24. Encounter

Hello! 1. Sajnálom, hogy ekkorát csúszott a rész 2. hamarosan fejezet záró!! ;) 3. Nagyon szépen köszönöm az eddigi támogatásaitok, hogy nem hagyjátok el a blogot, a kommenteket, feliratkozókat. Ezekért mind nagyon hálás vagyok! :) ♥ 4. az új fejezettel új kinézet is fog változni, remélem az is tetszeni fog. 5. Nem tudom ki hogy képzeli el Valancyt, ezt rátok bízom, de most lesz "karakter képe" de ettől még mindenki úgy képzeli el ahogy szeretné. :)  Na de nem pofázok tovább. 

♥Good Reading! ♥ 

Reggel van. Kora, és hideg. Bár Párizsba még nem köszönt be a tél, mégis érezni már a kezdetét. Lassan ki másztam az ágyból. Számomra még nagyon reggel volt. Szükségem volt valamire, ami felélénkít. Egy energia italra esetleg egy kávéra. Előtúrtam a táskámból egy farmert és egy fehér ujjatlant. Igen, hajlamos vagyok még télen is ilyen vékonyan öltözni. Azért én se szeretek megfagyni, ezért felkaptam magamra egy pulóvert. Az a tervem, hogy meg keresem a konyhát. Vagyis az étkezőt. Ott biztos lehet kapni valami élénkítőt. Megnéztem magam a tükörben, és megállapítottam, hogy nem ártana megfésülködni. De ezt most elhagytam, és kócosan, papucsban indultam el. Szeretem, amikor megnéznek az emberek. Én ilyen vagyok. Kicsit őrült, és kitartó. Ez jellemez. Amit akarok, azt elérem. De ebbe most ne menjünk bele. Ki mentem, vagyis mentem volna az ajtón. Ám szembe találtam magam a srácok egyik testőrével. Pontosabban azzal, akit tegnap leráztam. Akaratlanul is csúszott egy mosoly az arcomra.
- Hova-hova kisasszony? – kérdezte, hangjával kifejezve menyire nem vagyok neki szimpatikus.
- Nyugi. Csak innivalóért megyek. – löktem oldalba.
- Azért van a szoba szerviz, hogy magának ne keljen le mennie.
- De én le szeretnék. – néztem rá csúnyán. De igaza van. Ebbe bele sem gondoltam. Nem baj. Most már csak azért is lemegyek!
- Nem engedhetem. – közölte csak úgy egyszerűen.
- De én csak egy kávét szeretnék inni! Ez olyan nagy kérés? – néztem fáradtan az előttem álló férfira. Részben mert hulla voltam még, részben mert nem volt kedvem veszekedni.
Ajtónyitódást hallottam. Át néztem az őr válla fölött, és megláttam Liamet, akinek szintén fáradt feje volt.
- Mi folyik itt? – kérdezte, s közben ásított egyet.
- Nem enged le!
- Kérem. Én azt a parancsot kaptam, hogy ne engedjem el sehová felügyelet nélkül. –
- Akkor miért nem megy le vele? – fogta a fejét Liam. De szerintem ez már az Ő fejében is megfordult. És arra juthatott, hogy jobb, ha mi nem megyünk együtt sehová. Ő se akar az én társaságomba lenni, és én se akarok az övében.
Liam visszament a szobájába a férfi pedig felém fordult.

