23. It's complicated.

No gyerekek megjöttem.:) Emlékeztek még, mit írtam legutóbb? Hát azt, hogy ez egy jó hosszú rész lesz.:) Hát... szerintem elég hosszú lett. Mondjuk még lett volna mit írnom, de már végre ki szerettem volna tenni, meg eléggé elfáradtam, így a vége már a következő részbe fog kerülni:) Remélem nem bánjátok! :) Mivel nagyon sokat dolgoztam vele, ezért nagyon örülnék ha minél többen feliratkoznátok, persze ez sohasem kötelező, én mégis nagyon örülnék neki, ha meglenne a 15 feliratkozó. Viszont a minimum +1 feliratkozó és 3 kommenthez mindenképp ragaszkodom:) De nagyon örülnék, ha a kommentek száma is megtöbbszöröződne...:) Nem is húzom tovább; 

♥Good Reading! ♥

*Zayn*

Elhatároztam, hogy nem fogom annyiban hagyni a dolgot. Minél közelebb kerülünk egymáshoz, annál jobb. Sapkában, sálban, kesztyűben és kabátban indultunk el a terasz ajtó felé. Amint kiléptünk a szabadba arcon csapott minket a hó. A fagyott víz másodpercek alatt színezte be ruháink. Idén szerencsére nem kellett sokat várni a télre. Hisz' még csak december 2. hete van. 
A srácok már nagyban hülyültek; nyomkodták egymás képébe a havat, meg fetrengtek a földön.
"Támadjunk hátulról. Először Lou-t és Niall-t" 
Intettem Val.-nek a fejemmel. Kezünkbe vettünk egy marék havat, majd a mit sem sejtő áldozataink felé osontunk. Szerencsére Hazz és Liam vették az adást így tervünk akadálymentesen hajthattuk végbe. A kellő távolságból nyakon dobtuk őket, ezzel elindítva a "hó háborút".

Először csak krákogtak, majd egy sunyi tekintettel mind felénk indultak.
Dobálóztunk, és jól éreztük magunkat. Csapatokat osztottunk, de fölöslegesen a végére mindenki-mindenki ellen volt. Nagyon jól szórakoztunk. Mindannyiunkat kikapcsolt ez a „szabadidős elfoglaltság”
Már csupa latyak voltam. Teljesen átázott mindenem, és már meg is fagytam, ezért felvetettem, hogy nem-e megyünk be? És ekkor tűnt fel, hogy Hazz és Val. eltűntek. Bementünk a jó-meleg házba, és levetettük a vizes holmiink. Míg mindenki melegedett Niall pedig forró csokit készített elindultam megkeresni ezt a két jóembert. Az egész házat végig kutattam utánuk, de semmi. Nekem kicsit gyanús, hogy így ketten… Felkaptam magamra egy száraz cipőt és kimentem az udvarra is, hátha ott lesznek. Elindultam körbe, miközben mindenféle gondolat pörgött bennem. Megnéztem a kert minden négyzetméterét, és a garázs mögött meg is találtam Őket. De nem akárhogy. Ez. Mi ez? Teljesen megdöbbentem…De egy kicsit még vártam. Nem tagadom, hallgatózni fogok. Gőzöm sincs, mi folyhat ott, de eléggé unszimpatikus helyzetben találtam rájuk. De úgy néz ki ezek után megtanítom Hazznak a tisztes távolság fogalmát!

