13. The night dreams

Sziasztok! :D Nem akarok itt sokat dumálni, csak pár megjegyzésem van :) Szóval ez csak egy kis rész lett, ami nem lett olyan részes rész :D De azért remélem ez is fog tetszeni. És írjatok komikat lécci, mert nekem nagyon sokat jelent az, hogy megírjátok nekem a véleményeteket. Őszintén, én jobban szeretem olvasni a véleményeteket mint bármilyen blogot. :) Jöhet hideg meleg. ;)♥Good Reading! ♥

Van, hogy az ember elgondolkozik, ha rossz éri. De van, hogy nem. Én ma megtettem. Miután teljesen egyedül maradtam a szobában, kicsit jobban szemügyre vettem. Nem volt túl nagy, de túl kicsi sem. Pont jó. Elsőnek az erkélyt néztem meg. Kinyitottam az ajtaját, és kiléptem, London esti sötétségébe. Annyira más volt, mint ahonnan jöttem. Két kezemmel megfogtam a korlátot. Szemeim akaratlanul is végig pásztázták a várost. Egy ponton elidőztek egy kicsit. Egy távoli ponton, amit még tisztán lehetett látni. A Big Banen. A számlap alapján este 9 volt. Milyen gyorsan repül az idő…
Hangosat sóhajtottam, majd lekuporodtam, a fal tövébe. Át kellett gondolnom a mai napot. Mostanában elég sokat gondolkozom el a történteken. Régen ezt sosem tettem. Ez egy furcsa változás az ’életemben’. Annyira sokkolt engem, ami ebben az 1 hétben lezajlott. Mintha egy latin amerikai sorozatba csöppentem volna bele, amiben én vagyok az főszereplő. Úgy érzem, most minden körülöttem forog. Nem jó értelemben… Mindenki csak rám figyel, értem aggódik és sajnál. De nekem nem kell a sajnálatuk. Nekem ez nem tetszik. Utálom, hogy ez történik. Mikor meghaltak a szüleim, azt kívántam, bárcsak ne velem történne, és minden másképp alakult volna. Hát most is ugyanezt kívánom. Csak akkor még gyerek voltam. Hittem, hogy meglehet változtatni a világot, de mára már felnőttem és beláttam, annak semmi értelme, hogy ’kívángassunk’ mert ami megtörtént, azon nem lehet változtatni. Ha a sors így akarta, el kell fogadni. Még ha nehéz is. Fáj, de ez így van rendjén.
Felnéztem a Hold ezüstösen csillogó kerek formájára. Könnybe lábadt szemeimtől homályosan láttam, de nem zavart. Tekintetem levezettem a karomra. Még a sötétben is jól kivehető volt a fehér kötés rajta.  Tudtam, hogy ez örökre megmarad. Elmosolyodtam a gondolaton, hogy ez lehetővé teszi, hogy sohase felejtsem el a múltam. Behunytam a szemem, de egyből ki is pattantak, ahogy bekúszott az elmémbe Harry és a göndör fürtjei.
Vajon ez neki jó? Élvezi, hogy még jobban tönkre tehet? Már most tudom, hogy Harryvel vigyáznom kell. Mert ő egy vadász típus. Ezt az előbb bebizonyosította. Kissé felkavart, amit Harry művelt az imént, de ez eltörpült amellett, amik ebben az 1 hétben velem történtek. –néha nem értem magam. Egyszerűen nem voltam képes haragudni Harryre. De ezt nem ismételheti meg. Különben megismeri a bosszúm.
A körmeimet néztem, amik neon sárgán világítottak a sötétben, és közben akarva akaratlanul kidugtam a nyelvem. Ez egy furcsa szokásom. Ha valami vicces történik, vagy viccesre gondolok, kényszeresen kidugom a nyelvem… Emlékszem Edemék mindig csesztettek, hogy ne csináljam… Régi szép emlékek.
Éreztem, ahogy egy könnycsepp végig folyik az arcomon. Nem töröltem le, hisz’ most csak magamban vagyok. Mert ha magamnak sem merem bevallani az érzéseim, akkor kinek?
Kezdte csípni az arcom a hideg levegő, így felálltam és bementem a szobámba. Úgy döntöttem majd csak holnap pakolok ki. Előtúrtam a bőröndöm aljáról a pizsim, ami világoskék színű volt, de a felsője egy kicsit sötétebb színű pántos trikó volt, majd át vettem. Gyorsan megcsináltam az ágyam, majd lefeküdtem és megpróbáltam elaludni. Viszonylag gyorsan ment, de kicsit sem volt szórakoztató, amit álmodtam.
