki a kertbe! – mutogatott az üvegajtó felé.
A tömeg egyszerre kezdett mozgolódni, és szinte majdnem fellökték egymást. Mindenki ki akart jutni. Mi is ki furakodtunk Niallel, át az embereken egészen legelőre. Az utolsó 10 másodpercben egyszerre mordult fel a „nép” és kezdett vissza fele számolni.
- És 10…9…8…7…6…5…4…3…2…1… - és mindenki hatalmas ujjongásba kezdett. Természetesen mindenfelől felröppentek a tűzijátékok, petárdák és mindenféle hangulatfokozó találmányok.
- Az újévre! – kiáltotta el magát valaki.
Minden kéz a magasba lendült, mindenki boldog volt.
- Uhm. Haver. – „vakarta” meg fejét Zayn. – Ezt… Ne most beszéljük meg.
Louis állt még egy darabig, majd zavartan hebegett valamit és összeráncolta a homlokát. Aztán hirtelen elnevette magát.
- Srácok, siessetek le. – intett maga után miközben próbálta visszafojtani nevetését.
Ezzel kiment a szobából, becsukva maga után az ajtót. Ekkor rá néztem Zaynre, aki épp úgy, mint én eléggé kínosan érezte magát. Egy percig néztük egymást, majd szinte egyszerre kezdtünk el mi is úgymond „prüszkölni” a röhögéstől. Ezzel el is intézve az egészet.
Gyorsan felkaptam magamra a felsőm, és megvártam míg Zayn is rendesen felöltözik.
- Mehetünk? –néztem rá.
Közelebb lépett, és egy csókot lehelt ajkaimra. Elég rendesen lehetett érezni az alkoholt, de én nem bántam.
- Most már mehetünk. – emelte rám tekintetét.
Egy mozdulattal ki nyitotta előttem az ajtót, és előre engedett. Lassan lépkedtem le a lépcsőn, megtartva egyensúlyom. Attól féltem, hogy majd mindenki minket fog nézni, de szerencsére ez nem következett be. Mihamarabb elvegyültem a tömegben, el is vesztettem Zaynt a szemem elől. Legalább nem fognak gyanút. A zene még mindig hangosan dübörgött, szinte saját gondolataimat sem hallottam. Vagy egyszerűen csak nem tudtam rájuk koncentrálni. De éppen ez az, ami most nem érdekelt. Ahogy néztem körbe-körbe megakadt a tekintetem az órán. 23:58 volt. Mindjárt éjfél.
- Kék krumpli! – fogta meg a vállam Niall, minek hatására ugrottam egyet. – Csak nem ijedtél meg?! – nevetett rám.
- Nem. – öltöttem ki rá a nyelvem. – mindjárt éjfél.
- Igen… - szemével megkereste az órát, hogy megbizonyosodjon róla. – Gyere, hívjuk fel rá a tömeg figyelmét!
Ezzel megfogta a kezem és maga után húzva átvágtunk a tömegen, így nagyjából a szoba közepére értünk.
- Hey srácok! Figyeljetek! – ütötte össze a tenyerét. Mire mindenki felénk fordult.
Én meg csak álltam ott, mint a jó gyerek. Kicsit zavarba is voltam. Nem szoktam hozzá, hogy egyszerre ennyien néznek. Bár most se engem, annál inkább Niallt nézték. Bár közbe-közbe vetettek rám is egy-egy pillantást.
- Mint látjátok – mutatott az órára – mindjárt vége az évnek!
Erre mindenki ujjongani kezdett. Jó közönség. Hah.
- Szóval, arra szeretnék kérni mindenkit, hogy menjünk ki a kertbe! – mutogatott az üvegajtó felé.
A tömeg egyszerre kezdett mozgolódni, és szinte majdnem fellökték egymást. Mindenki ki akart jutni. Mi is ki furakodtunk Niallel, át az embereken egészen legelőre. Az utolsó 10 másodpercben egyszerre mordult fel a „nép” és kezdett vissza fele számolni.
- És 10…9…8…7…6…5…4…3…2…1… - és mindenki hatalmas ujjongásba kezdett. Természetesen mindenfelől felröppentek a tűzijátékok, petárdák és mindenféle hangulatfokozó találmányok.
- Az újévre! – kiáltotta el magát valaki.
Minden kéz a magasba lendült, mindenki boldog volt.