* Valancy*
Épp hó csatáztunk kint, miközben hullott ránk az égből a hó. A kesztyű alatt a kezeim már rég átfagytak, a cipőm is beázott. De őszintén nem nagyon tudtam rá figyelni, mert folyton csak hajolgattam a felém irányult hógolyók elől. Kicsit arrébb álltam, hogy fel tudjam fedezni ezt a kertet, meg úgy kicsit élvezzem a havat anélkül, hogy attól kéne tartanom, szembe talál egy hógolyó. Nem vágytam magányra, nem erről van szó, és nem is kaptam. Kis idő után Harry utánam jött. Nos, Harry. Ő az, akivel nem szeretnék beszélni, mégse mondom neki, hogy menjen el. Akarom is, hogy velem legyem meg nem is. Fura. Minden esetre szóba elegyedtünk. Próbáltam megtartani egy tisztes távolságot, és lehetőleg látható helyen maradni. Egész normálisnak tűnt. Lehet beteg…
- Miért jöttél arrébb? – kérdezte tőlem.
- Csak. Körül akartam nézni. – feleltem egyszerűen.
- Aha. Körbe vezethetlek itt kint. – nézett körbe.
- Öhm…Oks. – mondtam halkan.
Harry lassan ment, nem sietett. Jó nagy az udvaruk. De mit is vártam, hogy ilyen pár négyzetméteres lesz? Tetszett, hogy sok fa volt.
- És Valancy, szereted a havat? – kérdezte elmerülten az eget fürkészve.
- Szeretem. –feleltem egyszerűen mit sem sejtve.
- Az arcodba is? – mosolygott pimaszul. Ellenkezni akartam, de elkapott és a földre taszított. Fél kezével megpróbált ott tartani, míg a másikkal havat gyűjtött össze. Amit egyszerűen csak az arcomba kent.
- Uuuuh ezt de megbánod! –fordítottam a helyzeten. Úgy mondva „rávetettem magam” s most én nyomtam arcába a hideg havat, mire csak felnevetett.
- Tudtam, hogy nem hagyod magad ilyen könnyen. –nevetett, majd újból felém közelített egy nagy adag hóval. És így ment ez kifulladásig. Nem mondom, én többet kaptam, mint Harry, de azért Ő is rendesen meg lett fürdetve. Hát igen… nem tudta kivel húzott újat.
A hideg hóban feküdtünk egy kicsit. Idő közben észre se vettem, hogy már nem hallom a többiek.
Hunyorogva néztem, ahogy esik rám a hó. Egyszer csak megjelent felettem egy arc. Harry arca. Felém nyújtotta a kezét és felhúzott a földről. Eléggé eltávolodtunk a háztól. Az udvar egy távolabbi pontjába kerültünk. Itt volt a garázs, amiben a méretéből ítélve minimum 3 autó volt. Harry mindkét kezével megfogta a csuklóm, és az előbb említett épület falának döntött. Ujjaink összekulcsolta, és édesen rám mosolygott. És már megint belecsöppentem egy olyan helyzetbe, hogy Harry átvette az uralmat az érzéseim felett.
„Gondolom észrevetted már, hogy kiszúrtalak magamnak.” – suttogta a fülembe, s közben hatásszünetet tartott. Aprót bólintottam. Kíváncsi voltam mit akar. „Úgy érzem, eddig nem keltettem túl jó benyomást. Ezt szeretném helyrehozni. Ne gondold, hogy ilyen vagyok. Kérlek!” – hajolt el tőlem, hogy a szemembe nézhessen. Engem persze szavai megdöbbentettek, tekintetem is erről árulkodott. Hisz’ a „szem a lélek tükre.” Úgy éreztem valamit mondanom kell. De erre mit lehetne mondani?
- Nem Harry én… - dadogtam.
- Cssss. – suttogta, és felemelte még mindig összekulcsolt kezeink, miközben homlokát az enyémnek döntötte, úgy, hogy ez által érezhessem fogkrémjének mentolos szagát. – Kérlek, ne utasíts el!

- De Harry… Értsd meg! Én ezt nem szeretném. – néztem bele smaragd szemeibe.
- Valancy! Csak adj egy esélyt! Nem szeretnél boldog lenni? Én megadnék neked mindent! – suttogta.
- Nem erről van szó.
- Nem? Akkor van valaki más? Csak azt ne mondd, hogy nem érzel irántam semmit! – próbálta tartani a szemkontaktust.
- Harry ez mire jó? Hagyjuk oké? – bogoztam ki ujjaim övéiből.
- Mondd, hogy nem érzel semmit és békén hagylak!
Életemben annyit hazudtam, most mégsem megy. Ki akarom mondani, hogy nem érzek semmit. De nem bírom. Van benn valami, ami megfogott, de… Nekem nem rá van szükségem. De tény, hogy nem közömbös számomra. Éppen ezért nem mondhatom, hogy semmit nem érzek. De talán ezzel véget vetek ennek az egész Harry-s ügynek. Nem mellesleg éppen tegnap vallott szerelmet Zayn. Akit, el tudnék képzelni magam mellé. Ő pont olyan, mint én. Vagyis… Ő jobb nálam. Mindenféleképpen. A Zayn iránti érzéseim erősebbek és biztosabbak. Mégis nehezen vesz rá a lélek, hogy kimondjam:
- Nem érzek irántad semmit! – eltoltam magamtól és visszaindultam a házhoz.
- Csak hogy nem hiszem el! – kiáltott utánam.

Ezt megpróbáltam figyelmen kívül hagyni, arra viszont felfigyeltem, hogy lábnyomok vannak a hóba. De nem a mienk Harryvel. Igencsak elkezdte bökni az oldalamat, hogy kié kehet ez a lábnyom. Visszafordultam és követve a lábnyomot elértem szinte majdnem ugyan oda ahol az előbb voltunk Stylesszal, ám itt más ember volt. A garázs mögül tökéletesen el lehetett látni oda, ahol az előbb álltunk. Itt állt valaki, és ez biztos. Emberi lénynek viszont nyoma sincs.
Idegességgel, döbbentséggel és kíváncsisággal megtelve mentem be a jó-meleg házba. Niall rögtön egy bögre, forró csokival fogadott. Lerúgtam magamról a cipőmet, és felszaladtam átöltözni. Jó volt végre száraz ruhában lenni.