Egy kietlen utcán álltam. Látszólag egyedül voltam. De éreztem, hogy van valami, vagy valaki a közelben, aki engem figyel. Szívem olyan hangosan vert, hogy attól féltem meghalja valaki. Az eső vadul ostromolta az aszfaltot. Az utcán csak egy lámpa világított. Pont ott ahol Én álltam. A többi részén a sötétség volt az úr. Éreztem, hogy figyelnek. Lassan haladtam hátrafelé, egészen addig, amíg mindkét kezemmel meg nem érintettem a lámpa vastag fém csövét. A fénykörön kívül két vörösen izzó szempárt láttam. Kezeimmel immár teljesen megmarkoltam a mögöttem álló lámpa csövét. A két szempár egyre közeledett, mígnem teljesen beértek a lámpa adta fénykörbe. Most már tisztán láttam egész testüket. A szívem a torkomban dobogott, amint sikerült beazonosítanom a két személyt, bizarr külsejük ellenére.
Az egyik Edem, a másik pedig Rayen volt. Mindkettőnek, piros szemei voltak, hegyes fogai és szájuk sarkából vér folydogált lefelé. Ha nem láttam volna hártyás, pikkelyes kezeiket, akkor biztos, hogy vámpírnak azonosítottam volna be őket.
Mindketten előre nyújtották felém a kezeiket, és kicsit se megnyugtató hangon szóltak hozzám, mikor már csak pár méterre voltak.
- Vaalaancy! Gyeree velüünk! – nyújtották el a szavakat.
- Dehogy megyek! –Húzódtam még hátrébb. –Hagyjatok békén!
Hátrapillantottam, valami menekülési lehetőség után kutatva, ám megéreztem a vállamon egy ragacsos kezet, amely maga felé fordított. Egyre közelebb jött. Teljesen lefagyva álltam előtte.  Most el fognak vinni magukkal. Nem mintha nem lennék velük szívesen, de ez a külső megrémisztett.
De ekkor egy furcsa fordulat következett be. Edem – aki fogta a vállam – Hideg, véres ajkait az enyémnek nyomta, és megcsókolt.
Egy rántást éreztem hátulról – és az álom szertefoszlott. Ott feküdtem a szoba padlóján Éreztem, hogy remegnek a végtagjaim. Egy ponton meleget éreztem a jobb kezemen. Mi ez?
Oda vezettem tekintetem.
- Hát te? – kérdeztem remegő hangon a melegség forrásától. Zayntől.
- Csak…Csak megnéztem, jól vagy-e. Azt hittem van itt valaki. – húzta el a száját.
- M-miért lenne? – toltam fel magam ülő helyzetbe.
- Nem tudom. Csak azt hallottam, hogy „dehogy megyek! Hagyjatok békén!”
-Ó. - Csak ennyit bírtam ki nyögni. – De most már megbizonyosodtál róla, hogy nincs itt senki. Szóval…
- Oké értem a célzást. Már itt sem vagyok. – felállt és az ajtóhoz ment.
Onnét még egyszer visszanézett.
- Ha gondolod, holnap elvihetnélek arra az elvonóra. –mosolygott.
- Aha. Jó. Köszi. – nyújtottam el a végét.
Fejével biccentett egyet, majd távozott a helységből.
Feltápászkodtam a földről, és visszamásztam az ágyba. Arról, hogy hogyan kerültem oda, fogalmam sincs.
Ránéztem az órára. Már hajnali 2 volt. Zayn vajon már aludt? Remélem nem ébresztettem fel. De kedves tőle, hogy felajánlja, hogy elvisz.
De mégis mi volt ez az álom?
Egyáltalán milyen lények akartak lenni Edemék? És miért álmodtam azt, hogy megcsókol?
És hova akarták, hogy mennyek velük? Talán azt akarták, hogy én is haljak meg? Hogy együtt legyünk? Dehogy. Biztos, hogy nem. Ők sosem akarnának nekem rosszat. Vagy a halál tényleg megváltás? Lehet, hogy nem fáj? Lehet, hogy mégis jó?
Valancy ezt fejezd be! – szólt egy kis hang a fejemben. Úgy döntöttem ma hallgatok a kis hangra és nem fixírozom tovább ezt az egészet. Úgyis biztos csak azért álmodtam ezt, mert nem ettem semmit…
Egy nagyot sóhajtottam, majd átfordultam a másik oldalamra.  Behunytam a szemem és megpróbáltam valami szépre gondolni, és elaludni.