- Menjünk. – Sóhajtott egy nagyot, és elindult.
Ellöktem magam a faltól, aminek eddig támaszkodtam és elindultam utána.
- Csak maga tehet róla, hogy most velem kellett jönnie. – gondoltam húzom egy kicsit.
Válaszul csak dörmögött valamit. A hotel egy belsőbb részébe vitt, ahol egy bár pult volt, és kis asztalok. Csak elszórtan lehetett látni egy-egy embert az egész épületben. A kísérőm megállt a fal mellett, én pedig a pulthoz mentem. A srác egyből felém fordult, végig mért majd megkérdezte:
- Adhatok valami?
- Van energia italuk? – kérdeztem reménykedve. Azt mégis jobban szeretem, mint a kávét.
- Ömm… - bement egy ajtón, majd fél perc múlva vissza jött. – tessék.
- Köszönöm. – elvettem, és kikerestem a zsebemből a pénzt.
Elindultam visszafelé.
- Azt hittem kávét vesz.
- Zavarja, hogy nem? – kérdeztem.
- Dehogy.
„beszélgetésünk” közben egyszer nem néztünk egymásra, de csak hogy jellemezzem; egy magas, megtermett, sötét bőrű pasiról van szó. Remekül el tudja rejteni az érzéseit, eddig csak napszemüvegben láttam.
Ekkor szöget ütött a fejemben valami.
- Mi a neve? – néztem fel rá.
- John. Magának?
- Valancy. – feleltem egyszerűen, s közben megnyitottam az italom.
Pár perc múlva kezdtem is érezni a hatását. Ekkor már a szobámba voltam. Felélénkültem, és… Basszus. Ma van a randink Zaynel! Kicsit összeszedtem magam. Megfésültem a hajam, fogat mostam stb. Nem soká pedig kopogtattak az ajtómon. Kinyitottam, és megláttam Zaynt. Tökéletesen belőtt sérója és pasis illata levett a lábamról. De tényleg, hogy lehet valaki ennyire szexi?! Istenem…
- Szép vagy! – mosolygott rám.
Kicsit elpirultam és végig néztem magamon. Időközben ruhát cserélte, mert rá jöttem, mégsem mehetek akárhogy. Most egy fekete nylon harisnya volt rajtam egy fekete szövet shortal, lila felsővel, amit ugyan a kabát takart, de hát még is csak. Ahhoz viszont ragaszkodtam, hogy nem veszek magas sarkút, nem mintha hoztam volna magammal. Szóval, maradtam a bakancsszerű bokacsizmámnál. Összességében nem nézett ki rosszul…
- Indulhatunk? – nyújtotta felém a kezét.
- P-persze. – dadogtam megilletődve.
Alig tettünk pár lépést mikor eszembe jutott valami.
- Z-Zayn! Várj egy kicsit! Mi lesz a rajongókkal? Úgy értem…
- Uhm. Igaz. Nem mutatkozhatunk nyilvánosan… - gondolkozott el.
Ekkor támadt egy ötletem.
- Zayn! Tegnap… Vettem egy parókát. – közben kuncogtam egy kicsit magán a szón. – azt felvehetném! És akkor…
Először furcsán nézett rám, majd ő is kuncogott egy kicsit.
- És ha megkérdezik ki volt velem? Mit mondok?
- Vegyél fel te is valami!
- Hát jó…
Gyorsan visszaszaladtam, és felvettem a mű hajat.
- Barna? Jól ál! – csodált meg Zayn.
- Köszönöm. – nevettem el magam.
Közben Zayn is talált magának valamit. Konkrétabban egy kalapot és egy lencse nélküli szemüveget, hozzá még felvett egy sálat is, így valahogy kevésbé nézett ki Zayn-esen, de végül is ez volt a cél.
Természetesen a hátsó ajtón mentünk ki, ahol már várt ránk egy autó, sofőrrel. Ideje lenne megszoknom. Beültem hátra, Ő pedig mellém. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam. Ez olyan fura így… hiszen eddig Zayn a haverom volt, most meg… randira megyek vele! Még nem teljesen fogtam fel. Én… meg Ő. Hiszen két külön világ vagyunk. De egy próbát megér. Meglátjuk, mit hoz a ma. Nem mondom, kedvelem Őt. Olyan szinten, hogy az sokkal több, mint barátság. Tetszik nekem. De ahhoz, hogy az övé legyek, bizonyítania kell. El kell nyernie a bizalmamat. Nem. Nem azt mondom, hogy nem bízok Zaynben, csak… idő kell. Még egy kis idő. Találkozgatunk, dumálunk, kedves gesztusokat teszünk, és egyfajta bizalmas kapcsolatot alakítunk ki egymás közt. Különben, nem kell sok ahhoz, hogy bele szeressek valakibe. Legalábbis régen nem kellett sok. Csak ahogy az idő telik, és egyre több csalódás ér… Nehezebbé válik ezt a bizonyos kapcsolatot megteremteni. De hiszek benne, hogy sikerülhet.

