1. Why?!

Minden azzal kezdődött, mikor 15 évesen meghaltak a szüleim...Volt egy bátyám is, de őt miután megszületett anyuék örökbe adták...tehát teljesen egyedül maradtam. Csak a mamám és a cicám, Jess maradt nekem.  

Sajnos emiatt az egész életem tönkre ment...De aztán jött Ő.
Ő, aki teljesen meg változtatta az életem. És most elmesélem nektek is, hogy is történt…

*

Kivettem a zsebemből az öngyújtót és meggyújtottam egy szál cigarettát. Wendy, a legjobb barátnőm ott ült mellettem a padon. Wendy imád beszélni, ezért ma is órákon át beszéltünk, hülyültünk. Épp az egyik kedvenc helyünkön voltunk. Egy elhagyatott kastély-szállóban. Egy lélek se szokott arra járni. Ám ma mégis csak feltűnt valaki. Nem tudom ki volt. De egyedül volt.
- Bújjunk el! - szóltam Wendynek
- Minek?
- Mert jön valaki!
- Na és? - értetlenkedett
- Nem akarom, hogy meglásson minket.
- Miért?
- Mert meg akarom tudni miért jött ide-már hallottam, ahogy nyikorogva kinyílik a lenti ajtó.
- Puszta kíváncsiságból? – húzogatta a szemöldökét.
Nem is törődtem vele. Talán nem is voltam rá kíváncsi miért, talán csak nem akartam találkozni vele.
Behúztam barátnőmet az egyik szobába, és bebujtunk egy régi,poros szekrénybe.
A fiú épp abba a szobába jött be ahol mi elbujtunk. Egy kis résen néztük mit csinál.(nyugi...ő, nem Ő...)
Egy barna hajú fiú volt a szobában. Csíkos felső volt rajta. Meg fekete nadrág. Leült a földre és elővett egy füzetet. Írni kezdett. Sokat írt, firkált. Nem tudom mit írhatott, de nagyon belemerült. Azt sem vette észre mikor bevágtam a könyököm a szekrénybe. Egyszer csak aztán letette a tollat és felállt. Azt hittem elmegy, de nem. Énekelni kezdett.

"Undecided,voice is numb
Try to scream out my lungs
But it makes this harder
And the tears stream down my face" (Lou része a Moments ből)

- Igen,igen ez jó lesz...- mormogta magában.
Megszólalt a telefonom.
- Ki az?! Kivan a szekrényben?!
Wendyvel egymásra néztünk.
Hirtelen fény áramlott a szemembe az által, ahogy a srác ki nyitotta az ajtót.
- Ti meg kik vagytok? – kérdezte kíváncsisággal a hangjában.
- Öhm.. Valancy. – mutatkoztam be
- Én…Louis vagyok. És téged hogy hívnak? – nézett barátnőm felé.
- Wendy - mondta
- Mit kerestek itt? Rajongók vagytok?
- Rajongani érted? Kéne? – furcsálltam
- Hát… Akkor nem?
- Hát nem… - húzta el a száját Wendy.
- Na és mit csinálsz? – kezdtünk csevejbe vele.
- Dalt írok.
- Ó. Értem. Az jó. – mosolyogtam.
.- Szerintem nagyon szép hangod van - mondta Wendy
- Köszi. - Louis, kissé elvörösödött, és hirtelen nagyon érdekelte a cipőjének a tisztasága...
Pár percig csak Lou példáját követve a cipőnket vizslattuk, aztán határozottabb hangon megszólalt újra.
- Eljöttök a koncertre?
- NeIgemn! - kiáltottuk egyszerre. Persze én nemet mondtam.
- Jó akkor Wendy gyere holnap az arénához este 6 ra. Ott megkapod a jegyet. - Vigyorgott a srác.
- Kösziii – húzta el barátnőm az i-ket.
- Mennem kell. Majd még este. Sziasztok - köszöntem el tőlük.
Kettesben maradtak. Nem tudom meddig, mert én haza indultam. Igen indultam,de nem értem haza. Legalább is még, nem. Ugyanis a nagyi hívott, hogy hozzak tejet a boltból. Úgyhogy még előtte bementem és vettem tejet meg piát. Este ugyanis Wendynél alszok. Legalábbis eddig úgy volt megbeszélve.

*Otthon*
- Megjöttem Mamaaa. Szioó Jess! - lehajoltam, hogy megcirógassam kicsit Jess fülét.
- Szervusz, drágám. Hogy néz ki a hajad! Komolyan elviszlek egy fodrászhoz, ez így nem állapot. KÉK! Még a piercinged, hagyján de ez a haj megbotránkoztató. – mormogta el a szokásos zsörtölődését…
- Le lehet szállni rólam! Amúgy hoztam tejet nesze.
Mint egy sértődött kisgyerek bevágtattam a szobámba és magamra zártam az ajtót. Jess még besurrant mielőtt bezárhattam volna. Lefeküdtem az ágyra cipőstől, jess meg felmászott mellém. A hátát simogattam és elmeséltem neki mindent. Jess-t még aputól kaptam. Ezért nagyon fontos számomra. Jess mindent tud rólam,és nem úgy, mint a többi "gyerek" hogy megkapják, és utána nem etetik és rábízzák a szüleikre nem, én  gondoskodom róla mikor csak tehetem ezért is szeret ennyire. Le kellet nyugodnom, és jess, a cicám mindig meg tud nyugtatni.
Kimentem a konyhára. Láttam hogy sír.
- Mama, én nem akartalak megbántani, sajnálom, hogy bunkó voltam.
- Megbocsátva - s kitörölt egy könnyet a szeméből
- Mama, most elmegyek. Majd holnap jövök. – közöltem egyszerűen.
- Hova mész már megint?
- Wendynél fogok aludni
- Rendben. Jó legyél. Szervusz kicsim!
Kiléptem az ajtón, és megtöröltem a szemem...Ha mama sír, nekem is sírnom kell... Azért bánt, hogy megbántottam....

*Wendynél*

Wendyékhez érve, megálltam a kapu előtt. Gondolkoztam csöngessek-e vagy nem. Igazából sok kedvem nem volt bemenni. Inkább egyedül lettem volna. De aztán becsöngettem. Wendy anyukája nyitott ajtót.
- Szia Valancy! - köszönt
- Helló Wendyhez jöttem. - intettem
- Ő még nincs itthon, de gyere beljebb. – invitált beljebb.
- Mikor ér haza? - kérdeztem a nappali felé haladva.
- Nem tudom. Felhívom, megkérdezem.
- Köszönöm
10  perc múlva letette a telefont. Mit tudnak ennyit dumálni?!
- Azt mondta fél óra múlva itt lesz csak valami fiúval van. – nézett furcsán.
- Louis...Gondolhattam volna....
- Louis? Milyen Louis?
- Fogalmam sincs, ma találkoztunk vele. Valami énekes vagy mi. Ja és kapott tőle koncertjegyet is...
.- Mikor lesz ez a koncert? - Passz. De miért?
- Mert -  itt nagy levegőt vett - Londonba költözünk. 
Mikor meghallottam, egy világ omlott össze bennem. Már most hiányzott...