Sikerült is.
-Anya! – rohantam oda anyukámhoz, aki épp most lépett be az ajtón. Kezeiben nagy utazó táskák voltak, amiket egyből eldobott mikor meglátott engem. Hatalmas kezeit kitárva várt, amíg oda érek hozzá, majd hirtelen felkapott az ölébe, és megölelt. Több millió puszit nyomott az arcomra. Legalábbis nekem annyinak tűnt. Nagyon boldog voltam, hogy anya megjött. Anya letett a földre és a mögöttem álló férfira nézett. Apára. Egy öleléssel és egy csókkal köszöntötte.
Ez után apa segített felvinni anya cuccait az emeletre, a szobába. Letette az ágyra, majd azzal az indokkal, hogy valakinek főznie is kell kiment a szobából. Én ott maradtam és segítettem anyunak.
Anyának természetes vörös haja volt, mely a háta közepéig ért. Egyenes volt, mint nekem. A szemei kékek voltak, és arcát szeplők borították.
Egyedül az egyenes haj, orr és a kék szem az, amiben hasonlítottam rá. A többi vonásom apától örököltem. A világos barna hajat, az arcvonalam és a borzalmas humorom…
- Kicsim, elvigyelek balettre?
- Ühümm.
A kép elhomályosult, és mikor újra kitisztult, már az autónkban ültem a magasítón.
A fák viharos gyorsasággal száguldoztak el mellettünk. Majd anya leparkolt egy számomra már jól ismert épület előtt. A sportcsarnok előtt. Kiszálltam a kocsiból és anya kezét fogva bementem. Az öltözőben felvettem a dresszem a tütüm és a balett cipőm, ami még nem volt olyan, mint a rendes táncosoké. Mikor ezzel végeztem oda siettem anyához, aki épp a balett tanárommal beszélt. Meghúzogattam a pólója szélét, mire felém fordult. Rámutattam a hajamra és megfordultam. Vette a célzást, és egyből felkötöttem kontyba.
Az óra elkezdődött. A kép megint elhomályosult, majd újra kitisztult. Ugyanott álltam, csak már nem 9 éves voltam, hanem 15. Az órának pont vége. Megyek ki a többi lánnyal együtt a teremből, és nevetgélve az öltöző felé vesszük az irányt.
Aztán újra anya kocsijában ülök, de ezúttal apa is ott van…
- Valancy! Valancy kelj fel! – Zavarta meg az álmom Louis.
- Ó Louis köszönöm! – mosolyogtam fáradtan. Ez nem egy ironikus köszönöm volt. Ez szívből jött, mert nem hagyta, hogy az álmom befejezze magát. Én már tudtam mi a vége. És nem akartam látni… Ez volt életem legrosszabb napja, és nem akartam újból átélni. Még úgyse, hogy csak álom.
- Kékség, te jól vagy? – nézett rám Louis egyszerre zavarodott, értetlen és egyben vidám tekintettel.
- Persze! – mosolyogtam. De olyan őszintén, hogy még az álmom is teljesen elfelejtettem.
Louis kiment, és én előkotortam a táskámból egy tiszta fehérneműt és egy sötétkék-fekete csíkos, háromnegyedes ujjú pólót. Felvettem hozzá még azt a gatyát, ami tegnap rajtam volt, hiszen még nem piszkos. Rá néztem az órára. Már 9 volt. Épp itt az ideje felkelnem, ahogy Louis is megmondta az elöbb.Ki léptem a szoba ajtaján, majd lementem a lépcsőn, azzal a céllal, hogy megkeressem a konyhát.
Louistól kaptam pár instrukciót, hogy merre találom. De igazából anélkül is megtaláltam volna. Hiszen csak a hangok után kéne mennem. Beléptem a konyhába, és 5 fiú, mosolygós tekintetével találtam magam szemben. Erre nem tudtam mogorva arcot vágni, és őszintén, nem is akartam.

Ui.: Ha tetszik a blogom, vagy érdekel a folytatás, netalántán értesülni szeretnél az új részekről (hogy áll, mikor lessz fent stb.) Akkor csatlakozz a blog fb. csoportjához DWBH- A Blog :'D ♥ vagy  kattints a lap alján található feliratkozás a webhelyre gombra. De bloglovin' on is követhetsz. Ezt a lap szélén találod meg fent a blog archívum felett. ;) ♥