15. A successful day

Aloha! Nos nem akarok magyarázkodni, sok a dolgom, és nincs időm írni. DE! Ha én veszem a fáradtságot, hogy leírjam, és feltegyem NEKTEK, nem magamnak, mert én tudom mi lesz a vége, de mondom, ha én megírom, felrakom, akkor kérlek, legalább kommenteljetek!  3 komi után új rész! Én megírok akár száz részt is, de amíg erre a részre nem lessz 3 komi, addig nem rakok fel többet. És ez ugyanúgy vonatkozik a következő részekre is!!!
♥ Good Reading!♥

Feszülten figyeltem, miket csinál. A fiókból különböző színű és méretű orvosi szerkezetek kerültek elő. Lassan közelített felém egy sztetoszkóppal. Kirázott a hideg, ahogy a hideg tárgy a bőrömhöz ért. Fél percig csak némán fülelt, és hümmögött. Felhúzta a szemöldökét. Miért? Vadabbul kezdett kalapálni a szívem. Talán valami baj van? Arcom bizonyára tükrözte ijedtségem. Az orvos felegyenesedett és rám mosolygott. Szememmel követtem az arcát.
- Tessék megnyugodni. Ha ennyire izgul, meg fogok süketülni. – Viccelte el a végét. De én valahogy nem tudtam megnyugodni. Nekem ez tényleg fontos. Nem akarom, hogy valami baj legyen.
- Minden… Minden rendben van, doktor úr? – Nem válaszolt, inkább egy másik eszköz után nyúlt.
- Kérem, nyugodjon meg, hogy megmérhessem a vérnyomását. – Húzta fel a kezemre az anyagot.
Egy mély levegőt vettem, majd hosszan kifújtam, hogy lenyugodjak. Minden gondolatot elhessegettem a fejemből, és ellazítottam a karom. A műszer egyre jobban kezdte szorítani a kezem,és ennek hatására egy idő után éreztem, ahogy az ütőerem dobog… Majd egy pillanat alatt ellazult az egész. Ernyedten hevert mellettem a kezem. Az orvos levette róla a mandzsettát. ( Az az izé. Tudjátok az ami szorítja a kezed, mikor mér… tudom, hogy tudok magyarázni….)
Rá pillantott a kijelzőre, hogy lássa az értékeimet. Láttam, ahogy átfut az agyán az egész. De nem tűnt nyugodtnak. Kezdtem egyre jobban idegessé válni.
Nem szólalt meg, inkább elővett még valamit a fiókból. Ijedten kaptam fel a tekintetem a picike hegyes tárgyra. Szemeim kikerekedtek és automatikusan hátrébb csúsztam az ágyon. A doktor kedvesen mosolygott és kinyújtott kézzel közelített felém.
- Ne aggódjon! Nem fog fájni. Csak egy kis vért veszek.
Irtózom a tűktől. Mielőtt belém szúrják, mindig azt mondják „Nem fáj” De valahogy nekem mindig nagyon. De tényleg nagyon fáj. Azt még úgy-ahogy elviselem, mikor a vállamba adják, de amikor vért vesznek, egyenesen sírni tudnék… Igazából, kevés dolgok közül ez az egyik, amitől félek.
Először lefújta a könyökhajlatom valami sprayjel, aztán pedig szép lassan belém bökte a hegyes tűt. Láttam, ahogy vérem folyik ki a kezemből, át pár kisebb üvegcsébe. A látványtól inkább összeszorítottam a szemem, az érzéstől pedig a fogam. Elég érdekes látványt nyújthattam… Aztán, óráknak tűnő percek után végre éreztem, ahogy lassan kihúzzák a kezemből a tűt.  Óvatosan kinyitottam a szemem, hogy megbizonyosodjak, vége. És vége. Az orvos most felém fordult. Kíváncsian fürkésztem arcát. Reméltem végeztünk, és nem kínoz tovább.
- Nos, kisasszony. Mára megvolnánk. Már csak egy felelősségvállalási nyilatkozatot kell aláírnia a barátjának.