*
Miután mindenki haza ment, úgy 5-6 óra fele, mindenki
felment a maga szobájába, és hullafáradtan bedőlt az ágyba. Engem személy
szerint hamar elnyomott az álom. Rettentően álmos voltam.
*Harry*
Egek, de fárasztó volt ez a mai nap. Lehuppantam az ágyamra, lerúgtam magamról a cipőm, majd hanyatt dőltem. Pihenni akartam, de persze a gondolataim nem hagytak. Próbáltam küzdeni ellene, de nem ment. Előtörtek és nem hagytak nyugodni. Egyre csak Valancyn agyaltam. Egyszerűen nem tudom elfelejteni. Nem szeretem. Legalábbis nem érzem azt. Tudjátok. A pillangókat. Egyszerűen csak Vele szeretnék lenni. Mi ez? Nem szeretem, még csak nem is tetszik. De bírom őt. Vagyis… Vagy nem? Ööh megbolondultam?
A gyomromban görcs keletkezett, megint nehezebben vettem a levegőt. Mostanában mindig rám tör ez az érzés. Olyan, mint mikor pánikol az ember.
Behunytam a szemem, az oldalamra fordultam, és megpróbáltam aludni…. …. …. … A francba is! Nem tudok! Nem megy…! – ültem fel idegesen az ágyon úgy fél óra forgolódás után.
Jobbnak láttam, ha inkább felkelek, csinálok valamit. Le is mentem a konyhába. Ki vettem a hűtőből egy banánt, és körbe jártam a házat, jobb elfoglaltságot ugyanis nem találtam… Megálltam minden egyes kép előtt, és úgy csináltam, mintha érdekelne, mi van rajt. Többségük absztrakt kép volt, melyet egy haverunk csinált. Nagyon tehetséges. De most valahogy nem kötöttek le. Igazából csak bámultam ki a fejemből. És lassan, ahogy kezdett elmúlni az alkohol hatása úgy jött helyére a másnaposság. Melynek súlya kínzóan el nehezítette a gondolkodásom. Ami egy részről jó is. A fejem lüktetni kezdett, először csak tompán, majd egyre erősebben. Végül is úgy döntöttem vissza fekszem, ha nem is alszok, legalább pihenek egy kicsit…
*Harry*
Egek, de fárasztó volt ez a mai nap. Lehuppantam az ágyamra, lerúgtam magamról a cipőm, majd hanyatt dőltem. Pihenni akartam, de persze a gondolataim nem hagytak. Próbáltam küzdeni ellene, de nem ment. Előtörtek és nem hagytak nyugodni. Egyre csak Valancyn agyaltam. Egyszerűen nem tudom elfelejteni. Nem szeretem. Legalábbis nem érzem azt. Tudjátok. A pillangókat. Egyszerűen csak Vele szeretnék lenni. Mi ez? Nem szeretem, még csak nem is tetszik. De bírom őt. Vagyis… Vagy nem? Ööh megbolondultam?
A gyomromban görcs keletkezett, megint nehezebben vettem a levegőt. Mostanában mindig rám tör ez az érzés. Olyan, mint mikor pánikol az ember.
Behunytam a szemem, az oldalamra fordultam, és megpróbáltam aludni…. …. …. … A francba is! Nem tudok! Nem megy…! – ültem fel idegesen az ágyon úgy fél óra forgolódás után.
Jobbnak láttam, ha inkább felkelek, csinálok valamit. Le is mentem a konyhába. Ki vettem a hűtőből egy banánt, és körbe jártam a házat, jobb elfoglaltságot ugyanis nem találtam… Megálltam minden egyes kép előtt, és úgy csináltam, mintha érdekelne, mi van rajt. Többségük absztrakt kép volt, melyet egy haverunk csinált. Nagyon tehetséges. De most valahogy nem kötöttek le. Igazából csak bámultam ki a fejemből. És lassan, ahogy kezdett elmúlni az alkohol hatása úgy jött helyére a másnaposság. Melynek súlya kínzóan el nehezítette a gondolkodásom. Ami egy részről jó is. A fejem lüktetni kezdett, először csak tompán, majd egyre erősebben. Végül is úgy döntöttem vissza fekszem, ha nem is alszok, legalább pihenek egy kicsit…
*
*Valancy*
Reggel, jobban mondva dél volt, mire felébredtem. Éreztem, ahogy rá nehezedik a fejemre az összes ital, amit tegnap ittam. Megdörzsöltem a szemem, eltűrtem a hajam, majd felhúztam a papucsom és leballagtam a konyhába. Nem voltam egyedül, Niall és Louis már ott ültek, kezükben egy-egy kávéval. Louis látván lehajtottam a fejem. Eszembe jutottak a tegnap történtek. Pillantása beleégett bőrömbe, nem hagyott szabadulni. Vajon elmondta Niallnek? Félve felpillantottam, megbizonyosodtam róla, nem néznek-e azzal a „mindent tudok” nézéssel. És nem. Nem úgy tűnt mintha…
- Kérsz kávét? – kérdezte Niall ezzel félbe szakítva gondolatmenetemet.