- Hová megyünk? – kíváncsiskodtam.
- Majd meglátod! – kacsintott.
Egyszer csak lassított az autó, és mi kiszállhattunk. Egyből Párizs egyik legnagyobb nevezetessége tárult a szemem elé. Az Eiffel torony.

- Zayn! Ez… Ez az Eiffel torony! – Csodáltam meg.
- Igen. Nagyon szép. Igaz?
- Aha. Menjünk már közelebb! – húztam magam után.
- Haha. Lassíts! – húzott vissza maga mellé.
- Na, jól van de… Ez annyira hihetetlen.
- Örülök, hogy tetszik! Várj egy percet. – kacsintott, majd elrohant.
Fogalmam sincs hová ment… Addig is leültem egy padra, és vártam…
Lábammal a földön doboltam, s mikor megláttam még 2 lábat magam előtt felnéztem.
- Virágot a virágnak. – kacsintott, majd előhúzott egy szál vörös rózsát a háta mögül.
- Óóóh. Ez kedves. – Szinte elakadt a lélegzetem. Egy igazi úriember.
- Esetleg meghívhatom egy kávéra? – nyújtotta felém a kezét, amibe én kacagva bele karoltam.
Rendeztem vonásaim, és mint valami úri hölgy ballagtam partnerem mellett.

Bementünk egy igen csak hangulatos kávézóba, s helyet foglaltunk egy eldugottabb zugában. Amint kényelembe helyeztük magunkat jött egy pincér, akitől mind ketten egy-egy forró kávét.
Egy kicsit vártunk, hogy meghűljön, aztán szép lassan megiszogattuk, és közben átrágtuk magunk egy csomó témán. Mind valami felszínes volt, valami, ami érdektelen, de mégis beszédtéma. A végén már szinte nem is figyeltem, inkább csak automatikusan válaszolgatta, kérdezgette. Egyre inkább egy olyasfajta kérdés fogalmazódott meg bennem, amit nem tudtam, meg merjek-e kérdezni. Nem lenne-e illetlenség…? Nem mintha, tipikusan az a lány lennék, aki foglalkozik azzal, hogy mi illetlenség, és mi nem. De talán nem is miatta nem merem megkérdezni. Nem azért, mert pofátlanság vagy, mert úgy gondolom, nincs közöm hozzá. Nem. Azt hiszem… Azért nem merem, mert félek, mi lesz, ha visszakérdez. Hisz’ látott egy részletet az életemből, de nem az egészet, nem tudja az előzményeket. Szinte semmit… Én is kíváncsi lennék a helyében… De ki nem?!
- Hahó! Valancy itt vagy? – lökődött meg Zayn.
- Mi? Ja persze! – eszméltem fel. – Zayn mesélj magadról!
- Tessék? – lepődött meg. Pedig ezen nem kellene. Ez természetes, ha valakivel kapcsolatot szeretnénk nem? Na jó, azért az nem lenne nagy baj, ha Ő nem akarna megtudni rólam…. Sok mindent…
- Csak mondj pár dolgot magadról! – bíztattam.
- Hát, jól van. Zayn Maliknak hívnak, és…
- Olyat mondj, amit nem tudok! – dugtam ki rá a nyelvem.
- Haha. Jól van. Umm a gyerekkorom… Sokat csúfoltak, bántottak. Nem volt könnyű. De nem panaszkodom. Aztán minden rendbe jött. A többi fiú megbékélt velem, nem nagyon kerestem a bajt, de nem is voltam egy szent. És az életem egyre jobban alakult. Szerettem a zenét. Énekeltem. Rengeteget énekeltem. Aztán jött az X-factor, innét pedig tudod. – szürcsölt bele a kávéjába.
Elgondolkodtam mind azon, amit mondott. Neki pont fordítva alakult az élete mint nekem… de ismeri a fájdalmat. Igaz, más mikor valaki gyerek, mint mikor „felnőtt” . A gyerekek sírnak, toporzékolnak, és szomorúak. A nagyobbak pedig magukat okolják, sírnak, büntetik magukat, és depressziósak lesznek…
- Érdekes… - ült ki egy halvány mosoly az arcomra.
Ümmögött egyet majd tovább itta a – mostanra már- kihűlt kávéját.
- Most te jössz! – szólított fel.
Pont, amitől féltem.
- É-én nem szeretném, ha tudnád… Még nem. – hajtottam le a fejem.
De ma nem leszek szomorú, hiszen ma boldognak kell lennem.
- Hát, ha nem, akkor nem. – mosolygott, de láttam rajta, hogy egy kicsit csalódott is. Próbálta leplezni, de annyira nem jó színész.
Én is megittam a maradék italomat, majd felálltunk. Zayn kifizette, majd kézen fogva kisétáltunk.
- Hova tovább? – kérdeztem.
- Úgy gondoltam sétálhatnánk egyet.