*Zayn*
Mégis mi volt ez? – döbbentem meg mikor végre elengedték egymás kezét. Nagyon közel álltak egymásoz. Mégis mi ez? Mi közük van ezeknek egymáshoz? Annyiszor beszéltünk Val.-lel de még egyszer sem említette, hogy ilyen közel állnának egymáshoz. Sőt…
Nagyon nehezen hallottam őket, mert fújt a szél ráadásul suttogtak is. Azt viszont tisztán hallottam mikor Valancy Hazz képébe mondta: „Nem érzek irántad semmit!” És eltolta magától. Harry még egyszer utána kiáltott, de már nem figyelt rá. Megpróbáltam rendezni férfias vonásiam, és higgadtan odamentem a még ott álló Harryhez.
- Zayn! Mit keresel itt? – szinte szikrákat szórtak szemei. Látszólag ő is ideges. – Te hallgatóztál?!
- Így is mondhatjuk. Elárulnád nekem mégis mi volt ez az egész? – vontam kérdőre a barátomat.
- Láttad nem?
- Láttam. Van valami köztetek? – kérdeztem rá egyből a lényegre.
- Hmm… Nincs. Még nincs. – felelte, miközben a havat piszkálta cipőjével.
- Mi az, hogy MÉG nincs? – hangsúlyoztam a „még” szót.
- Hé, haver! Nyugi már! Mi bajod van?
- Semmi. Csak kérdeztem. Menjünk be. – próbáltam lehiggadni.
- Várj! Segíts egy kicsit! Meg kéne javítanom a garázsban a világítást. – Szólt utánam Harry.
- Oké.
Bementünk hát, és Harry neki állt keresni egy égőt, míg én valamit, amire rá lehetne állni.

***

Kész is. Újra ég a lámpa. Mennyire furcsa volt így dolgozni, hogy Harry egész végig arról a lányról ábrándozott, akinek még egy napja se, hogy bevallottam tetszik nekem. És bevallom dühített, hogy vetélytársam akadt. De Harry nem tudhatja meg, hogy én is bent vagyok a képben.
Végre bementünk mi is. A többiek mind a nappaliban beszélgettek, és mikor mi beléptünk az ajtón azonnal ránk kapták tekintetüket. Lerúgtuk magunkról cipőinket és lehuppantunk közéjük. Mindenki itt volt kivéve Valancy. De nem is tudtam többet rá gondolni, mert Liam megszólított bennünket.
- Srácok. Az előbb kaptunk egy hívást. Ti pont nem voltatok itt. – kezdett bele.
- Paultól. – egészítette ki Louis. Már maga az hogy kaptunk egy hívást nem jelent jót, főleg nem ha az a hívás Paultól jött.
- Igen. Na, szóval vár ránk Franciaország. - vette vissza a szót Liam.
- Már megint munka? – sóhajtottunk Harryvel.
- Megkérdeztem, hogy vihetünk-e magunkkal valakit. Azt mondta max 1 ember. – nézett rám Niall.
- Mi már megegyeztünk. Valancyt visszük. Nem szeretnénk felügyelet nélkül hagyni. Nehogy történjen valami. – hangsúlyozta a szőke a „valami” szót.
Harryvel egyszerre bólintottunk. Egyikőnk se akarta itt hagyni Őt.
- Úgy gondoljátok, hogy… nem vagyok beszámítható? – hangzott fel a hátunk mögül egy nőies hang.
- De-dehogy is. Nem. Mi-mi nem úgy gondoltuk! – dadogtuk a fiúkkal.
- Persze hogy nem úgy. – Sóhajtott és visszament az emeletre. Utána akartam menni, de a többiek vissza fogtak. Úgymond „előbb beszéljük meg a továbbiakat” elven.

*Valancy*

Nem. Dehogy. Ők nem úgy gondolták. Persze… Végül is! De ez most annyira nem hatott meg. Már megszoktam, hogy az emberek nem tartanak kiszámíthatónak. Vagy, hogy a hátam mögött szervezkednek a saját életemről. Elvettem az asztalomról a cigis dobozt és kimentem az erkélyre, hogy rá gyújtsak. Amellett, hogy jó érzés volt ezt tenni, még ez a táj is megfogott. Egyszerűen meseszép volt. Mindig is szerettem a természetet. Meg az állatokat. Mindegy volt milyen állat. Pók, giliszta, hangya vagy éppen macska. Még is a madarakat kedveltem a leginkább. Haha, ezt most úgy mondtam, mintha már nem szeretném őket. Pedig még mindig. Nekem a természet az elsődleges otthonom.
Kis vártatva valaki megkocogtatta a vállamat. Tudtam, hogy Zayn, így rá se néztem már. Oda állt mellém, és szemeivel engem pásztázott. Biztos kíváncsi bőgtem-e megint, mint valami óvodás. Én nem fogok hozzá szólni. Ne is számítson rá. Makacsságom miatt még legalább 10 percig álltunk így. Aztán rá akartam gyújtani még egy mentolos cigire, de elvette tőlem, és ezt volt az a pont ahol már kiakadtam.
- Ne tett tönkre a tüdőd. Egy napra elég ennyi. – nézett rám Zayn.
Csak tátogni tudtam, és hadonászni a kezeimmel. A végén csak megráztam a fejem és faképnél hagytam.
- Várj! Beszélnünk kell! – kiáltott utánam.