- Öhm. Igen. Köszi. – ültem le velük szembe, egy bárszékre. Kezemmel a pulton támaszkodtam, szemben ültem velük.
Csendben iszogattuk mindannyian a magunk italát. Lassan a többiek is csatlakoztak hozzánk. Mindenki a fejét fogta, nem is csodálom, amennyit ittak. Legalábbis gondolom, hogy sokat ittak… Persze még ezek után is volt erejük viccelődni. Ezek mindig viccelődnek… Jobb ötletem nem lévén beszálltam a beszélgetésükbe, ahol szóba hozták, hogy micsoda jó csajok lettek egypáran, akiket régen láttak. Meg persze, hogy ki mit csinált. Ennél a résznél csak reméltem, hogy Louis nem szólja el magát. Jó is hogy eszembe jutott, bár hogy felejthetném el. Beszélnem kell vele. Megvártam, míg mindenki végez. Mikor indultak fel a srácok, utánunk mentem és feltűnés nélkül visszahúztam Louit és Zaynt.
- Azt hiszem, beszélnünk kell. – álltam meg előttük. Kicsit furcsa volt a helyzet, hiszen mind ketten magasabbak voltak nálam, pedig nem vagyok az a tipikusan alacsony csaj.
- Uhm. Igaz. – vakarta meg tarkóját barátom.
- Miről? – értetlenkedett Tommo.
- Hát… Tudod. – nézett rá Zayn.
Louis kicsit elgondolkodott, kutatott az emlékezetében, majd hirtelen megvilágosodott.
- Óh.
- Hát… Igen. Óh. –húztam el a szám.
- Ez esetben, beszéljünk róla. – intett a kanapé felé.
Lehuppantunk rá. Én Zayn mellé Ő pedig velünk szembe.
- Szóóval - húztam el az ó-t.
- Azt mondjátok el, hogy mi volt az a tegnapi.
Egymásra néztünk Zaynnel. Most még is mit mondjunk?! Elég kellemetlen volt a helyzet. De én kértem, hogy beszéljük meg… Bátorság Valancy. Bátorság.
- Ezt nem mondhatod el senkinek. Érted? Senkinek! – néztem rá szigorúan.
Nem tehetek mást, el kell mondani. Ez nem könnyű, de meg kell tennem. A szívem a torkomban dobogott. Nem tudtam, mit fog rá reagálni. Féltem, hogy ezek után más szemmel fog rám vagy éppen Zaynre nézni. Ez az, amit nem akartam.
- Nem mondom el senkinek.
- Ígéred? – erősködtem.
- Ígérem. – húzta mosolyra a száját.
- Haver ez komoly. Ezt nem mondhatod el senkinek! – állt mellém Zayn. – Mi… Szóval mi együtt vagyunk.
Mondta ki helyettem, amiért nagyon hálás voltam neki.
Louist nem érintette meg annyira. Vagy legalábbis nem látszott rajta. Olyan semleges arcot vágott. Meredten nézett egy pontot mögöttünk, szerintem gondolkodott.
- És ezt… Ezt miért nem mondjátok el a többieknek is? És mióta tart ez az egész?
- Nem szeretnénk, ha tudnának róla. – szögeztem le.
- És körülbelül egy hete. – mosolygott rám édesen az én boyfriendem.
- Haver, nem esik jól, hogy nem mondtad el már rögtön az elején – vetett ránk megrovó pillantást. – De tartom a szám.
- Köszönjük Louis! – öleltük meg mindketten, majd kettesben hagyott minket. Úgy döntöttünk, hogy felmegyünk a szobámba. Jó lenne kicsit kettesben lenni.
