Hey Ho! Meghoztam, bár nem keptam komikat az előzőhöz - nem is vártam el - meg kevesen is olvasták el, de a lényeg, hogy itt van. És ahogy ígértem , színre lép a One Direction. (Jó hát nem annyira de majd ezentúl ott lesznek. NA!! :D ) ♥Good Reading! ♥
Az oda fele út csöndesen telt. A sárguló fák közt baktatva tettük meg az útat, míg oda nem értünk, egy nagy sárga házhoz. Ray elővette a kulcsát és beengedett. Talán ha kétszer voltam náluk, nem többször. Felkellet menni egy sötét - már majdnem fekete - színű fa lépcsőn, hogy be tudjunk jutni Ray szobájába. A szoba kék volt, de nagy részét rock együttesek posztere borította.
-Most...Akkor, elővegyem? - kérdezte. És elindult a szekrény felé.
-Nem. Még nem kell. Ülj le az ágyra. - utasítottam.
-Most...Akkor, elővegyem? - kérdezte. És elindult a szekrény felé.
-Nem. Még nem kell. Ülj le az ágyra. - utasítottam.
Nem mozdult. Értetlenül nézet.
-Csak ülj le. - mosolyogtam, mire végre megindult és lehuppant mellém az ágyra.
Kérdőn nézett rám.
-Na hát akkor. Először is ezt meg kell beszélnünk. - Ray bólintott a fejével - Azaz, mond el, miért akarsz leszokni, mert azt hogy miért szoktál rá azt tudom.
Kérdőn nézett rám.
-Na hát akkor. Először is ezt meg kell beszélnünk. - Ray bólintott a fejével - Azaz, mond el, miért akarsz leszokni, mert azt hogy miért szoktál rá azt tudom.
-Nem tudom, mert fa*zságnak találom.
-Hehehee én is. Ki a dílered?
-Asztat nem t'om.
-Hehehee én is. Ki a dílered?
-Asztat nem t'om.
-Ajj. Na mindegy. Úgy érzed menni fog?
Bólintott.
-Biztos?
Bólintott.
-Bármi áron?
Elgondolkodott majd bólintott.
-Akkor vágjunk bele. Vedd elő, én meg addig, kimennék, a mosdóba.
-Jomm. Az meg itt van balra a 2. ajtó.
Feláltam, és kimentem, egyedül hagyva Rayent. Azzal, hogy kijöttem és egyedül hagytam, egyfajta bizalmat próbálok kialakítani ebben a témában. Ha nem tudja megállni, akkor én nem sok mindent tehetek. De ha igen akkor látni fogom, tényleg van-e benne elég erő ahhoz, hogy nemet mondjon ezekre a szerekre. Hamar megtaláltam a helyt, amit kerestem. A tükör elé álltam és elővettem a táskámból a szemceruzám, majd közelebb hajoltam és kihúztam feketével a szemem alját.
Gondoltam, még várok kicsit, ha eddig nemet tudott mondani akkor még egy pár percig simán kibírja- elven.
Le néztem a kezemre, és meglepetten láttam, nincs friss vágás raja. Ami azért is lepett meg, mert Edem halála fájt eddig életemben talán legjobban. Nem mondanám, hogy Edem "Jó" fiú volt, de mégis. Ez bonyolult.
A kezemben lévő szemceruzával egy E -t rajzoltam a kézfejemre.Vissza fordultam a tükör felé. Észre se vettem, hogy könnyek mossák arcom. Ennyit a friss szemfestéknek. Megmostam az arcom és újra kihúztam, majd vissza indultam Ray szobájába. Az ajtó előtt megálltam, mély levegőt vettem és benyitottam.
Szemeim tágra nyíltak, lélegzetem elakadt, azt hiszem még sosem sikítottam akkorát mint most. A földön fekvő fiú mellé térdeltem. Három üres dobozt söpörtem félre karommal. Halálos adag. Megfogtam a karját, kitapintottam, van-e pulzusa - nagyon gyenge - és párszor megpofoztam, hátha felébred. De csak egy halvány mosolyt tudtam kierőltetni belőle.