- Rendben. Menjünk.

*Zayn*
Szóval akkor sétálunk. Menjünk. Huh. Nyugi. Ő Csak Valancy. Izzad a tenyerem. Ez normális? Tök zaklatott vagyok. Bár nem mutatom. Próbálok nyugodt lenni. De a tudat, hogy mellettem, egy kívül belül gyönyörű lány sétál… Huh… Régen nem éreztem ezt, mikor csak barátok voltunk. De most, hogy épp’ azért küzdök, hogy egy pár legyünk… Egyszerűen nem tudom hányadán állunk. Én teljes szívemből tudnám szeretni, de Ő egyszer közel enged magához, egyszer meg ellök. Nem tudom mit tévő legyek. Küzdök, mert szeretem! De nem tudja el képzelni, mennyire fáj, hogy Ő nem. De nem adom fel. Valancy az enyém lesz. Senki más nem tudja annyira értékelni, mint én. Velem boldog lehet! Megtöröltem tenyerem a nadrágomba és kicsit hagytam, hogy lehűtse a szél. Majd egy apró célzást tettem, hogy megfoghassam a kezét. Meglepődtem. Nem húzta el. Sőt! Vállával az enyémnek dőlt. Egy pillanatra megálltam. Nem szólt semmit, csak rám mosolygott, és én tudtam, most minden rendben van. Így ballagtunk a szerelmesek városában. Hamar elrepült az idő, sokat beszélgettünk. Némileg feloldódtam. De gondolom Ő is majdnem annyira izgatott, mint én. Vagy nem? Remélem de…