Lassan felballagtunk a lépcsőn, magunk után hagyva mindent. Be a szobámba. Becsuktam az ajtót, és leültem Zayn mellé az ágyra. Ő megfogta a kezem és így ültünk pár percig. Imádtam, érezni jelenlétét. Olyan nyugodt, és kellemes. Belőle árad a jó. Nem a sötétség, mely egész életemben végig kísért. Ő olyan különleges. „Meg sem érdemellek” suttogtam halkan. Ezt csak magamnak szántam, de Ő is hallotta. Közelebb húzott magához, egyik karjával átölelt, másikkal pedig tovább fogta kezem. „Szeretlek” suttogta a fülembe. Lehunytam a szemem, és mellkasára hajtottam a fejem. Ujjaival hátamat simogatta, míg én hallgattam szívdobbanásait, lélegzet vételeit. Annyira megnyugtató volt. Így. Így akartam maradni örökre.
Reggel, jobban mondva dél volt, mire felébredtem. Éreztem, ahogy rá nehezedik a fejemre az összes ital, amit tegnap ittam. Megdörzsöltem a szemem, eltűrtem a hajam, majd felhúztam a papucsom és leballagtam a konyhába. Nem voltam egyedül, Niall és Louis már ott ültek, kezükben egy-egy kávéval. Louis látván lehajtottam a fejem. Eszembe jutottak a tegnap történtek. Pillantása beleégett bőrömbe, nem hagyott szabadulni. Vajon elmondta Niallnek? Félve felpillantottam, megbizonyosodtam róla, nem néznek-e azzal a „mindent tudok” nézéssel. És nem. Nem úgy tűnt mintha…
- Kérsz kávét? – kérdezte Niall ezzel félbe szakítva gondolatmenetemet.
- Öhm. Igen. Köszi. – ültem le velük szembe, egy bárszékre. Kezemmel a pulton támaszkodtam, szemben ültem velük.
Csendben iszogattuk mindannyian a magunk italát. Lassan a többiek is csatlakoztak hozzánk. Mindenki a fejét fogta, nem is csodálom, amennyit ittak. Legalábbis gondolom, hogy sokat ittak… Persze még ezek után is volt erejük viccelődni. Ezek mindig viccelődnek… Jobb ötletem nem lévén beszálltam a beszélgetésükbe, ahol szóba hozták, hogy micsoda jó csajok lettek egypáran, akiket régen láttak. Meg persze, hogy ki mit csinált. Ennél a résznél csak reméltem, hogy Louis nem szólja el magát. Jó is hogy eszembe jutott, bár hogy felejthetném el. Beszélnem kell vele. Megvártam, míg mindenki végez. Mikor indultak fel a srácok, utánunk mentem és feltűnés nélkül visszahúztam Louit és Zaynt.
- Azt hiszem, beszélnünk kell. – álltam meg előttük. Kicsit furcsa volt a helyzet, hiszen mind ketten magasabbak voltak nálam, pedig nem vagyok az a tipikusan alacsony csaj.
- Uhm. Igaz. – vakarta meg tarkóját barátom.
- Miről? – értetlenkedett Tommo.
- Hát… Tudod. – nézett rá Zayn.
Louis kicsit elgondolkodott, kutatott az emlékezetében, majd hirtelen megvilágosodott.
- Óh.
- Hát… Igen. Óh. –húztam el a szám.
- Ez esetben, beszéljünk róla. – intett a kanapé felé.
Lehuppantunk rá. Én Zayn mellé Ő pedig velünk szembe.
- Szóóval - húztam el az ó-t.
- Azt mondjátok el, hogy mi volt az a tegnapi.
Egymásra néztünk Zaynnel. Most még is mit mondjunk?! Elég kellemetlen volt a helyzet. De én kértem, hogy beszéljük meg… Bátorság Valancy. Bátorság.
- Ezt nem mondhatod el senkinek. Érted? Senkinek! – néztem rá szigorúan.
Nem tehetek mást, el kell mondani. Ez nem könnyű, de meg kell tennem. A szívem a torkomban dobogott. Nem tudtam, mit fog rá reagálni. Féltem, hogy ezek után más szemmel fog rám vagy éppen Zaynre nézni. Ez az, amit nem akartam.
- Nem mondom el senkinek.
- Ígéred? – erősködtem.
- Ígérem. – húzta mosolyra a száját.
- Haver ez komoly. Ezt nem mondhatod el senkinek! – állt mellém Zayn. – Mi… Szóval mi együtt vagyunk.