Nyúltam a telefonom után , de nem találtam. Nem hát, kiesett a kezemből mikor az az őrült betuszkolt a kocsijába. Belenyúltam Ray nadrágzsebébe és kivettem az övét. Tárcsáztam a mentők számát. Ideges voltam. Nagyon ideges. A könnyeim újra előtörtek, és Ray arcára csöpögtek. Halkan felnyögött, szavaiból ezt a pár szót vettem ki "A sírás a gyengeség jele Val. És te erős vagy. " A remény halvány kis sugara át járta a testem, de mást nem mondott.
A maradék teli üvegeket a táskámba tettem. Ott jó helyen van.
Én vagyok a hibás. Tudom. Ha nem mentem volna ki ez nem történik meg. Észre se vettem és könnyeim újból potyogni kezdtek. Kezeim ökölbe szorultak és Ray mellkasát kezdték verni.
-Azt mondtad nem hagysz itt! Megígérted! Áruló! - kiabáltam. - Hogy tehetted ezt velem?! Megígérted! Megígérted! - zokogva borultam rá Ray-re. Most már nem érdekelt, gyengeség-e vagy sem, ezt ép ésszel nem lehet kibírni. Csak zokogtam, zokogtam és zokogtam. Míg a mentősök ide nem értek.
De akkor már mindegy volt...
Fél 6 körül, sikerült összeszednem magam és elindultam, de képtelen voltam haza menni.Úgy éreztem ki kell szellőztetnem a fejem, hogy reálisan tudjak gondolkodni.
Bólintott.
-Biztos?
Bólintott.
-Bármi áron?
Elgondolkodott majd bólintott.
-Akkor vágjunk bele. Vedd elő, én meg addig, kimennék, a mosdóba.
-Jomm. Az meg itt van balra a 2. ajtó.
Feláltam, és kimentem, egyedül hagyva Rayent. Azzal, hogy kijöttem és egyedül hagytam, egyfajta bizalmat próbálok kialakítani ebben a témában. Ha nem tudja megállni, akkor én nem sok mindent tehetek. De ha igen akkor látni fogom, tényleg van-e benne elég erő ahhoz, hogy nemet mondjon ezekre a szerekre. Hamar megtaláltam a helyt, amit kerestem. A tükör elé álltam és elővettem a táskámból a szemceruzám, majd közelebb hajoltam és kihúztam feketével a szemem alját.
Gondoltam, még várok kicsit, ha eddig nemet tudott mondani akkor még egy pár percig simán kibírja- elven.
Le néztem a kezemre, és meglepetten láttam, nincs friss vágás raja. Ami azért is lepett meg, mert Edem halála fájt eddig életemben talán legjobban. Nem mondanám, hogy Edem "Jó" fiú volt, de mégis. Ez bonyolult.
A kezemben lévő szemceruzával egy E -t rajzoltam a kézfejemre.Vissza fordultam a tükör felé. Észre se vettem, hogy könnyek mossák arcom. Ennyit a friss szemfestéknek. Megmostam az arcom és újra kihúztam, majd vissza indultam Ray szobájába. Az ajtó előtt megálltam, mély levegőt vettem és benyitottam.
Szemeim tágra nyíltak, lélegzetem elakadt, azt hiszem még sosem sikítottam akkorát mint most. A földön fekvő fiú mellé térdeltem. Három üres dobozt söpörtem félre karommal. Halálos adag. Megfogtam a karját, kitapintottam, van-e pulzusa - nagyon gyenge - és párszor megpofoztam, hátha felébred. De csak egy halvány mosolyt tudtam kierőltetni belőle.
