19. Confused

Aloha! :) végre rész! :) Mint ahogy azt már mondtam, elkezdődnek a zavaros, bonyolult, érzelmekkel teli részek! :) De ahhoz, hogy haladjunk előre, kommentek kellenek! :) 3 komment és +1 feliratkozó(azaz ha meglessz a 7.) után hozom az új részt! ;)
♥Good Reading! ♥

- Hogy Harry? Hogy?! – kérdeztem idegesen. Hogy lehet Harry ilyen felelőtlen?
- Zayn. Én nem tehetek semmiről!! Hidd el! Amint megláttam elvettem tőle! – hadarta a göndör.
- De haver, … - kezdtem volna bele.
- Oda megyek!

- Már eljöttem. – morogtam bele a telefonba, majd leraktam.
Idegesen fújtam ki a levegőt. Jó kezekben van, szerencsére, de ez… hát ez hihetetlen. Hogy lenyugodjak elővettem egy cigarettát. Meggyújtottam majd beleszívtam, és kifújtam. Így telt ez egészen addig, míg el nem fogyott. Addigra már teljesen kitisztult az agyam. Kicsit lehiggadtam. Így már tudom kezelni a helyzetet. –gondoltam magamban, és elindultam hazafelé. Kicsit fáztam mivel Ősz van és én csak egy pulcsiban vagyok. A szél alig fújt. Viszonylag szép idő volt mikor a nap előbújt a felhők alól. Az elsárgult levelek beszínezték az utakat, ugyanakkor a szürke ég és a csupasz fák egy bizonyos zord hangulatot ébresztettek bennem. De mindezekkel együtt szeretem az Őszt. Szerintem szép évszak, akárcsak a többi. Ennek is megvan a saját szépsége. És ez így jó.
Mikor haza értem, csak kopogás nélkül benyitottam. Végül is ez az én házam is. A nappaliba érve azt láttam, hogy Harry fel-alá járkál, míg a többiek a kanapén ülnek és döbbenten bámulnak rá. Majd mikor észrevettek engem, egyből letámadtak. Egymás szavába vágva kérdezgettek.
- Héj héj héj! Srácok! – Csitítottam Őket.
Tőlem vártak magyarázatot. Ezek szerint Harry nem számolt be nekik mindenről. Oda mentem hozzájuk és leültem a kanapéra. Kezeimet a combom közé szorítottam, míg összeszedtem a gondolataimat. Nagy levegőt vettem, és belekezdtem. Tátott szájjal hallgattak végig, majd döbbenten próbálták megemészteni a hallottakat. 
- Szóval... Most ott maradt. De mégis meddig? - rázta a fejét Lou.
- Mondom, hogy azt nem mondták! - akadtam ki.
- Akkor menjünk be! 
- Nem lehet. - Szólt közbe Liam. - Indulnunk kell. Ezt nem mondhatjuk le. 
- Mert mért nem? - kérdeztem
- Mert számítanak ránk! - nézett a szemembe komolyan. - Ha vége majd bemegyünk Valancyhoz is. 
Igaza van Liamnak. Ezt nem mondhatjuk le. Hiszen számítanak ránk. Szóval későbbre halasztottuk a Valancy-s ügyet. 
Mindenki felment a saját szobájába, hogy kicsit összeszedje magát.
Előtúrtam a szekrényemből egy szürke egyszínű rövid ujjú pólót, és egy fekete farmert. 
Majd beálltam a tükör elé. A hajamat kezdtem birizgálni. Kicsit össze-visszaállt, ezért megfésültem és belakkoztam. Majd egy bő fél óra után lebaktattam a lépcsőn. A többiek is pont ekkor jöttek le. Ezt követően együtt indultunk el a koncert helyszínére. Persze kocsival.