Sóhajtottam egyet és megfordultam. Intett, hogy menjünk közben be, így a mondanivalóját már bent közölte.
- Valancy. Ne haragudj.
- Nem haragszom. – dobtam felé egy mosolyt. – Csak ezt akartad?
- Nem. Az a helyzet, hogy holnap mennünk kell Franciaországba.
- Oh.
- Te is jössz. – mosolygott rám.
- Én?! – kérdeztem vissza döbbenten.
- Aha. Szóval pakolj össze. – jött közelebb.
- Csak azért visztek magatokkal, hogy nehogy kárt tegyek magamban, míg nem vagytok itt. Erről beszéltetek lent igaz? – hátráltam egy lépést.
- Valancy kérlek! Csak féltünk téged! – lépet felém.
- Azt sem tudom, miért vagyok itt! Egyáltalán miért hagyjátok, hogy itt legyek? Amint lesz munkám, elköltözök. Meg ígérem. És nem kell aggódni miattam. Megleszek egyedül is!
- Miket beszélsz? – képedet el. – Már közénk tartozol. A barátunk vagy! Nekem még több is. Gyere velünk! Meglátod, jó lesz!
- Franciaország romantikus hely… - szakadtam el a valóságtól.
- Hát igen. Ezért is szeretném, ha eljönnél velem. Akarom mondani velem. – vörösödött el.
Mosolyogva ráztam meg a fejem és húztam közelebb magamhoz. Centikre álltunk egymástól. Úgy néztem fel rá. Egyszerűen elvesztem igéző barna szemeiben. Zayn egyre közelebb hajolt és nem bántam volna, ha megcsókol, de épp ma utasítottam vissza. Amiért inkább elástam volna magam a föld alá… hogy utasíthattam vissza Őt?! Mindenestre nem akartam, hogy összezavarodjon. Ezt az eszmefuttatást épp jókor fejeztem be hisz’ épphogy csak 2centi volt ajkaink közt. Ahelyett, hogy megcsókoltam volna, elhajoltam és adtam egy puszit az arcára.
Megborzongtam, ahogy borostás arcához értem. Nem rossz értelemben. Szerintem ez olyan férfias. Tettemtől halkan felnevetett, majd ő nyomott egy puszit az arcomra.
Neki álltunk pakolni s közben sok mindenről szó esett. Többek közt Harryről is. Amiből persze azonnal leesett, hogy Zayn hallgatózott ott. De ha hallgatózott, akkor úgy is tud mindent. Nem nagyon akartam most foglalkozni ezzel a témával. Harry… uhm. Hogy is mondjam. Jó pasi. De, nem hiszem, hogy ő a legalkalmasabb pasi jelölt. És hát itt van Zayn. Aki szintúgy jó pasi. És ehhez még egy szerethető jellem is társul.

Szerencsére nem volt sok cuccom, így hamar kész lettünk.
- Segíthetek neked összepakolni. – ajánlottam fel a segítségemet Zaynenek.

- Megtisztelnél. – váltott át gentlemanné.
Így hát átmentünk az ő szobájába, ami közvetlen az enyém mellett van. 

***

Lassan- lassan eljött az este is. Vacsora után én inkább visszahúzódtam a szobámba. Szeretek egyedül lenni. Lezuhanyoztam és befeküdtem az ágyba és a telefonom segítségével kicsit utána néztem Franciaországnak meg a srácoknak. Kíváncsi voltam mégis mekkora banda ez a One Direction. A romantikus kis országot inkább nem részletezném, ellenben a srácokkal. 2010-ben alakultak. Az azért nem ma volt. És még mindig a csúcson vannak. Elgondolkodtató… 4-en Brit, Niall pedig Ír származású. Ezt mondjuk tudtam… De amin a legjobban meglepődtem az Louis kora. Ő a legidősebb?! Épp hogy róla nem mondanám meg! Hmm.. Zayn 20. Na, akkor egy idősek vagyunk. Louisnak a hónapban, Zaynnek pedig januárban lesz a születésnapja. Ezt azért megjegyzem.
A sok olvasásban jól elálmosodtam így leraktam a telefonom, és elaludtam.
Másnap reggel arra keltem, ahogy Zayn ráz.
- Mi- mi van már? – dörzsöltem meg a szemem.