Aprót bólintottam, és lepattantam az ágyról. A férfi behívta Harryt és Zaynt. Elmagyarázta nekik, azt, amit nekem mondott, majd meg kérte a fiukat, hogy írják alá a papírt. Meg is tették, majd immáron hárman, elindultunk kifelé. Le a lépcsőn, el a porta mellett, majd ki az ajtón. Tekintetemmel megkerestem Harry kocsiját, amit aztán meg is találtam. Oda siettünk, mivel, míg én bent voltam, elkezdett esni az eső. Gyorsan beszálltunk a járműbe, majd elindultunk „haza”.
- Nem ugrunk be a KFC-be? – kérdezte Zayn, aki ezúttal hátra ült mellém. Megvártam, míg Harry is válaszol, és csak utána szólaltam meg látván, hogy Zayn az én véleményemre is kíváncsi.
- Felőlem. – rántottam meg egyszerűen a vállam. Erre Ő elmosolyodott, majd jobb kezét Harry vállára helyezte.
- Akkor oda. – nevetett fel. Megborzongtam. Olyan furcsa volt. Olyan ismerős. Pont, mint Edem. Ő is így nevetett. De Ő Zayn és nem Edem. Gyorsan elhessegettem a fölösleges gondolataim. Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni, de szöget ütött a fejembe. Egyszerűen nem tudtam másra gondolni csak Rá. Edemre. A barátomra. Rá, aki miatt érdemes volt élni. Most, hogy miért élek… Nem tudom. Inkább csak azt mondanám, vagyok. Ezt semmiképp nem lehet életnek nevezni. Érdekes érzés. Olyan hihetetlen. Mintha nem is magam lennék. Úgy értem, mintha felülről látnám az életem, de mégse. Élet-halál közti állapot érzésem van ettől.
- Vaalaancy… ? – húzogatta Zayn a kezét az arcom előtt.
- Te-tessék? – néztem rá lepetten.
- Megjöttünk. – Mondta, de már kint is volt a kocsiból. Én még döbbenten ültem a helyemen, mikor a mellettem lévő ajtó kinyílt és feltűnt Ő. Felém nyújtotta a kezét, én elfogadtam a kedves gesztust, és a segítségével kiszálltam a kocsiból. Mikor már két lábbal álltam a földön elengedte a kezem. Harry már a bejáratnál várt, ezért mi is oda siettünk. Így együtt léptünk be az étterembe. Egyszerre vagy száz szempár szegeződött ránk. Ami engem, kissé megijesztett és zavart. Néhányan előkapták a telefonjukat, és fényképezni kezdtek, ezért én megpróbáltam eltűnni a két fiú között. Láttam a két fiún, hogy nekik sem tetszik ez a helyzet. Amilyen gyorsan csak tudtuk le adtuk a rendelést, majd mikor kézhez kaptuk azt, gyorsan kiiszkoltunk. A csöpögő eső, nyomot hagyott a ruháinkon. Beszálltunk a kocsiba, és elindultunk „haza”
- Hey! Ömm… Zayn.
- Igen? – Fordult felém az említett személy. Már majdnem fekete haja az égnek meredt és egy Rolling Stonesos fölsőt viselt és egy fekete nadrágot. Tágra nyílt szemekkel figyelt, amit nem tudtam mire vélni, ezért kicsit összehúztam a szemöldököm, majd egyszerre elnevettük magunk.
- Mi olyan vicces? – Szólt hátra Harry, aki most a tükörre szegezte komolytalan tekintetét, hogy lásson minket.
Válasz helyett, inkább lehajtottam a fejem és megpróbáltam visszatartani, előtörő nevetésem. Majd mikor már elrendeztem a gondolataim, újból felpillantottam, de már vissza is hajtottam a fejem. Ugyanis Zayn direkt rám szegezte tekintetét, és kikerekítette a szemeit. Ettől, megint rám jött a nevetés, épp ezért hajtottam le a fejem. Kék hajam kócosan lógott előre.
- Ne nézz! – szóltam rá. Kínosnak éreztem, ahogy bámul.
- Miért is? Úgy tudom ez egy szabad ország. – Nem láttam, mégis éreztem, hogy mosolyra húzódik a szája.
- Zayn tényleg ne bámuld! – Kapcsolódott be egy újabb hang a beszélgetésbe. Harryé.
Felegyenesedtem, és megpróbáltam nem elröhögni magam, miközben szembe nézek Zaynel. Aki most egy pillanatra elfordult, hogy egy grimaszt küldhessen Harrynek. Mire visszafordult volna, a kocsi megállt és én kipattantam az ülésről. Meg vártam, míg Ők is ugyanezt teszik, majd a már tisztuló ég alatt, besétáltunk az 1D lakba. Ahol aztán, „nyugodt” körülmények között elfogyasztottuk, ebédnek szánt KFC-s csirkénket. Bent aztán, a fiuk tovább húzták egymás agyát, de amit furcsálltam, hogy rajtunk kívül senki sincs itt… Valószínű, hogy valami dolguk akadt.
Nem hittem volna, hogy ennyire meg tudok kedvelni valakiket, mint őket. Szerintem Ők fizikailag képtelenek a rosszkedvre. Bárcsak én is ilyen lehetnék. És Harry ma egész normálisan viselkedett. Egyszer nem mért még végig. Ezt jó előjelnek tekintem. Egész sikeres nap kerekedett ebből a maiból. 


 Ui.: Ha tetszik a blogom, vagy érdekel a folytatás, netalántán értesülni szeretnél az új részekről (hogy áll, mikor lessz fent stb.) Akkor csatlakozz a blog fb. csoportjához DWBH- A Blog :'D (ha meglessz a 10 ember, akkor rakok csak oda értesítést...) ♥ vagy  kattints a lap alján található feliratkozás a webhelyre gombra. De bloglovin' on is követhetsz. Ezt a lap szélén találod meg fent a blog archívum felett. És bal oldalt van kint egy szavazás. Örülnék az ottani visszajelzéseknek is. Ne feledjétek. 3 KOMMENT!   ;) ♥