Még mindig megdöbbenéssel, és kissé hitetlenkedve néztem, azt a több száz rajongót, főként lányokat, akik mind miattunk jöttek el. Ez egyszerűen hihetetlen. Számomra felfoghatatlan, hogy ennyien szeretnek minket. Felfoghatatlan, de jó érzés. Nagyon jó érzés. Melegséggel tölt el, ha rájuk nézek. És nem csak melegséggel, de büszkeséggel is. Mert sikerült! Megcsináltam azt, amiről sokan csak álmodnak! És ez… felfoghatatlan érzés. Ezt át kell élni. Komolyan.
Egy fékezés, és négy ajtó nyílása zökkentett ki mélázásomból. Kipattantam az autóból. Az aréna mögé érkeztünk, ahol már vártak minket a testőreink. Gyorsan mellénk is álltak, és egészen az öltözőkig kísértek minket. Mi bementünk és elkezdtünk készülődni. Szerencsére a stylestunk már elő készítette a ruháink, így csak gyorsan bele kellett ugranunk, aztán jöhet a fogmosás, és a smink. Ez kicsit furán hangozhat, smink fiuknak, de, hát tudjátok, evvel jár a sztárság. Nem állhatsz egy minimális smink nélkül kamerák elé. Nekem se a szívem csücske ez az egész, de hát nincs mit tenni. Valamit, valamiért.

„Még 5 perc a kezdésig” szólt be az öltözőbe a producer. Ránk már épp a füleseket szerelték.
- Izgultok srácok? – kérdezte a fickó, aki már az utolsó kis apróságokat igazgatta a felszerelésünkön.
- Mm… Nem. Nem nagyon. – válaszoltam.
- És ti? – kérdezte a többiektől
- Nem, mi sem izgulunk. – válaszolták a többiek. Persze látszott rajtuk, hogy kicsit paráznak, de ez természetes. Hiszen ki nem? Abban a maradék pár percben megpróbáltuk oldani a hangulatot, ezért elkezdtük popcornal dobálni Pault. Vicces reakciókat váltott ki belőle…Haha.
- Fiúk, készüljetek! Mindjárt ti jöttök. – kiabált a producer.
Gyorsan felpattantunk a helyünkről, és felsorakoztunk indulásra.
- És 5. 4. 3. 2. 1. és ti jöttök! – adta ki az utasítást, mi pedig minden idegességet félre téve felrohantunk a színpadra, ahol azonnal sikítani kezdtek a rajongóink.
- Hello srácok! – kiáltotta Harry. – Naa ki van felpörögve? – erre mindenki nagy sikítozásba kezdett, ezt lehet igennek venni.
- Akkor kezdhetjük? – kiáltottam el magam, mire újfent sikítozni kezdtek, mi pedig rá kezdtünk a What makes you Beautiful-ra, azt követően pedig a Live While We’re young-ot énekeltük el.
- Héj mindenki! Tudjátok min gondolkodtam, mikor jöttünk hozzátok? – szóltam bele a mikrofonba két szám között– Azon, hogy én vagyok a legszerencsésebb rajongónk! Hiszen én minden koncertünkön ott lehetek! – nevettem bele a mikrofonba. Persze mint minden szavunkat, ezt is sikítozás követte.
- Én pedig azon, - szólt bele Louis a mikrofonjába. – hogy, milyen szerencsés is vagyok, hogy ilyen emberek vesznek körül, mint ti – mutatott a közönségre – és Ők –mutatott itt ránk és a zenekarra.
Erre mind a 4-en oda mentünk és egy nagy ölelést adtunk neki, amit a Directionerek egy nagy oooh-zásal fogadták.
aztán folytattuk a Rock Me-vel, és a Heart Attackal.
És aztán elkezdődött az, ami tényleg jellemzi egy koncertünket. Bulizás, és hülyülés. Csak úgy, neki álltunk ugró iskolázni. De gondolhatjátok milyen ugró iskola volt az… Majd Harry, elkezdett banánnal dobálózni. Hogy honnan szedett banánt az egy nagyon, nagyon jó kérdés…. Niall erre tejszínhabbal támadt vissza. Azért, jól elvagyunk. Jó hangulatban telnek a koncertek az fix. Aztán újra énekelni kezdtünk. Elénekeltük a I Would-ot, az Over Againt, és az összes többi számot, plusz az Up All Night albumról is énekeltünk, majd elköszöntünk, és fájó szívvel bár, de lementünk a színpadról. Nagyon szeretem, amit csinálok, és remélem, ezt mások is látják rajtam. 
- Húhh - szusszantunk fel mind.
- Ez jó koncert volt! – pacsiztam le a többiekkel.
- Az biztos. Elmehetnénk valahova. Bulizni, vagy kajálni. Nem t’om. – szólt közbe Louis. 
- Ááh, én eléggé elfáradtam. Inkább ugorjunk be a Nando’s-ba kajáljunk valamit! – vetette fel az ötletet Niall.
- Én benne vagyok! – szóltam.
- Én is! – csatlakozott Harry.
- Nem lehet.. – szólt közbe Liam is. Mire mind meglepve fordultunk felé. – Úgy volt, hogy bemegyünk a kórházba Val.hez.
-Hhh, tényleg! – kaptunk a fejünkhöz mind.
Ráérősen átöltöztünk, megbeszéltük a továbbiakat a menedzsmenttel, majd ki mentünk az autóhoz a testőrök kíséretében. Mielőtt beszálltunk volna kiosztottunk pár autogramot és készítettünk egy-két fotót a rajongóinkkal.
- Becsatolkozni. – fordult hátra Harry, aki vezetett. 
Szép lassan kitolatott a fanok között, majd ki kanyarodott a főútra. Onnan pedig egyenest a kórházba mentünk. Leparkoltunk, majd kiszálltunk az autóból, és a lemenő nap fényében „berontottunk” az épületbe.
- Vesd be magad haver- lökte meg hátulról Niall Hazzt. Elindult a recepció felé, de mielőtt oda ért volna, megfordult, és meghúzogatta a szemöldökét.