Nyúltam a telefonom után , de nem találtam. Nem hát, kiesett a kezemből mikor az az őrült betuszkolt a kocsijába. Belenyúltam Ray nadrágzsebébe és kivettem az övét. Tárcsáztam a mentők számát. Ideges voltam. Nagyon ideges. A könnyeim újra előtörtek, és Ray arcára csöpögtek. Halkan felnyögött, szavaiból ezt a pár szót vettem ki "A sírás a gyengeség jele Val. És te erős vagy. " A remény halvány kis sugara át járta a testem, de mást nem mondott.
A maradék teli üvegeket a táskámba tettem. Ott jó helyen van.
Én vagyok a hibás. Tudom. Ha nem mentem volna ki ez nem történik meg. Észre se vettem és könnyeim újból potyogni kezdtek. Kezeim ökölbe szorultak és Ray mellkasát kezdték verni.
-Azt mondtad nem hagysz itt! Megígérted! Áruló! - kiabáltam. - Hogy tehetted ezt velem?! Megígérted! Megígérted! - zokogva borultam rá Ray-re. Most már nem érdekelt, gyengeség-e vagy sem, ezt ép ésszel nem lehet kibírni. Csak zokogtam, zokogtam és zokogtam. Míg a mentősök ide nem értek.
De akkor már mindegy volt...
Fél 6 körül, sikerült összeszednem magam és elindultam, de képtelen voltam haza menni.Úgy éreztem ki kell szellőztetnem a fejem, hogy reálisan tudjak gondolkodni.
Elmentem a parkba, majd be egy boltba, vettem piát, és elballagtam a 'Pad' hoz.
Felültem a támlájára és a cipőm nézegettem, nem tudom talán egy fél óráig, majd bele ittam a fogyóban lévő whisky-s üvegbe. Kézfejem a horizontomhoz emeltem, hogy lássam mennyire remeg.
Az üres üveget a padhoz vágtam, így darabokra tört. Az egyik szilánk darabot, megfogtam és mélyen az alkaromba nyomtam, majd végig húztam rajta. Ki vettem és keresztbe még három csíkot húztam.
Az egész kezemet vér borította. Ez boldogsággal töltött el. Lehunytam a szemem. Felnevettem hangosan. Véres kezemet bámulva elindultam, arra amerre a lábam vitt. A csöpögő vér nyomot hagyott magam után. Voltak, akik megbámultak, és voltak akik sajnálkozva néztek rám. De nekem nem kell senki sajnálata!
-Kisasszony! Jól tetszik lenni? Ne segítsek? - kérdezte egy 40 év körüli hapsi.
-Nem. Nem kell.
-De, ...
-NEM! - üvöltöttem - Hagyjon békén. - sarkon fordultam és mentem tovább, míg nem egy fehér falba ütköztem. Meglepetten néztem fel. Hogy kerültem ide? A sport csarnok mögött álltam és valami nagyon idegesítő koncert lehetett bent...
Nem valami szép hely ez itt. Minden csupa szemét, meg gaz. Senki nem jön ide. Itt van ugyan a hátsó kijárat, amit a zenészek használhatnak, de senki sem szeret - és nem is szokott - itt kijönni.
Erőtlenül lecsúsztam a fal tövébe. A táskám után nyúltam. Kivettem 2 üvegcsét és a tartalmát a kezembe öntöttem. Haboztam egy kicsit, majd végül a számhoz emeltem a kezem és lenyeltem a kábszert. Régen éreztem már ezt. A vidámság, az önfeledt lét érzése járta át a testem. Akár táncra is perdültem volna, ha kicsit kevesebbet vettem volna be. Egy harmadik üveg tartalmát is elfogyasztottam, aztán csak vártam a hatást. Hamar be is következett. Szédülés, hányinger, homályos látás, hallás halkulása.
Eltelt pár perc így. Ajtó nyikorgást véltem hallani, de nem volt erőm arra fordítani a fejem.