- Készülődj! – adta ki a parancsot, és magamra hagyott.
Kimásztam az ágyból és bementem a fürdőbe, hogy megmossam az arcom. Jól esett a hideg víz. Az arcom még „gyűrődéses” volt és sápadt. Szemeim alatt lila karikák éktelenkedtek, amik idővel majd elmúlnak. Ásítottam egyet és neki álltam öltözni. Tegnap már előre kikészítettem a ruháim, amit fel szándékozom venni. Mivel tél van, ezért egy fekete csőnadrágot, egy egyszerű hosszú ujjút meg egy meleg kapucnis pulóvert vettem fel. Felkaptam a táskát, amibe a cuccaimat tettem és lementem a lépcsőn. A többiek már az ajtóban készülődtek; cipőt és kabátot húztak.
Én is gyorsan felkaptam magamra a sajátom, és miután mindenki úgy érezte mindene megvan kiléptünk az ajtón. A kapun kívül egy fekete limuzin állt. A többiek tétovázás nélkül oda mentek, és beültek. Először kicsit meglepődtem, hogy egy ilyennel megyünk, de mit is vártam, ezeknek persze hogy menő kocsi jár… Beszálltam én is, aztán mikor elindult az autó, Liam összevonta a „csapatot”.
- Na, szóval fiúk-lányok. Mindenki tudja mi a teendő igaz? Srácok, csak érezzétek jól magatokat és kerüljétek a botrányokat. Valancy te meg próbálj a háttérben maradni, és ne okozz semmi bajt. Oké?
- Ja. Persze. – forgattam a szemeimet. Liam rögeszméje lehet, hogy én vonzom a bajt, mert tegnap egész este ezzel nyaggatott.  „Vigyázz magadra, nem akarom, hogy történjen veled valami, próbálj ne bajba keveredni, kerüld a bajt.” Meg ilyesmik. Már az agyamra ment, de egyrészt vicces is volt, hogy ilyen bajosnak gondol. Hah.
A srácok szokás szerint elökörködtek, én meg csak néztem ki a fejemből. Hát valahogy nem az én társaságom… Az autó lassan fékezett, majd megállt. Louis közben felkészített, a kint váró tömegre; elmagyarázta, hogy viselkedjek, meg ilyesmi. Lassan kiszálltunk a kocsiból. Tommo tanácsára a fejembe húztam a kapucnim, és megpróbáltam eltűrni a hajam, hogy ne látszódjon ki. Mert szerinte ez fontos a személyiségem megóvása érdekében. A fiúk szorosan álltak mellettem, s hozzájuk még testőrök is csapódtak. Lehajtott fejjel mentem, épp’ csak annyit láttam merre kell, menjek. Körülöttem lányok ezrei sikítoztak, akik gondolom én, ha majd eltűnünk a szemük elől, elkezdenek töprengeni: vajon ki volt ez a lány?
Mindenesetre sikeresen elértünk a srácok magán repülőjéhez. Amint elfoglaltuk a gépet, az felszállt, és elindult velünk Franciaország felé. Felsóhajtottam. Nekem pont elég is volt ennyi a sikítozásból. Lehúztam a fejemről a csuklyám, és megigazítottam kék színű hajamat. Beültem a srácoktól legmesszebb lévő ülésbe és magam mellé pakoltam a cuccaimat. Zsebemből elővettem a fülhallgatómat meg a telefonom és elmerültem a zene, és az eszméletlen szép táj nyújtotta élvezetekben.  Mindaddig, amíg fel nem tűnt mellettem az egyetlen szőke. Rá kaptam tekintetem. Ő a legalacsonyabb a bandában, tehát velem egy magasságú, épp ezért ültömben felnéztem rá. Olyan Niallesen rám mosolygott, és neki állt beszélni.
- Miért nem jössz oda hozzánk? Hah, Kék Krumpli…
- Hahh. Mert nekem ez így jó Szőkeség. – öltöttem ki rá a nyelvem.
- Hát te tudod. Mindenesetre mi szívesen látunk. – kacsintott és visszament a helyére.

Hát jól van Niall. Persze. Majd ha lesz kedvem. Azaz nem mostanában…- mondtam magamban s közben szavaimhoz illő arckifejezéseket vettem fel.
Visszadugtam fülembe a fülesem és folytattam tovább azt, amit az imént Niall félbeszakított.
Néztem a messzeséget, és az alattunk elnyúló kék vízfelszínt. Azon gondolkodtam, vajon milyen lehet a halaknak. Én sellő akarok lenni!  
Az út nem lehetett több mint 1-1,5 óra. Ez idő alatt pedig csak Niall jött ide hozzám. Zayn néha-néha rám nézett. Kicsit elszontyolodtam ettől, de nem különösebbképpen. A gép lassan leszállt, s én újra eldugtam kék tincseimet. Fejembe húztam a kapucnim és a fiúk kíséretében leszálltam a gépről. Ott megint csak körül álltak minket a testőrök és persze a rajongók. Beértünk egy védett helyre ahol várt ránk a menedzsment. Az Ő tanácsára a többiek visszamentek, hogy csináljanak pár fotót a rajongókkal. Én addig bent vártam és próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy a bent lévők mind Engem néznek. Végül aztán csak nem szóltak hozzám, és a többiek is visszaértek. Sajnos újból ki kellett mennünk, hogy elérjünk a kocsihoz. Lehajtottam a fejem, hogy még jobban kerüljem a nyilvánosságot. Körülöttünk vakok villogtak, és riporterek kiabáltak. Nem beszélve a srácok rajongóiról, akik őrültek módjára sikoltoztak és furakodtak előre. Persze a testőrök megpróbálták őket visszaszorítani, de még így is elért az egyik, és lerántotta rólam a csuklyám. Amit persze másodpercek alatt visszavettem, de attól félek láttak.
- Nem tudnánk gyorsabban menni? – súgtam oda morcosan Louis fülébe.
Ő rögtön tovább adta a kérésem, és ennek hatására kicsit gyorsabban értünk el a fekete limuzinhoz. Elsőnek én szálltam be, majd mikor becsukódott az ajtó, egy nagyot sóhajtva lehúztam a fejemről a kapucnim, és megigazítottam a hajam.
- Sikerült lefényképezniük téged? – kérdezte aggodva Liam.
- Attól tartok. – mondtam. – Bár gyors voltam. Nem tudom.
Hátra dőltem az ülésen és rá néztem Zaynre.
- Francba is! – vonta magára a figyelmet Harry.