*Harry*
Egy igen csinos nő állt a recepciós pult mögött, így nem ellenkeztem, mikor a többiek engem küldtek beszélni. Nem értem miért nem Ők „vetik be” magukat, de nem bánom.
- Hello szépség. –kacsintottam, s közben rá támaszkodtam a pultra.
- Jó napot Uram. – köszönt illedelmesen, de nem nézett fel papírjai mögül.
- Egy barátunkhoz jöttünk. – mutattam hátra a többiekre akik izgatottan sustorogtak valamiről.
- Sajnálom, lejárt a látogatási idő. – nézett fel rám. Egy pillanattal tovább időzött a tekintete arcomon. Nem tudom ez azért van-e mert megismert mint Harry Styles-t a One Directionből, vagy mert bejövök neki.
- Naa. Csak pár percről lenne szó.
- Nem. Jöjjenek vissza holnap. – valamiért nem nézett a szemembe.
- De ez fontos lenne. És nem maradnánk sokáig. – néztem rá kiskutya szemekkel. Elfordította a fejét és vett egy nagy levegőt, majd rám nézett.
- Na, jó. De tényleg csak pár perc! – nézett rám szigorúan. – Kihez jöttek.
- A neve; Valancy Embring. Reggel óta van bent.
- Egy pillanat. – A számítógép felé fordult, és keresni kezdett. – Meg is van. 222-es kórterem.
- Köszi. Akkor már csak két kérdésem lenne. Egy; hogy hívnak? Kettő; Mikor végzel? Megismerhetnénk egymást. – húzogattam a szemöldököm.  
- Talán majd ha megtanulsz olvasni, megtudod. –mutatott a névjegytáblájára. – És… Hamarosan. De, nem hinném, hogy meg szeretnélek ismerni. – mosolygott. De fel tud idegesíteni, mikor egy nő így viselkedik, és még mosolyog is…
- Tudod, ki vagyok? – kérdeztem.
- Persze. Liam Payne a One Directionből. – én meg csak álltam, mint a hülye gyerek és döbbenten bámultam. Egy világ omlott össze bennem. Összekevert Liammel… Ezt nem hiszem el. Nyeltem egy nagyot, majd szó nélkül távoztam. Intettem a fiuknak, hogy jöjjenek és elindultam a lépcső felé.

