4. Next Day...Part 2

Sziasztok! Nah, hát meghoztam az új részt! :) 2 komi és minimum 20 megtekintés után hozom az új részt!! :D Ugyhogy ne legyetek lusták oda pötyögni a véleményeteket a végére, mert én abból tudom hogy nem hiába koptatom az ujjaim a billentyűzeten... :D
Ui.: Itt az Ask.fm címem. Itt tudtok kérdezzni bármit a blogról, vagy másról :)
Jah és ami ott a végén lessz  azt, csak hogy tudjátok, én sosem csináltam még és nem is fogom!!! És ti se kérlek! ♥Good Reading! ♥

Én szóltam Wendynek az újdonsült barátom pedig egy szőke hajú srácnak. Leléptünk.
A sötét utcákon szinte futva mentünk végig. Itt-ott megálltunk, megcsókolt én kacéran visszacsókoltam.
Végül egy hotelben kötöttünk ki. A szobában egy nagy vízágy volt, bőröndök a földön, belőlük a fele ruha szanaszét szórva. A falak fehérek voltak, vastag fekete csíkokkal. Mindenféle absztrakt képek lógtak a falon. Persze olyan stílusosan, ahogy azt az ember várná. A szobából két ajtó nyílt még. Azt nem tudom hova vezettek, mert hát miért nézném meg, mikor itt vagyok egy szobában egy víz ággyal és egy pasival, aki nem mellesleg rohadt helyes. 
Azt hiszem egyre gondoltunk, mert szép lassan levette rólam a fölsőm, és a nadrágom kezdte kigombolni, míg én az ő ingét hámoztam le róla. Lassan már csak a fehérneműk maradtak a testünkön. Azok se sokáig...

                                                                         *****
Reggel egy ismeretlen szobában találtam magam, ruha nélkül. Mellettem egy göndör hajú fiú szuszogott. Halkan kimásztam az ágyból és magamra kaptam a ruháimat. Nagyon fájt a fejem. Azt hiszem berúgtam egy kicsit tegnap éjjel. És az az érzésem támadt, hogy lefeküdtem a mellettem alvó sráccal. Felálltam az ágyról és oda sétáltam az ajtó melletti tükörhöz. Megigazítottam a hajam, és egy fájdalmasat sóhajtottam. - Annyira hülye vagyok. Utálom magam! Utálok élni! - egy könnycsepp folyt végig az arcomon. Összeszedtem magam és kiválasztottam egy ajtót a kettő közül azzal a céllal, hogy megkeresem a konyhát. Nem is kellett sokáig keresgélnem. De megdöbbenésemre volt valaki ott. Az asztalnál ült, előtte a reggeli és közben újságot olvasott. Feje búbja ki látszott mögüle. Szőke. Állapítottam meg.
- Öhm...szia - köszönten zavartan.
- Ó. Szia - Leeresztette az újságot - Úristen! - nevetett fel. - Te más, vagy mint a többiek! Harry még sose hozott fel kék hajú lányt. - nevetett továbbra is.
- Öhmm hát oké... Harry az a göndör hajú fiú? - kérdeztem bizonytalanul.
- Igen. - Csendült egy hang a hátam mögött. 180 fokos fordulatot vettem és ott állt előttem egy szál alsónadrágban az említett. 
Nyeltem egy nagyot. 
- Beszélhetnénk? - kérdeztem Harrytől- Négy szemközt.
Bólintott, és visszamentünk a szobába.
- A tegnap estéről szeretnék veled beszélni. –kezdtem bele.
- Gondoltam...
- Csak azt akarom tudni, mi történt? Történt valami?
- Figyelj, nem tudom. Atom részeg voltam...Nem emlékszem. De személy szerint én nem bántam volna. - simította meg az arcom
- Aha...Értem. Azt hiszem megtettük....- mutattam a földön heverő "okos gumi"-s dobozra.
- Ouh. - Nevetett.
Erre én is elnevettem magam. 
- Hogy tovább? - kérdeztem - Gondolom itt vége is. - nevettem
- Hát. A te döntésed. - Nevetett ő is
- Akkor örültem, hogy megismerhettelek... - nevettem.
- Na ne már! Most csak hülyülsz ugye? - Próbált drámai lenni, de nem sikerült...
Kopogtak az ajtón.
- Gyere! - kiáltott Harry.
Az ajtó kinyílt és megjelent előttem teljes életnagyságban Louis. Egy percig döbbenten meredtünk egymásra.
- Te mit? Harry? - kérdezte meglepetten, de nem várta meg hogy válaszoljak. – Harry… - nézett szemrehányóan a göndörre.
- Én is csak pasiból vagyok. Ne nézz így rám! – védekezett.