- Jól van, azért ez nem a világ vége! – néztem rá.
- Nem hát. – szólt közbe Niall is.
- Ha tényleg láttak, akkor rád fognak szállni. Nem érted, zaklatni fognak! 
- De még az se biztos, hogy látták az arcomat! Végig lehajtva volt a fejem. Max a hajam láthatták. Nem? Biztos sok más kék hajú lány van itt is. – próbáltam lenyugtatni Őket. Látszólag jobban felzaklatta Őket az eset, mint engem. Én szimplán ideges voltam. De ennyi. Csak nem halok bele, hogy láttak.
- Kér valaki Colát? – nézett körbe Louis. Mindenki bólogatott, Ő pedig körbe adott mindenkinek egy-egy dobozt. Hogy honnan szedte, számomra rejtély maradt. De jól esett, ahogy a hideg ital marta a torkom.
Közben megérkeztünk a szállodához, ahol ebben a három napban leszünk. Sikeresen fel is jutottunk, és elfoglaltuk a szobáink. A falon lógott egy fehér óra, ami pontosan fél 1-et mutatott. A srácokkal mind betömörültünk Zaynhez és rendeltünk pizzát, amit így meg is ettünk 6-osban. Az idő egy ideig rohamtempóban telt, aztán a fiúk elmentek, mert próbálniuk kellett… ugyanis este lesz egy koncertjük.
Én meg egyedül maradtam. De nem nagyon bánom. Megszoktam a magányt. A telefonom segítségével felnéztem twitterre. És egy nagyon szórakoztató téma tárult a szemeim elé. Mindenki ezeket írja; „Ki volt az?” „Láttátok? Kék haja volt!” „Miért volt a One Directionnel?” „Látta valaki az arcát?” „Tudja valaki ki volt ez a csaj?” 

Szórakoztató volt ezeket olvasgatni. Ahogy találgatnak. Istenem. Hogy nincs jobb dolguk… Ennek örömére felhívtam a nagymamámat. Úgyis rég hallottam már a hangját.
Megkerestem a névjegyek között majd elhúztam a hívást, és már ki is csengett. Kis várakozás után beleszólt az én szeretett nagymamám.

- Haló? Kis unokám, te vagy az?
- Igen. Én vagyok. Gondoltam felhívlak. – közben visszamentem az ágyhoz, és hanyatt dőltem rajta.
- De jó hallani a hangodat. És mondd, hogy vagy?
- Köszönöm, jól. És te?
- Óh, hát én megvagyok. Voltam már jobban is. De nem panaszkodom. Ez a korral jár.
- Miért? Mi baj van? – fogott el az aggodalom.
- Semmi komoly csak ezek a fránya csontok. – nevetett keserűen a telefonba. – Na de mi van ezekkel a fiúcskákkal? Jól viselkednek ugye?
- Ööö aha.
- Na, hát ez nem volt túl meggyőző. De valaki jött hozzám. Nem baj, ha most leteszem? – kérdezte.
- Nem-nem. Dehogy. Szia.
S ezzel kinyomtam a telefonom. A plafont fürkésztem, és gondolkodtam, most meg mit csináljak. Az idő rémesen lassan telt. Legszívesebben elmennék, körülnéznék a városban, de nem tehetem. Három napig leszünk Párizsban. De nehogy már ne mehessek ki. Mert mi lesz, ha meglátnak?! Fhuu.