Éreztemm a cigi füstjét. Egy kéz rángatni kezdett. Egy férfi kiabálását hallottam. "Valaki Segítsen! Ha hoo! Srácok! Mentőt! Mentőt! " Közeledő léptek zajából,és ledöbbent hangokból éreztem, már többen is vannak körülöttünk. Perpillanat a mennyekben éreztem magam. Már el is felejtettem milyen jó is ez az önfeledt állapot. De nem tartott sokáig ez az érzés. Szirénák hangja csapta meg a fülem és a következő pillanatban egy szúrást éreztem a karomon. A boldogság, és a vidámság érzése tovatűnt. Helyébe a borzalmas kín lépett. Úgy éreztem szét szakad a mellkasom. Egyszerre elhalkult minden, és már nem éreztem magamon a rángató férfi kezét.
Felültem a támlájára és a cipőm nézegettem, nem tudom talán egy fél óráig, majd bele ittam a fogyóban lévő whisky-s üvegbe. Kézfejem a horizontomhoz emeltem, hogy lássam mennyire remeg.
Az üres üveget a padhoz vágtam, így darabokra tört. Az egyik szilánk darabot, megfogtam és mélyen az alkaromba nyomtam, majd végig húztam rajta. Ki vettem és keresztbe még három csíkot húztam.
Az egész kezemet vér borította. Ez boldogsággal töltött el. Lehunytam a szemem. Felnevettem hangosan. Véres kezemet bámulva elindultam, arra amerre a lábam vitt. A csöpögő vér nyomot hagyott magam után. Voltak, akik megbámultak, és voltak akik sajnálkozva néztek rám. De nekem nem kell senki sajnálata!
-Kisasszony! Jól tetszik lenni? Ne segítsek? - kérdezte egy 40 év körüli hapsi.
-Nem. Nem kell.
-De, ...
-NEM! - üvöltöttem - Hagyjon békén. - sarkon fordultam és mentem tovább, míg nem egy fehér falba ütköztem. Meglepetten néztem fel. Hogy kerültem ide? A sport csarnok mögött álltam és valami nagyon idegesítő koncert lehetett bent...
Nem valami szép hely ez itt. Minden csupa szemét, meg gaz. Senki nem jön ide. Itt van ugyan a hátsó kijárat, amit a zenészek használhatnak, de senki sem szeret - és nem is szokott - itt kijönni.
Erőtlenül lecsúsztam a fal tövébe. A táskám után nyúltam. Kivettem 2 üvegcsét és a tartalmát a kezembe öntöttem. Haboztam egy kicsit, majd végül a számhoz emeltem a kezem és lenyeltem a kábszert. Régen éreztem már ezt. A vidámság, az önfeledt lét érzése járta át a testem. Akár táncra is perdültem volna, ha kicsit kevesebbet vettem volna be. Egy harmadik üveg tartalmát is elfogyasztottam, aztán csak vártam a hatást. Hamar be is következett. Szédülés, hányinger, homályos látás, hallás halkulása.
Eltelt pár perc így. Ajtó nyikorgást véltem hallani, de nem volt erőm arra fordítani a fejem.
Éreztemm a cigi füstjét. Egy kéz rángatni kezdett. Egy férfi kiabálását hallottam. "Valaki Segítsen! Ha hoo! Srácok! Mentőt! Mentőt! " Közeledő léptek zajából,és ledöbbent hangokból éreztem, már többen is vannak körülöttünk. Perpillanat a mennyekben éreztem magam. Már el is felejtettem milyen jó is ez az önfeledt állapot. De nem tartott sokáig ez az érzés. Szirénák hangja csapta meg a fülem és a következő pillanatban egy szúrást éreztem a karomon. A boldogság, és a vidámság érzése tovatűnt. Helyébe a borzalmas kín lépett. Úgy éreztem szét szakad a mellkasom. Egyszerre elhalkult minden, és már nem éreztem magamon a rángató férfi kezét.