- Na, mi van, kikosarazott? – nevetett a képembe Zayn.
- Nem. Annál sokkal rosszabb. – néztem rá.
- Mi lehet annál rosszabb? – ütögette meg a vállam Niall.
- Összekevert… Összekevert…. Liammel. – akadtam ki.
A többiek egy pillanatra megtorpantak, majd kitört belőlük a röhögés.
- Ne! Ne nevessetek! Ez nem vicces. – tártam szét a karom.

- Hát haver, ne haragudj, de én inkább maradnék én. – fogta meg a vállam Liam, miközben komolyan nézett a szemembe. Kidugtam rá a nyelvem, és abban a pillanatban szertefoszlott az összes komolysága, és prüszkölve a képembe röhögött.
- Áhj de kis szemetek vagytok. – húztam mosolyra a szám. Ekkor már a 195-ös szobánál jártunk.
- Hova is megyünk? – kérdezte Zayn, a szoba számokat nézve.
- A 222-esbe. – mutattam a folyosó végére, mert meg találtam a megfelelő számot, és a hozzá tartozó kórtermet.
Kopogtattam az ajtón, majd be is nyitottam, és mind az öten betódultunk a kicsinyke szobába.
- Szia. –köszönt Zayn, majd közelebb ment.
A kékség lassan fordította felénk a fejét, és kicsit zavartan nézett ránk egy ideig.
- Hát ti mit kerestek itt?
- Hozzád jöttünk. Kíváncsiak voltunk mi van veled. – mosolygott rá Liam.

*Valancy*

Először kicsit meglepődtem, hogy itt vannak, majd megörültem, de tekintetemmel észrevettem Harry-t is, aki miatt összeszorult a szívem, és bár tudtam, itt nem tud „bántani” engem mégis félelem töltött el.
- Hát ti mit kerestek itt? – kérdeztem halkan, de mégis hallhatón.
- Hozzád jöttünk. Kíváncsiak voltunk mi van veled. – mosolygott rám Liam.
- Hát, mint látjátok élek. – görbült felfelé a szám sarka.
- Megijesztettél. – hallottam Zayn különleges hangját. Fejem egyből felé fordítottam.
- Sajnálom. – feleltem őszintén, hiszen valóban így gondoltam. Nem akartam rá ijeszteni, és nem is gondoltam volna, hogy ez fog történni.
- Ne sajnáld, nem a te hibád. – ez elgondolkodtató. Végül is igaza van, de még mindig nem emlékszem rá mi történt pontosan tegnap. Kíváncsi vagyok rá. DE ezt csak egy ember tudja, és ha meg is kérdezném, nem biztos, hogy elmondaná az igazat. De… ártani nem árthat.
- Beszélhetnék Harry-vel? Négyszemközt? – Harry a neve hallatán azonnal felkapta a fejét, és közelebb jött, miközben a többiek elhagyták a termet.
- Harry. Én… Én szeretném tudni mi történt tegnap. Tudod. Ittam. És… Kiesett pár részlet. Mint például hogy jutottam haza. Kérlek, mond el. – néztem rá, kérlelőn.
Leült egy székre az ágyam mellé, és mélyen a szemembe nézett. Zavart, de álltam a tekintetét.
- Mondd! – szóltam rá.
- Oké. Szóval, az még megvan, hogy elszaladtál, ugye? – elgondolkodtam egy pillanatig, és felidéztem az emlékeket, amik persze azonnal be is ugrottak. Bólintottam. – Ok. Aztán, én kidühöngtem magam, és elindultam, hogy megkeresselek. Azt nem tudom, hogy mit csináltál közben, de mikor megtaláltalak egy padon ültél, kezedben egy üveg Whisky-vel. Ez gondolom már nincs meg. – Rá néztem egy olyan „folytasd” tekintettel. – Amint megláttalak kiszálltam az autóból. Te megkérdezted, hogy a taxis vagyok-e. Persze, hogy igent mondtam. Alig tudtál menni ezért segítettem eljutni a kocsihoz, és beültettelek a hátsó ülésre. Elvettem tőled a piát, és hazavittelek. A kocsiban elaludtál, ezért felvittelek a szobádba. Nem akartalak felébreszteni, remélem nem baj. A fiúknak azt mondtam, elfáradtál.
- Aha. Szóval féltél bevallani nekik, hogy micsoda egy undorító alak vagy.  – vágtam a képébe az igazságot. Arc izmai megfeszültek, de itt nem rendezhet jelenetet, ezt ő is tudja. És ez idegesíti a legjobban.
- Tartod a szád! – nézett rám sötéten. – Különben…
- Különben mi?
Egy mordulással felelt, majd témát váltott.
- Akkor most te mond el, mi van veled.
- Semmi. Mint mondtam, még élek. –feleltem flegmán.