Mondta ki helyettem, amiért nagyon hálás voltam neki.
Louist nem érintette meg annyira. Vagy legalábbis nem látszott rajta. Olyan semleges arcot vágott. Meredten nézett egy pontot mögöttünk, szerintem gondolkodott.
- És ezt… Ezt miért nem mondjátok el a többieknek is? És mióta tart ez az egész?
- Nem szeretnénk, ha tudnának róla. – szögeztem le.
- És körülbelül egy hete. – mosolygott rám édesen az én boyfriendem.
- Haver, nem esik jól, hogy nem mondtad el már rögtön az elején – vetett ránk megrovó pillantást. – De tartom a szám.
- Köszönjük Louis! – öleltük meg mindketten, majd kettesben hagyott minket. Úgy döntöttünk, hogy felmegyünk a szobámba. Jó lenne kicsit kettesben lenni.
Lassan felballagtunk a lépcsőn, magunk után hagyva mindent. Be a szobámba. Becsuktam az ajtót, és leültem Zayn mellé az ágyra. Ő megfogta a kezem és így ültünk pár percig. Imádtam, érezni jelenlétét. Olyan nyugodt, és kellemes. Belőle árad a jó. Nem a sötétség, mely egész életemben végig kísért. Ő olyan különleges. „Meg sem érdemellek” suttogtam halkan. Ezt csak magamnak szántam, de Ő is hallotta. Közelebb húzott magához, egyik karjával átölelt, másikkal pedig tovább fogta kezem. „Szeretlek” suttogta a fülembe. Lehunytam a szemem, és mellkasára hajtottam a fejem. Ujjaival hátamat simogatta, míg én hallgattam szívdobbanásait, lélegzet vételeit. Annyira megnyugtató volt. Így. Így akartam maradni örökre.
* Harry *
Felmentem a szobámba. Kezembe vettem a laptompom és felnéztem twitterre. Szokásosan rengeteg értesítés üzenet stb. Meg nyitottam az üziket, kiválogattam azt, ami számomra fontos, és akkor feltűnt egy név. Emma. És eszembe jutott minden. Az a nap Párizsban. Hogy milyen jó volt vele beszélgetni.
Gyorsan meg is néztem mit írt.
„Szia Harry. Csak boldog újévet szerettem volna kívánni. :) Emm.Xx”
Nem tudom. A szívem gyorsabban vert. Örültem, hogy írt. Gyorsan bepötyögtem egy választ.
„ Szia Emma. Köszönöm. Neked is :) Mi van veled? Hogy vagy? :) Hazz.Xx” – majd rányomtam a küldés gombra.
Elküldve. Oké. Nézegettem a kezdő lapot, ki mit írt ki. Sok rajongó írja, hogy kövessük meg minden. De ha mindet bekövetnénk, akkor éjjel nappal küldözgetnék nekünk az üzeneteket meg minden. Óh, új üzenet. Jelezte a kis ikon. Megnéztem reménykedve, hátha Emma írt vissza. De sajnos nem. Csak Katy Perry írt egy „Boldog újévet” üzenetet. Reflexszerűen visszaírtam neki egy „köszi, neked is” üzit, majd leléptem twitterről és felmentem skypera hátha fent van Ed barátom. És igen. Ez az. Írtam neki, majd hívtam is, és végül is vele beszéltem kábé egy órát. Ez után elaludtam…
Felmentem a szobámba. Kezembe vettem a laptompom és felnéztem twitterre. Szokásosan rengeteg értesítés üzenet stb. Meg nyitottam az üziket, kiválogattam azt, ami számomra fontos, és akkor feltűnt egy név. Emma. És eszembe jutott minden. Az a nap Párizsban. Hogy milyen jó volt vele beszélgetni.
Gyorsan meg is néztem mit írt.
„Szia Harry. Csak boldog újévet szerettem volna kívánni. :) Emm.Xx”
Nem tudom. A szívem gyorsabban vert. Örültem, hogy írt. Gyorsan bepötyögtem egy választ.
„ Szia Emma. Köszönöm. Neked is :) Mi van veled? Hogy vagy? :) Hazz.Xx” – majd rányomtam a küldés gombra.