*Harry*
Lassan délután 1. Szokásomhoz híven jó sokáig aludtam. Nem eddig, nyugi. Csak mostanra kászálódtam elő a szobámból. Beszélni szerettem volna Zaynel, néhány a bandával kapcsolatos dologról. De mikor benéztem a szobájába nem volt ott. Lehet át ment valakihez. Sorba megnéztem az összes szobát, ám sehol senki. A folyóson álltam értetlenül. Hová tűnt mindenki? Egy szobát még nem néztem meg, de Ő nála nem hiszem, hogy vannak… Azért megnézem. Épp nyúltam a kilincs után mikor ismerős hangok szólítottak meg.
- Hé, Haver! – intett Liam.
- Na, végre! Hol voltatok? Titeket kereslek! Zayn hol van? – néztem körbe, de csak 3 srácot láttam.
- Passz. Reggel elment, csak annyit írt, hogy majd jön. – vonta meg a vállát Lou.
- Pedig beszélni akartam vele. Na, mindegy is.
- Szabad tudni, miről? – kíváncsiskodtak.
- Áh, csak az egyik számról. Tegnap… áh, mondom, hogy mindegy. – emeltem fel a hangom.
- Jól van. Bocs haver. Ne hogy már megegyél…
- Ne haragudj Niall. Szimplán ma nincs jó napom, úgy érzem. – ezzel elköszöntem és leléptem. 
Nem tudom, mi a fene van velem, egyszerűen csak nincs jó kedvem. A telefonom becsúsztattam a zsebembe, felkaptam a kabátom, majd levágtattam a lépcsőn. Először csak céltalanul bolyongtam, majd betévedtem egy boltba. Azaz nem is tévedtem, mert ösztönösen mentem. Hiszen már lassan 1 óra. A gyomrom korog, a torkom pedig ki van száradva.
Összességében vettem egy chipset és egy fél literes pepsit. Nem túl bő koszt, de mivel voltam olyan okos, hogy nem hoztam magammal pénztárcát, ezért csak abból tudok gazdálkodni, amit a farmerem zsebében találtam.
Szóval az ebédemmel kerestem magamnak egy helyet, ahová leülhetek nyugodtan, és elfogyaszthatom azt. Találtam is egy ideális helyet. Egy kicsit elkóboroltam a belvárostól, és most talán a város szélén lehettem. De nem egy elhagyatott helyen, nem. Talán csak egy szegényebb negyedében Párizsnak. Mellettem ott folyt a Szajna, körülöttem pedig egy játszótér volt, egy hintával és egy csúszdával mindössze. Leültem egy padra, és kibontottam a chipsem. Csak a szél zúgása adott mögöttem valami hangot. A fejemben üresség, elbambultam. Végeztem az „ebédemmel” de még maradni szerettem volna. Nem tudtam mit csinálni, elő kaptam a telefonom. Felnéztem Twitterre, és olvasgattam az emberek tweetjeit.
Bekövettem pár rajongót. Jobb ötletem nem lévén, én is tweeteltem. „Hello mindenki! Kicsit kikapcsolódok. Jó dolog. Szeretem Párizst! Xx” Épp hogy elküldtem, valami kerek – valószínűleg egy labda – neki csapódott a kezemnek, amiből szépen ki is esett az iPhonom.
- Héj! – kiáltottam fel. Gyorsan felszedtem a szétesett telefonom, és megnéztem nem esett-e baja. Majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy nem, visszacsúsztattam a zsebembe, és körül pillantottam. Pár méterre tőlem ott ált egy maximum 6 éves kisfiú s mellette guggolt egy hosszú vörös hajú lány, valószínűleg az anyja. Épp magyarázott neki valamit, majd felállt, megfogta a kezét és felém indultak. Felálltam a padról.
- Szia. Az öcsém szeretne mondani valamit. – lökődte meg a kisfiút. Szóval, mégsem az anyja. Most, hogy jobban megnézem nem is tűnik idősnek.
- Ömm… - nézegette a cipője orrát.
- Szóval? – leguggoltam mellé, és rá mosolyogtam. Ettől egy kicsit bátrabb lett.
- Elnézést. – nyögte ki. De aranyos… Imádom a kis gyerekeket.
- Jól van, meg bocsájtva. – kócoltam össze a haját. – Akarsz rúgni párat?
- Igen!
Felálltam és kicsit arrébb mentünk. Csak passzolgattunk, de Ő élvezte, és én se unatkoztam.
Majd mikor „elfáradtam” leültem eredeti helyemre, és társalogni kezdtem a lánnyal.
- Hello. Harry vagyok. Harry Styles. – nyújtottam felé a kezem.
- Emma. Emma Corner. – rázta meg a kezem.
- Ide valósi vagy? – kérdeztem rá, hisz’ angolul beszéltünk.
- Félig.
- Mesélj magadról egy kicsit. –bíztattam
- Ömm… Nem is ismerlek. Honnét tudnám, hogy nem egy sorozatgyilkos vagy?! – kuncogta el magát.
- Úgy nézek ki mint egy sorozatgyilkos?! – nevettem fel én is.
- Nem. De akkor sem ismerlek..
- Mint mondtam Harry vagyok, 20 éves csillagjegyem a vízöntő, esetleg hallhattál rólam, hiszen énekes vagyok, egy bandában énekelek, szeretem a macskákat, és a csinos lányokat. – kacsintottam a végére. – Most már ismersz.
- Ám legyen. Szóval Emma vagyok 18 éves, csillagjegyem oroszlán, egy átlagos lány vagyok, szeretem a pókokat és a nagymacskákat, van barátom. – öltötte ki rám a nyelvét.
- Akkor ez nem jött össze. – nevettem el magam.
- Hát nem, de sose bánd. – lökött oldalba. – Ne sértődj meg, de különben sem vagy az esetem.
- Oh, ez most szíven ütött. – imitáltam szomorúságot.
Szóval jól elbeszélgettünk, azt hiszem barátok lettünk. Kicsit csalódtam, hogy már foglalt, mert széplány, de amúgy se működött volna a távolság miatt. Meg 2 nap nem elég az ismerkedésre…   