Ezen agyalok, mikor már azon kapom magam, hogy a táskámban kutatok. Átöltöztem, hogy mégis, és elindultam ki fele. De az ajtóban megállított az egyik testőr, aki kísért minket.
- Nem mehet ki. Parancsot kaptam. – állta utamat.
- Ó dehogyis nem. – vettem fel a flegma arcom, s közben bólogattam.
Megpróbáltam minden lehetséges módon kijutni, de erősebbnek bizonyult nálam. Mondjuk mit is vártam. Hmm… Ez mondjuk, biztos nem válik be. Hhh… De azért megpróbálom. Maximum hülyének néz.” Elhatároztam, tehát meg is teszem. Lábujjhegyre álltam, hogy elérjem, és csupasz nyakát úgymond „megcsikiztem”. Olyan fajta módon tudjátok, mikor két ujjaddal hát… megnyomogatod, vagy én nem tudom, és attól kirázza az embert a hideg, és önkéntelenül felhúzza a vállait. Gondoltam ez egy edzett testőrre nem lesz hatásos, ám nagyon tévedtem. Tervem sikerült, s ezzel kemény 5 másodpercet szereztem. Sprintelni kezdtem. Szorosan mögöttem loholt. Egy folyosón bekanyarodtam, és bementem egy szobába. Ahol történetesen olyan dolog fogadott, amire nem voltam kíváncsi, ha értitek, mire gondolok. Kezem a szám elé kaptam, és úgy elvörösödtem, mint a rák. A pasi felállt (ekkor már a szemem takartam el) és oda jött hozzám. Kinyitottam a szemem. Szerencsére vett fel egy alsó nadrágot.
- Bo-bocsánat. É-én cs-csak… El akartam bújni valaki elől. –mentegetőztem. Ez életem legkínosabb pillanata.
A pasi csak döbbenten nézett, épp ahogy a lány is a háttérben.
- De, öhm, én… egy pillanat. – gyorsan kikukucskáltam az ajtón, hogy sikerült-e leráznom, s mikor már megbizonyosodtam róla, hogy nincs a közelben;
- Én… asszem most megyek. Viszlát. – sarkon fordultam és kiviharoztam a szobából. Nagyot fújtam, visszagondolva, ez egy nagyon vicces pillanat volt… Elindultam a kijárat felé, s közben eltüntettem hajamat, és fél arcomat a kapucnimmal, ugyanis, mindenképp ki szeretnél menni. De nem láthatnak meg. Nem mintha ez nem lenne feltűnő. Hirtelen eszembe jutott valami. Nem éppen az első bejárón kellene kimennem. Gondoltam egyet, és oda mentem a portáshoz, aki útba igazított a hátsó kijárat felé. Nem volt nehéz eljutni oda, talán még magamtól is oda találtam volna. Ekkor azonban feltűnt mögöttem a srácok testőre. Futni kezdtem, mire Ő is. Gyorsan ki iszkoltam a hátsó ajtón, és tőlem telhetően erősen becsaptam azt, így lassító fájdalmat okozva neki. Egy mellékutcába kötöttem ki. Na, végre kint vagyok. Ne haragudjon senki, de nem fogom csak azért bent unni magam, mert valaki azt mondja. Szeretem a pörgést. Mindegy, hogy mi, csak történjen valami. Végül is többnyire sikerült inkognitóban maradnom. Szép város ez a Párizs. Jó sokat sétáltam. Megnéztem pár üzlet kirakatát. Azért van különbség London és ez között. Többek között megakadt a szemem egy paróka üzleten. Egyből be is mentem. Nézegettem a női hajakat. Ennek persze az lett a vége, hogy vettem egy barna színűt. A hátam közepéig ért pont. Kicsit még nézelődtem, sétálgattam. Furcsa helyekre is eltévedtem. Mármint másnak furcsa. Nekem inkább „otthonos”. A régi életemre emlékeztettek. Aztán végül is elindultam visszafele. Nem buktam le, és több értelme volt, mint abban a szállodában poshadni.

*Zayn*
Épp a színpadon próbáltunk, mikor hívták Pault. Kiment, s mikor végzett egyből hozzánk fordult.
- Srácok. Most hívtak, a kék hajú barátnőtök hogy is mondjam… megszökött. Sikeresen kijátszotta az őröket.
- Ugye most csak szórakozol? – döbbent le Louis.
- Nem hinném, hogy eltévedne. Inkább féltem attól, hogy a rajongóitok felismerik és szétszedik…
- Felhívom. – mondtam, s leültem a színpad szélére.
Tárcsáztam, és 2 csöngés után bele is szólt angyali hangján. Ez megnyugtatott.
- Szia Zayn!
- Na, szia! Hol vagy?
- Jaj, ne aggódj már. Nincs semmi bajom. Nem ettek meg a rajongóitok. Különben is kerültem a feltűnést. – még úgy, hogy nem látom is érzem, hogy most mosolyog.
- Ez biztos? Tudod, hogy csak a te érdekedben nem szeretnénk felfedni a kiléted. Ugye tudod? Csak neked akarunk jót. Kérlek, ne nehezítsd meg! – mosolyodtam el én is.
- Jól van. Nyugi, na. Már elindultam vissza. Te mikor érsz?
- Nyugodt vagyok. Hát, nem tudom. Hamarosan végzünk a próbákkal, de a koncert 7-kor kezdődik. Nem hiszem, hogy addig visszamennénk. De tudod mit? Gyere ide a stúdióhoz. Kérdezz körbe. Nem tudom, pontosan hol is vagyunk. –itt bele nevettem a telefonba. - Ki küldök majd valakit. – nagyon jó lenne, ha el tudna jönni. Szeretem látni Őt.
- Öööh… Jó. Akkor, szia!
- Szia! – és ezzel kinyomtam a telefont.

Felálltam és zsebre dugtam a telefonom.
- Na? – kérdezték a srácok.
- Mondtam neki, hogy jöjjön ide. Addig sincs egyedül. Valaki ki menne várni Őt? - néztem itt Paulra.
- Látom, az a valaki én leszek…
Paul ki ment mi pedig folytattuk a próbát.