Elküldve. Oké. Nézegettem a kezdő lapot, ki mit írt ki. Sok rajongó írja, hogy kövessük meg minden. De ha mindet bekövetnénk, akkor éjjel nappal küldözgetnék nekünk az üzeneteket meg minden. Óh, új üzenet. Jelezte a kis ikon. Megnéztem reménykedve, hátha Emma írt vissza. De sajnos nem. Csak Katy Perry írt egy „Boldog újévet” üzenetet. Reflexszerűen visszaírtam neki egy „köszi, neked is” üzit, majd leléptem twitterről és felmentem skypera hátha fent van Ed barátom. És igen. Ez az. Írtam neki, majd hívtam is, és végül is vele beszéltem kábé egy órát. Ez után elaludtam…
Ui.: Ha tetszik a blogom, vagy érdekel a folytatás, netalántán értesülni szeretnél az új részekről (hogy áll, mikor lesz fent stb.) Akkor csatlakozz a blog fb. csoportjához DWBH- A Blog ♥ vagy kattints a lap szélén található feliratkozás a webhelyre gombra. De bloglovin' on is követhetsz. Ezt a lap szélén találod meg fent a blog archívum felett. És bal oldalt van kint egy szavazás. Örülnék az ottani visszajelzéseknek is. Ne feledjétek. Kommentelni és feliratkozni is lehet! :) ♥
Nagyon jó lett!:DD Szóval... Idegesít, hogy általában azt mondod nem vagy annyira jó író. Bővebb a szókincsed, szebben fogalmazol, élénkebb a fantáziád. Látom magam előtt az összes pillanatot, amikor kifejezel egy érzelmet átérzem azt, és ez nagyon tetszik.:)) Élvezem olvasni a blogod. Egyszerűen... Megfog. Szóval fáj, ha ehhez hasonlót mondasz. Többet ne csinálj ilyet, mert rossz érzés. Miattad, mert lebecsülöd magad, amikor nagyon is tehetséges vagy, és miattam, mert én sokkal rosszabb író vagyok nálad, és így úgy érzem, hogy engem is minősítesz.
VálaszTörlésA mai részről pedig: Imádtam.:DD Annyira szépen megfogalmazol minden egyes pillanatot. Érdekes, és lényegre törő.:)) Imádom. Nem tudok mást írni. Ezt az érzést nem tudom szavakba önteni. Élvezet olvasni.^^
Jah és még annyi, hogy siess a kövivel!!:DD
TörlésJajj hát ez...:') Ez most nagyon meghatott. Köszönöm a kedves szavakat. Tényleg nagyon jól esnek. És arról pedig, hogy jó író vagyok-e vagy sem én nem dönthetek mert ha azt mondom jó vagyok akkor egoistának neveznek ha meg azt mondom hogy nem vagyok jó akkor meg azzal van a baj. Én személy szerint átlagosnak tartom magam (és csessze meg keverem az e-t meg az a-t xd) De az hogy én mit mondok magamról az nem jelenti azt, hogy neked ahhoz kell viszonyítanod. Mert összeségében vagy olyan jó író mint én (ha most jónak tekintünk engem.)
TörlésMert a jó íróság nem szimplán abból áll, hogy hogyan fogalmazol meg egy-egy mondatot. Ez ennél több. :) És az a bizonyos + benned megvan, bennem pedig nincs. Így kerülünk egy szintre.:)
Visszatérve arra amit írtál itt a végén.Tudod, hogy mennyire át tudod élni a blogot/milyen jól át adom az érzelmeket, érzéseket.
Tudod, ez az, aminem egy író a legjobban tud örülni^^ Tényleg. Komolyan ilyen jól át jönnek az érzelmek meg minden?:3 Csak mert tudod nekem így 4x 5x végig olvasva már kevésbé.:) Lehet talán ezért mondom, hogy nem megy nekem... Mert ugye többször végig olvasom és már tudom mi után mi jön meg stb stb bla bla bla. És így elveszti számomra ezeket a részleteket.
Na jesszus mennyit rizsázok:'D So tényleg nagyon köszönök mindent, meg örülök ha ennyire tettszik meg szereted a blogom:33 meg hogy át tudom adni a gondolatokat stb. Ahhw tök jó:D Lehet most ide pötyögtem egy tök össze-visszaságot. Neharagudj érte:) Na de mostmár tényleg befogtam:X <3<3
~N
Nah milyen plusz?:'D Istenem bekönnyeztem.xdd<33
Törlésnagyon jó lett a rész siess a kövivel! Egyszerüen olyan jól meg tudod fogalmazni a gondolataidat... Nagyon tetszik :)
VálaszTörlés