- Bejöhetünk? – dugta be a fejét Zayn az ajtón. – Mindent megbeszéltetek?
- Persze. – mosolyogtam. Harry felállt és kiment, míg a többiek újra bejöttek.
- Azon agyaltunk, hogy megpróbálhatnánk rá venni az orvosod, hogy engedjen haza téged. – szólalt meg Liam.
Ijedten rezzentem össze. Vissza? Oda? Nem-nem! Jó nekem itt. Itt biztonságban érzem magam. Harry itt nem bánthat, és így legalább nem is kell olyan korán kelnem, hogy bejöjjek. És végül is szinte az egész napom itt töltöm, most ez így… jó.
- Én. Őhh. Szerintem ez nem jó ötlet. – mondtam ki.
- De. De miért? Nem akarsz haza jönni? Valami baj van? – kérdezte Niall zavartan.
- Nem, dehogy! Csak… Csak az – mondatomat nem tudtam befejezni, mert ebben a pillanatban jött be az ajtón egy nővér kezében gyógyszerekkel.
- Maguk mit keresnek itt? Ha jól tudom lejárt a látogatási idő. Kérem, távozzanak. –szólt rájuk szigorúan.
A fiúk bólintottak egyet, elköszöntek, megígérték, hogy holnap is bejönnek, majd ki mentek a szobából.

*

Végre vége ennek a napnak is. A kórtermet csak a hold halvány fénye világította be, a folyosóról pedig már csak egy-két nővér lépteit lehetett hallani. Eléggé elfáradtam, a reggeli incidens, a kezelés, ez a beszélgetés… Azt hittem végre, újra rendbe jön az életem, erre az ég rám küldi Harry-t aki teljesen össze kavar mindent. Én nem vágyom másra, csak egy kis nyugalomra, szabadságra. Nem akarok kötődni senkihez sem. Semmilyen módón. Nem akarok szerelmes lenni. Csak boldog. Végre, egyszer az életben, boldog akarok lenni. Ennyi nekem is kijár. A gondolataim ringattak álomba. Az álmok édes rengetegébe.

Ui.: Ha tetszik a blogom, vagy érdekel a folytatás, netalántán értesülni szeretnél az új részekről (hogy áll, mikor lesz fent stb.) Akkor csatlakozz a blog fb. csoportjához DWBH- A Blog :'D  ♥ vagy  kattints a lap szélén található feliratkozás a webhelyre gombra. De bloglovin' on is követhetsz. Ezt a lap szélén találod meg fent a blog archívum felett. És bal oldalt van kint egy szavazás. Örülnék az ottani visszajelzéseknek is. Ne feledjétek. 3 KOMMENT! és +1 FELIRATKOZÓ!  ;) ♥