***

Sikeresen megérkezett Val. és a koncert is lement. Jó rajongók ezek a franciák. Alig vártam már, hogy végre lefeküdhessek. Hamar haza értünk. Már mentem is volna lefeküdni, de gondoltam előbb benézek Valancyhoz.
- Szia. Bejöhetek? –dugtam be a fejem az ajtón.
- Persze. Gyere csak. – ült fel törökülésben, az ágyban. Már pizsamában volt. Leültem vele szemben. Elvesztem. Annyira meseszép. Nem is tudom mi fogott meg benne. Ezt nem lehet leírni. Úgy terveztem csak pár szót váltok most vele, mert nagyon fáradt vagyok, mégis sikerült 2 órát beszéléssel tölteni. Újra és újra felfedezek ebben a lányban valami szeretni valót. És egyre jobban meg is nyílik előttem. Emlékszem még milyen volt, mikor először találkoztunk. Mogorva és zárkózott. Az idő megtette a hatását… és ennek nagyon örülök. Csak bár ne kéne arra várnom, hogy egyszer belém szeret. Valancy egy olyasfajta kincs, amit nehéz megszerezni, és megtartani. Mégis értékesebb, mint bármilyen drágakő. Ekkor eszembe jutott vetélytársam, Harry. Gondoltam rá kérdezek.
- Valancy, mondd csak, mi van közted és Harry között?
Beletúrt a hajába, és 5 másodpercig a döbbenet vette át arcán a helyet.
- Fú hát… Igazából semmi. De ezek után 110 százalékig biztos vagyok benn, hogy legutóbb te hallgatóztál ott a garázsotok mögött…
Elakadt a lélegzetem. Hát észrevette…
- Na, látod, akkor pedig tudnod kéne. – húzta mosolyra a száját.
- De érzel iránta valamit? – kérdeztem tőle.
Mire neki akadt el a lélegzete. Gyorsan megrázta a fejét, de csupán csak hogy kirázza a gondolatokat belőle.
- Hidd el, több esélyed van. – kacsintott. Jó kibúvó sose rossz.
- Tényleg? Hmm… Lenne kedved holnap eljönni velem megnézni az Eiffel tornyot? Esetleg utána elmehetnénk enni is valamit. Mondjuk pizzát vagy croissant. – vetettem fel. Hisz’ mégis csak Párizsban vagyunk. ÉS csak Ő meg Én lennénk…
- Várj csak. Te, most, randira hívsz? – nézett rám kérdőn egy nagy mosollyal.
- Pontosan. De csak ha te is szeretnéd… - illetődtem meg egy cseppet.
Beleharapott a szájába és mozgolódott egy kicsit. Nem tudtam mit akar. Egyszer csak előtört belőle egy hatalmas mosoly és a nyakamba vetette magát. Nem tudtam mire vélni, de nagy öröm volt ez számomra. Ez egy biztos igen! – örvendeztem magamban. El sem tudjátok képzelni milyen érzések kavarogtak bennem. Annyira boldog voltam. Úgy érzem, most van esélyem, hogy a kegyeibe férkőzzek.

*Valancy*
Úristen! El sem hiszem, hogy Zayn Malik randira hívott… ENGEM! Legbelül sikítoztam. Azok után, hogy visszautasítottam… Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Huuh… rengeteg pillangó röpköd perpillanat a gyomromba. Megpróbáltam elfojtani az érzéseim, mégse lássa mennyire hatással van rám, ám ez nem sikerült, és ahelyett, hogy lenyugodtam volna, a nyakába vetettem magam. Még én magam is meglepődtem saját magamon. De ekkor eszembe jutott valami…
- Zayn! – hajoltam el tőle.
- Hmm? – nézett mesés barna szemeivel.
- Lehetne egy kérésem?
- Persze. Mond csak.
- Ezt az egészet, meg hogy holnap mit „tervezünk” ezt… lehetne titokban tartani? Harry miatt. – húztam el a számat.
- Harry miatt? –lepődött meg.
- Igen. Tudod, mit akar Harry. Hiszen ott voltál ugye bár… - néztem rá. – De a lényeg, hogy nem akarom, hogy emiatt összevesszetek.
Látszott, hogy elgondolkodott… Mielőtt még bele kezdett volna, nagy levegőt vett.
- Igazad van.. – bólogatott. – Jobb lesz így.
- De ugye nem baj?
- Nem dehogy! – dobott felém egy mosolyt. – De későre jár. Nem jöhetsz holnap kialvatlan szemekkel randira. – nevetett fel.

Mire én csak kiöltöttem rá a nyelvem. Zayn elköszönt, s búcsúzás képpen kaptam egy puszit az arcomra. El sem tudja képzelni, mennyire jól esett ez… Végre egy nap, mikor tényleg boldogan alszom el… 

*Zayn* 

Persze. Igaza volt abban, hogy titokban kéne tartanunk. És tényleg jobb így, mert a többiek sem támogatnák ezt az egészet… És ha most elmondom mindenkinek, és a végén mégis visszautasít? Nem. Tényleg jó így, hogy csak mi tudunk az egészről. Fél 12 fele van. Kellőképpen álmos vagyok. Bár túl lennénk már az éjszakán. Hogy végre kettesben legyünk. Hogy megtehessek mindent, azért, hogy az enyém lehessen. 

Befeküdtem az ágyba és szép lassan, a holnapi napra gondolva nyomott el az álom. 

Ui.: Remélem jó lett ez a hosszabb rész és elnyerte a tettszéseteket...
Ha tetszik a blogom, vagy érdekel a folytatás, netalántán értesülni szeretnél az új részekről (hogy áll, mikor lesz fent stb.) Akkor csatlakozz a blog fb. csoportjához DWBH- A Blog :'D  ♥ vagy  kattints a lap szélén található feliratkozás a webhelyre gombra. De bloglovin' on is követhetsz. Ezt a lap szélén találod meg fent a blog archívum felett. És bal oldalt van kint egy szavazás. Örülnék az ottani visszajelzéseknek is. Ne feledjétek. 3  (vagy több) KOMMENT! és +1 FELIRATKOZÓ!  (vagy több)  ;) ♥