                                                                        *
- Gyere a Starbucksba Wendy...Jó...Oké. Akkor gyere oda fél órán belül.  - Tettem le a telefont.

                                                                        *
- Szia - köszönt miközben leült velem szemben. - miért kellett ide jönnöm?
- Már az is baj hogy ide hívtalak?! – néztem rá furcsán, kissé frusztrált voltam…
- Nem dehogy. Ne érts félre. Amúgy Edemék  kerestek tegnap este.
- És mondtad hova megyek?
- Ömm...Hát nem tudom...De biztos.
- Csak mert láttam, hogy kerestek...De mindegy is. Nem fogod elhinni kivel találkoztam reggel! – kezdtem bele mondandómba.
- Na?
- Louisal! – öltöttem ki rá a nyelvem. Bár, ha jobban belegondolok, lehet nem kellett volna ezt az orrára kötnöm… Na, most már mindegy.
- Louisal? Avval a Louisal?! – kérdezte megdöbbenten, hangjában kicsi csalódottsággal.
- Aha. – fogtam vissza magam egy kicsit.
- Oké. Örülök neki.
- És… Ennyi?
- Ch. Jó akkor elmondod hogyan? – forgatta meg szemeit.
- Ajj... Wendy drágám... Hát az úgy volt kérlek szépen - elmondtam, és ő döbbenten nézett rám. Furcsa volt a helyzet, hiszen úgy éreztem, most végre én vagyok az, akivel érdekes dolgok történnek, bár nem tudtam eldönteni, ez jó vagy inkább rossz. Nem azt mondom, nem vagyok unalmas. Sőt… Erre felé folyton pörög az élet, csak sajnos a rossz felére húz gyakrabban a mérleg.
- Hogy került oda? - kérdezte
- Nem tudom. Gondolom együtt laknak. De igazából, fogalmam sincs milyen kapcsolatban állnak egymással… - gondolkodtam el.
- Aha, az lehet. Amúgy helyes volt a csávó akivel... khm... Elmentél tegnap este? Nem volt időm megfigyelni…
- Ööö fogjuk rá... A mosolya meg a szeme az gyönyörű. A haja eszméletlen. De amúgy nem. Nem annyira jött be...Szóval ez egy olyan egy éjszakás kaland volt. – mosolyogtam kicsit zavartan, s közben éreztem, ahogy elpirulok.
- Az úgy jó - nevetett.
Órák hosszat beszéltünk. Aztán haza indultam. Jess már várt.


*Otthon*
- Megjöttem - kiáltottam az ajtóból.
- Hát te meg hol voltál? Két napja nem is hallottam rólad semmit. - Vont kérdőre a nagyi
- Wendyéknél voltam, meg buliztam. Ennyi. Ha nem gond én most lefekszem aludni. Hosszú napom volt és szétmegy a fejem.
Bementem a szobámba. Jess az ágyamon aludt. Megcirógattam a fülét és egy kis tejet töltöttem a táljába. 
Átöltöztem pizsibe, persze még eszem ágába sem volt, hogy aludjak. Lekuporodtam az ágyam végébe.
Azon kaptam magam, hogy az agyam azon kattog, hogy vajon mit csesztem el. De tényleg. És most, hogy rendesen át gondoltam, ez a kaland is a rossz kategóriába sorolható… Ettől rám tört a kétségbeesés. Miért ilyen nyomorult élet jutott nekem? Összeszorult a szívem, ha arra gondoltam, hogy pár nap múlva végleg egyedül maradok. Egyedül. Most, mikor végre kezdett egyenesbe jönni az életem… Akkor már tényleg fölösleges leszek ezen a világon. Így is csak púp vagyok a nagyi hátán. Benyúltam a párnám alá és elővettem rég nem látott barátom, a pengét. Pár kisebb, nem olyan mély csíkot vágtam az alkaromra. Amit persze rögtön meg is bántam, mert tudtam, hogy ez nem megoldás. Lemostam a kezem és lefeküdtem. És nem hiszem el, hogy már megint ezt tettem. Túl könnyen eluralkodnak rajtam az érzelmek. Vagy is ez már reflexszerű, egyfajta védekezés lehet, hogy még csak véletlenül se tudjak arra a fájdalomra gondolni… Gyenge vagyok. Túl gyenge. Nem tudok magamnak parancsolni, és nem tudom legyőzni a múltam. És az egyik legnagyobb hibám, hogy mindig utólag gondolkozok. Kész csődtömeg vagyok!
Fojtogatott a sírás, és néhány könnycseppet el is engedtem, erről úgyis csak a kispárnám fog tudni…
Nem tudtam aludni, ezért egy kis ideig csak simogattam és hallgattam Jess dorombolását.