Mindenesetre bekövettem twitteren, és megbeszéltük, hogy még dumálunk. Legalább értelmesen telt a napom. Ám nekem mennem kellett, hiszen hív a kötelesség. Elindultam visszafelé.
- Hát te meg hol voltál haver? – támadt le Tommo.
- Találkoztam valakivel. – vigyorogtam.
- Na, mesélj! – húzogatta a szemöldökét.
- Gyere. – hívtam be a szobámba.

*Valancy*

Az idő körülbelül fél 5. Az egész napot Zaynnel töltöttem. Csodás volt. De lassan ideje visszamenni a hotelbe, hiszen srácoknak este fellépésük. Eljutottunk odáig, hogy kézen fogva járunk, de egyelőre semmi komoly. Mikor visszaértünk, a hátsó ajtón keresztül mentünk be, majd beszálltunk a liftbe, ahol már levehettük mind ketten az álcánk. Jó volt végre úgy látni Őt. Tényleg Őt. Az igazit. A lift tükrében kicsit megigazítottam szanaszét álló kék fürtjeimet, majd mikor megálltunk a 4.-en kiszálltunk. A szobám ajtaja előtt megálltunk.
„Köszönöm. Sokat jelentett számomra, hogy eljöttél velem. Talán nem is tudod mennyire.”– súgta a fülembe Zayn.
- Héj, én köszönöm. Régóta nem volt ilyen szép napom. Ezért hálás vagyok neked.   
- Van egy tervem estére. Ha benne vagy. Elvinnélek valahová.
- Miért nem most vittél? – bukott ki belőlem a kérdés.
- Uhm mert ez este sokkal szebb.
- Akkor ok. Már várom. – vettem elő legszebb mosolyom, majd elköszöntem és bementem a szobámba. Egyből rá ugrottam az ágyra. Szememmel a fehér plafont kezdtem pásztázni.
Ma nem megyek a fiúk koncertjére, helyette itt maradok. Kissé izgatott vagyok, mit tervez Zayn. Mindenesetre hulla fáradt vagyok. Lehunytam a szemem, s gyorsan el is nyomott az álom…

Ui.: Ha tetszik a blogom, vagy érdekel a folytatás, netalántán értesülni szeretnél az új részekről (hogy áll, mikor lesz fent stb.) Akkor csatlakozz a blog fb. csoportjához DWBH- A Blog :'D  ♥ vagy  kattints a lap szélén található feliratkozás a webhelyre gombra. De bloglovin' on is követhetsz. Ezt a lap szélén találod meg fent a blog archívum felett. És bal oldalt van kint egy szavazás. Örülnék az ottani visszajelzéseknek is. Ne feledjétek. 3 KOMMENT! és +1 FELIRATKOZÓ!  ;) ♥